"Kik a világ legrosszabb taxisai, és miért egyértelműen az olaszok?"

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy internetes poszt fenti, viccesnek szánt kérdésével kapcsolatban sokaknak lehet saját tapasztalata, megfogalmazhatunk akár pozitív, akár negatív véleményt, ám egyes autóklubok igyekeznek objektív listákat készíteni a taxisofőrökről.

német autóklub (ADAC) titkos tesztelői például üzletembereknek adták ki magukat, így szereztek tapasztalatokat néhány éve 22 európai nagyvárosban. 

A németek és a spanyolok a legjobb taxisok?

Az eredményeik alapján felmerülhet a gyanú, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, hiszen az első 5-ben München, Köln és Berlin taxisai is megtalálhatók. Ugyanakkor az első helyet Barcelona vitte el. Milánó és Párizs is az élvonalban végzett, a sereghajtó pedig Ljubljana lett.

Németország drága, Svájc még drágább, Lisszabon és Zágráb viszont olcsó. A felmérés nagy tanulsága, hogy a taxisofőrök minden országban a szolgáltatások gyenge pontjai, hiszen gyakran szabálytalankodnak, valamint előfordulnak számlázási problémák és fuvarmegtagadások. Ugyanakkor a németek korrektek és ápoltak, a spanyolok viszont rendkívül készségesek. Az olaszokról nem közöltek a cikkünk címében idézetteknek megfelelő információkat.

Az olaszoknál ilyet nem látni, ott csak alig néhány taxi jut a rengeteg utazni vágyóra
Fotó: Mult Roland / Index

Az olaszoknál kevés engedélyt adnak ki, ezért magasak a keresetek

Egy 2024-es cikk részletesen tárgyalja az olaszoknál fennálló helyzet problematikusságát. Rendkívül kevés új engedélyt adnak ki, a meglévőket horribilis áron adják tovább, az országba látogatók pedig hiába állnak be a hosszú sorokba, hogy taxit fogjanak. Rómában például 28.5 taxi jutott 10 000 utasra... Az a kevés taxis igyekszik fenntartani a számára kedvező állapotot, a rómaiak esetében a havi átlagkereset bőven 10 ezer euró fölött volt tavaly.

A cikk szerint az olaszok nem igazán kedvelik a kártyás fizetést, komoly balhékra és tettlegességre is képesek az utassal szemben, hogy elkerüljék. Egy reddites komment a vicces oldaláról közelíti meg az olaszok vezetési stílusát: egyszer egy olasz sofőr úgy vitte úti céljára, hogy az egyik kezében végig telefon volt, a másikkal pedig olasz módra gesztikulált, azóta se tudja, hogy fogta az illető a kormányt. A kommnetszekcióban az is olvasható, hogy az olaszok vad vezetési stílusát állítólag a máltaiak überelik.

Sok negatív tapasztalat tanulsága egyébként rengeteg országban az, hogy az átveréseket leginkább az alkalmi és áltaxisok követik el. Nem véletlenül vannak azok az oldalak, ahol tippeket kaphatnak a turisták, hogyan kerüljék el a hiénákat, mint például ez a precíz leírás a budapesti helyzetről.

Melyik a legrosszabb hely arra, hogy taxiba ülj?

Izgalmas listát olvashatunk egy blogon olyan helyzetekről, amelyekbe nem szeretnénk kerülni. Kairóban például menet közben beszélgetnek a sofőrök az utassal, de úgy, hogy szembefordulnak velük! Indiában megpróbálnak rábeszélni, hogy az úti célod inkább egy családtagjuk boltja vagy étterme legyen, a zürichi taxisofőrök tévednek el a leggyakrabban, Londonban előfordulhat egy kitérő, hogy a sofőr kimentse a barátját egy bűncselekmény helyszínéről, Bangkokban pedig, ha rossz volt a termés, akkor valószínűleg nem ismerik az úti célt a volánnál ülők, mert munkanélküli gazdák ültek be taxizni.

Bár a taxis szervezetek nem tartják mérvadónak és teljes körűnek az ilyen felméréseket és listákat, de azért érdekes "pillanatfelvételnek" mindenképp jók. 

Ha arról is szívesen olvasnál, hogy mely úti célokat kell elkerülni, ha jót akarsz, ezt a cikkünket ajánljuk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ez a kastély ihlette Shakespeare Hamletjének ikonikus helyszínét: ma már a világörökség része

William Shakespeare leghíresebb drámájának, a Hamletnek baljós és intrikákkal teli helyszíne, Elsinore vára nem a képzelet szüleménye. A dániai Helsingør partjainál fekvő, ma már UNESCO világörökségi védelmet élvező Kronborg-kastély ihlette a darabot. A monumentális reneszánsz erődítmény egykor Európa egyik leggazdagabb és legfélelmetesebb helye volt, amely a tengerszoroson átmenő hajók megvámolásából gazdagodott meg. De hogyan jutott el a dán luxusvár híre a Londonban alkotó Shakespeare-hez, és milyen sötét titkokat rejtenek a kazamatái a mai napig?

Önidő

Három világ ér össze ezen a szlovén tengerparton: Portorožtól egy karnyújtásnyira az olasz és a horvát határ

Ha lehet azt mondani egy országra, hogy ezer arca van, akkor Szlovéniára ez hatványozottan igaz. Egészen különleges, hogy az alig több mint 20 ezer négyzetkilométeres államban néhány órás autóúton belül találkozhatunk alpesi csúcsokkal, smaragdzöld folyókkal, mesebeli tavakkal, barlangrendszerekkel és mediterrán tengerparttal is. Utóbbi ugyan mindössze 46 kilométer hosszú, ám annál változatosabb és hangulatosabb, miután történelmi kisvárosok, elegáns üdülővárosok, sólepárlók és festői öblök váltják egymást. Ennek az Adria mentén húzódó partszakasznak az egyik legismertebb gyöngyszeme Portorož is.

Édes otthon

Milliókat bukhat, aki így hirdeti meg az ingatlanát – figyelmeztet az ingatlanszakértő

Az ingatlaneladás egyszerű – gondolják sokan. Felkerül néhány fotó a hirdetési oldalra, megjelennek az érdeklődők, majd jön a tökéletes vevő. A valóságban azonban rengeteg apróságon elcsúszhat az üzlet. Elég egy rosszul belőtt ár, egy gyenge hirdetés, egy későn kiderülő rejtett hiba, de az is előfordulhat, hogy maga a tulajdonos mutatja be rosszul a saját otthonát.

Mindennapi

Nem jött be a rafinált trükk: a magyar influenszerekre milliós bírságot várhat

Két ismert, a közösségi médiában nagy követőtáborral rendelkező magyar tartalomkészítőt ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV szerint a videómegosztó és közösségi platformokon szerzett bevételeik után nem teljesítették adózási kötelezettségeiket, sőt a pénzek egy részét nem saját számlájukra, hanem kiskorú gyermekeik bankszámlájára irányították.

Testem

Megoldást találtak a rák legkínzóbb tünetére: forradalmi eljárást alkalmaznak a Semmelweis Egyetemen

A daganatos megbetegedésekkel járó, sokszor elviselhetetlen fájdalom drámai módon csökkenthető, sőt akár teljesen meg is szüntethető a Semmelweis Egyetem legújabb programjának köszönhetően. Az Országos Onkológiai Intézettel közösen indított, forradalmi intervenciós eljárás során precíz képalkotó eszközök segítségével, tűszúrással „kapcsolják ki” a fájdalmat közvetítő idegpályákat. A fagyasztásos, hőkezeléses vagy kémiai roncsolásos technológia ráadásul csökkenti a betegek gyógyszerterhelését is.

Önidő

7 pofonegyszerű trükk: erőfeszítés nélkül étkezhetsz egészségesebben

Az egészséges táplálkozás és a megfelelő mennyiségű étel elfogyasztásának szabályait nem mindig könnyű betartani, hiszen nap mint nap számos inger ösztönöz bennünket evésre. Az étkezés ráadásul jóval összetettebb folyamat annál, mint hogy csupán az ízeket érzékeljük a szánkban: valamennyi érzékszervünk hatással van arra, hogy mit, hogyan és mennyit eszünk.

Szülőség

Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal

Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó intézményeket sújtó korábbi korlátozásokat. Ursula von der Leyen elnök bejelentése véget vet annak az időszaknak, amely során a közérdekű vagyonkezelő alapítványi fenntartású egyetemek évekre elestek az uniós csereprogramoktól és a Horizont Európa kutatási keretprogramtól.

Offline

Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást

A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák és szigorú hiedelmek szabályozták. Őseink szentül hitték, hogy a fülcimpa kilyukasztása és a fémek viselése közvetlen hatással van az emberi testre, és képes meggyógyítani a szemet, valamint javítani a látást. Ráadásul a közhiedelemmel ellentétben a kiegészítő korántsem csak a nők kiváltsága volt: a rontás és a korai halál ellen a férfiak, különösen a pásztorok is büszkén hordták. De hogyan vált egy egyszerű ékszer a gyógyítás és a mágia eszközévé?

Testem

Károsítja a fogzománcot, ha így fehéríted a fogad

A hófehér mosolyért sokan képesek szinte bármit bevetni, a közösségi médiát elárasztó házi praktikák és olcsó internetes fehérítők azonban súlyos árat követelnek. A citromlé, a szódabikarbóna és az agresszív fehérítő fogkrémek valójában visszafordíthatatlanul károsítják a fogzománcot, és kínzó fogérzékenységhez vezetnek. Hogyan működik a biztonságos, oxidáción alapuló fogorvosi fehérítés, miért kockázatosak az otthoni csíkok, és mit tud a piac legújabb, peroxidmentes csodafegyvere, a PAP-formula?

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.