A darazsak meghökkentő képességére derült fény

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Lélegzetelállító memóriával rendelkeznek a nőstény ásódarazsak, derült ki a University of Exeter új kutatásából. A tudósok szerint ezek az apró rovarok elképesztő pontossággal emlékeznek akár kilenc különálló fészek helyére, még akkor is, ha azok száz másik között rejtőznek el.

A nőstény ásódarazsak meglepő mentális képességekkel gondoskodnak utódaikról, állítja a University of Exeter kutatócsoportja. A darazsak minden petéjük számára külön kis alagutat ásnak a homokba, amelyet hernyókkal töltenek meg. Ezután néhány nap múlva visszatérnek, hogy újból élelemmel lássák el fejlődő utódaikat.

A darazsak valóban emlékeznek

A kutatás során megfigyelték, hogy a nőstények képesek akár kilenc fészek pontos helyét is megjegyezni, még akkor is, ha ezek sok száz, egymásba fonódó másik fészek között helyezkednek el. Emellett a darazsak a fiókákat életkor szerint etetik, sőt, a sorrenden változtatnak, ha egy elpusztul, vagy késleltetik az etetést, ha egy korábban több táplálékot kapott.

A darazsak intelligenciája évek óta foglalkoztatja a kutatókat
Fotó: Dea / F. Bertola / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Az eredményeink azt mutatják, hogy ezeknek az apró rovaroknak a mini agya meglepően összetett ütemezési döntésekre képes

– mondta Jeremy Field professzor. Az szakember azt is kiemelte, hogy egy ilyen kis méretű lény nem tud ennyire bonyolult dolgokat véghezvinni, pedig még az embereknek is kihívást jelentene ennyi információt nyomon követni.

A kutatás helyszíne az angliai Surrey egyik hangafüves területe volt, ahol a darazsak hernyókra vadásztak. A fészkek közötti hasonlóság ellenére a nőstények rendkívül ritkán tévesztették el a célfészket: a vizsgált 1293 élelmiszer-szállításból csupán 1,5 százalék került más nőstény fészkébe.

Ha kíváncsi vagy rá, mely rémisztő, de védett rovarral találkozhatsz a kertedben, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.