Az európaiak, ha az Oszmán Birodalomban élő nők szóba kerültek, elsősorban a többnejűségre és a háremek fülledt világára asszociáltak. De korántsem volt minden töröknek több felesége, s hárem is csak az igazán tehetőseknek jutott. Hogyan éltek, hogyan öltözködtek, mivel töltötték az idejüket a nők a 17-18. században a Török Birodalomban, és milyennek látta őket egy európai férfi?
A 18. század közepén egy francia utazó, César de Saussure érkezett az Oszmán Birodalom fővárosába. A mesés Kelet, a török bazárok és Konstantinápoly festői látképe mellett Saussure beszámolójából az Oszmán Birodalom lakóinak mindennapi életéről és a birodalomban élő nők helyzetéről is képet kaphatunk.
Török női divat a 18. században
Amint azt Saussure beszámolójából megtudhatjuk, mind a nők, mind a férfiak hasonlóan öltözködtek: bokáig érő, bő nadrágot viseltek, felette inget és dolmányt, azaz köpenyt. Míg azonban a török férfiak szinte soha nem hordtak ékszert, a nők szívesen viseltek drágaköveket vagy csecsebecséket, s a hajviseletben is jelentős volt a különbség. A férfiak gyakran kopaszra borotválták a fejüket, és mindössze egy tincset hagytak meg; a nők viszont hosszúra növesztették hajukat, bonyolult fonatokat formáztak tincseikből, majd mindezt egy főkötővel koronázták meg. Saussure meg is jegyezte: „Az itteni női divatban én a hajviseletet találom a legszebbnek: van benne némi kacérság, és jó izlésre is vall.”
Nem volt veszélytelen a szépítkezés
Mindkét nem képviselői sokat és szívesen jártak fürdőbe – természetesen nem egyszerre, hanem külön-külön idősávban. Akadtak külön férfi és női fürdők is, de ha csak egy fürdő üzemelt, az délelőtt rendszerint a férfiaké volt, déltől pedig a nőké. Mindkét nem képviselői szívesen igénybe vették a korabeli wellness-szolgáltatásokat, a nőket kizárólag női masszőrök és fürdőszolgák érinthették. A szőrtelenítést – ami nem volt éppen veszélytelen művelet akkoriban – is ők végezték: „(…) szőrirtó szert – törökül: rusmát – használnak. Ez egy barnászöld színű, Törökországban eléggé közönséges ásvány; egy kis oltatlan meszet adnak hozzá, azzal együtt porrá törik, majd vízben oldva jól elkeverik és eldolgozzák, míg sűrű pép nem lesz belőle. Ezt a sűrű pépet a szőrtelenítendő testrészre kenik, pár percig ott hagyják, majd egy réteg megnedvesített zsíros földet tesznek rá, ami arra való, hogy könnyebben leszedjék vele a szőrirtó szert, amely a szőrrel együtt leválik. Ha negyedórán belül vagy még hamarabb le nem szedik a rusmát, beleég a bőrbe, s akkor már hiába akarják leszedni, vele jön a bőr, sőt a hús is” – írta Saussure. Egy rasztik nevű anyaggal a hajukat, a szemöldöküket és a szempillájukat festették feketére; hennával pedig kéz- és lábkörmeiket színezték vörösre.
Egy jómódú török asszony legalább heti kétszer elment a fürdőbe, rendszerint nem egyedül, hanem a barátnőivel együtt.
„A török asszonyoknak jó szórakozás a fürdő. Mindig csapatostul járnak oda, és órákat elidőznek ott. Rendszerint elemózsiát is visznek magukkal, uzsonnára”
– jegyzi meg a francia utazó. De nemcsak szépítkezési célból jártak el fürdőzni, hanem rituális előírások is kötötték őket: „A török nőknek is megszabja a vallásuk, hogy mikor menjenek oda: megtisztulni bizonyos időszakok végén, és azután, hogy a férjükkel háltak. A török előkelőségeknek és többnyire a gazdagoknak is saját fürdőjük van odahaza, hogy ne kelljen közfürdőbe járniuk; itt akkor és úgy fürdőzhetnek ők is, meg az asszonyaik is, amikor és ahogy nekik tetszik.”
Féltékeny férjek
Az előkelő nők, érthető módon, szívesen tartózkodtak a fürdőben, hiszen egyéb szórakozásra ritkán adódott lehetőségük. Írni-olvasni nem tudtak, szüleik legfeljebb énekelni, gitározni és táncolni taníttatták őket. Nem jártak a mecsetbe sem: kizárólag nőknek fenntartott kisebb templomokat vagy türbéket látogathattak. Máshová sem mehettek sűrűn: „A török férfi nagyon féltékeny a feleségére.
Soha nem engedi el hazulról, csak hetenként kétszer a fürdőbe és nagy néha levegőzni egy keveset vagy hajókázni a fekete-tengeri szorosban. De még olyankor se mehetnek ki egyedül, mindig kíséri őket valaki, rabnő vagy szolgáló.”
Piacra, bevásárolni csak a nagy ünnepek alkalmával nyílt lehetőségük, egyébként a szolgálók végezték el ezt helyettük, a nők pedig otthon ücsörögtek: „Az asszony odahaza tartózkodik, s ellátja a háztartást, amíg a férje a boltjában van, vagy a dolga után jár.” Ha véletlenül egy keresztény férfit kettesben találtak egy török nővel, abból nagy bonyodalom származhatott: a férfinak „vagy át kell térnie mohamedánnak, vagy a fejét veszik, vagy legalábbis csak nagyon drágán válthatja meg az életét.”
Kávé, gitár, masztix
Mit csináltak hát odahaza? „A török asszonyok az idejük java részét a kereveten üldögélve töltik, kávézgatnak, pengetik a gitárra emlékeztető hangszerüket, dúdolgatnak, masztixot rágnak. Az itteni nők legtöbbje, legyen bár török, görög, frank vagy egyéb, szinte egész nap rágja a masztixot, állítólag ez tisztítja a fogat, erősíti a fogínyt, és üdévé teszi a leheletet.” A masztix, ez a gyantaféle amolyan korabeli rágógumiként szolgált, de mint Saussure feljegyzéseiből kiderül, akár szerelmi üzenetként is értelmezhető volt. Ha ugyanis egy török férfi valamilyen úton-módon mégiscsak vethetett egy pillantást egy ablakrács mögött élő, gondosan elfátyolozott nőre, igen hamar szerelembe esett. Ilyenkor, hogy érzelmei komolyságát bizonyítsa, „a handzsárjával, vagyis a nagy tőrével hosszú vágást ejt a karján, ami azt jelenti, hogy jobban szereti őt a tulajdon vérénél, amelyet kész kiontani érte.” Saussure beszámol fiatalemberekről, akiknek az egész alkarját ilyesfajta sebek borították.
Titkos üzenetek: só, babszem, szén
Az udvarlás következő szakaszában történt az ajándékküldés. A szerelmes férfi a háremeket járó örmény és zsidó asszonyokkal küldhetett például masztixot (ennek jelentése az volt, hogy „szeretlek, ó, te drága lány!”), sót („szerelmem tüze érted lángol”), dohányt („szerelmem őszinte és hűséges”). A nők szintén jelképek útján válaszoltak: ha egy marék földet küldtek, azt üzenték: „szabadulj meg régi szerelmeidtől”, ha egy babszemet, akkor az illető miatt nem tudtak aludni, ha pedig egy darab szenet, akkor úgy érezték: szerelmük még a férfiénál is izzóbb.
Elrendezett házasságok
Az ilyesfajta romantikus üzengetésből persze ritkán lett házasság. A vőlegény kiválasztásába a törököknél sem lehetett beleszólása a nőknek: azt a család férfitagjai intézték. Akár már 12-13 éves kislányokat is férjhez adtak; ha pedig egy nő a szultán rokonsági köréhez tartozott, még korábban, akár hatéves korában is eldőlhetett a sorsa, hiszen ezeknek a házasságoknak diplomáciai szerepe is volt. A kevésbé előkelő nők számára is az volt a jobbik eset, ha feleség lehetett belőlük: a feleségnél alacsonyabb rangú volt az ágyas, s még nála is alacsonyabb rangú a rabnő.
A török férjnek csak a törvényes feleség ellátásáról, tartásáról kellett eskü alatt gondoskodnia, ágyasai és rabnői felé nem voltak törvényi kötelezettségei. Török férfi csak török nővel házasodhatott törvényesen össze, ágyasai viszont lehettek akármilyen nemzetiségűek. Létezett egy olyan megoldás is, hogy a férfi bizonyos időre szerződést kötött a nővel: ezen időszak alatt a házába vette és meghatározott összeget fizetett neki. Ha a kapcsolatból gyermek született, ő az időszak lejárta után is a férfi családjánál maradt. Ilyesfajta egyezségekre jellemzően görög, zsidó vagy örmény nők és török férfiak között került sor; őket ugyanis törvényesen semmiképpen sem lehetett feleségül venni. Az ágyasok még ennyit sem kaphattak; viszont az ő gyermekeiket is törvényesnek ismerték el.
Nők is kezdeményezhették a válást
Az oszmán birodalomban ismert volt a válás intézménye is. Ha egy férfi akart elválni, nem kellett különösebben magyarázkodnia; elegendő volt a kádi (bíró) elé járulnia, és kijelentenie: „Háromszorosan elbocsátalak.” Ekkor kifizette a tartásdíjat, s mindketten mehettek Isten, azaz Allah hírével. Azonban, ha a nő kezdeményezte a válást, alaposan meg kellett indokolnia. Az alábbi indokokat vették figyelembe: „ha a férje rosszul bánik vele; ha nem teljesíti legalább hetente egyszer a házastársi kötelességét; ha nem ruházza rendesen, ha megtagadja tőle a piláfot, a kávét, vagy nem ad neki pénzt, hogy hetenként kétszer fürdőbe járhasson”. Túl sok válásra azért nem került sor: a férfiakat visszatarthatta a tartásdíj összege, a nőket pedig a tény, hogy a gyerekek kivétel nélkül mindig az apával maradtak.
Ha szívesen olvasnál még az Oszmán Birodalomról, ezt a cikket ajánljuk.
