Károly király váratlanul megszólalt rákbetegségével kapcsolatban

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy 22 éves rákbeteggel beszélgetett Károly király, és azt is megemlítette, szerinte mi segíthet a betegség ellen.

Károly királynál tavaly diagnosztizáltak rákbetegséget, és azóta kezelés alatt áll. A 76 éves brit uralkodó nem sok információt szokott megosztani az egészségi állapotáról és a terápiáról, de ezúttal elejtett egy mondatot arról, mi segített neki. 

Károly arról beszélt, mi segíthet a rákbetegség ellen

A Buckingham-palotában szerdán egy nagyszabású kerti partit tartottak, amelyen 7000 vendég vett részt. Az eseményen az uralkodó beszélgetni kezdett egy 22 éves egyetemistával, Stamford Collinsszal, aki rákkal küzd – számolt be az Express.

Károly királynál 2024-ben diagnosztizáltak rákbetegséget, most utalt arra, mi segített neki
Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary

A fiatalember elárulta, hogy Károly a kezeléséről, az ételekről és a diétáról kérdezte, és arról is érdeklődött, hogy átesett-e sugárkezelésen. Utóbbira az egyetemista igennel felelt, idén kapott radioterápiát. 

A körülöttük lévők azt is hallották, amint a király azt mondta Collinsnak: 

Idézőjel ikon

„Ez néha a diétáról és arról szól, hogy mit eszel. Ez segíthet.”

Ez az elejtett mondat arra utal, hogy Károly a rákbetegsége és a kezelése miatt nagyon odafigyel az étkezésére. Korábbi információk szerint például régebben kerülte az ebédet, de mostanában állítólag avokádót fogyaszt, hogy az energiaszintjét fenntartsa. Kamilla királyné fia, Tom Parker Bowles nemrég elárulta, hogy az uralkodó házaspár egyszerű, egészséges és szezonális ételeket fogyaszt. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.