Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hogy megakadályozzák a szecesszionisták tervezett merényletét a megválasztott elnök ellen, Abraham Lincolnt álruhába öltöztették – ő lett Kate Warne rokkant testvére, akinek nővére viseli gondját.
Abraham Lincoln az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke volt. Ő vezette az északiakat győzelemre az amerikai polgárháborúban, vezető szerepe volt a rabszolgaság eltörlésében, a szövetségi kormány hatáskörének kiterjesztésében és az USA gazdaságának modernizálásában. A jelenből nézve az ország legnagyobb, legjelentősebb elnökei közé sorolják. Elképzelni is nehéz, vajon hogyan alakult volna az Egyesült Államok történelme, ha nem ő lett volna abban a kritikus időben az ország vezetője. Pedig ez könnyebben megeshetett volna, mint sokan gondolják: minden másként alakult volna, ha 1856-ban, egy forró nyári napon
nem kopog be egy fiatal özvegyasszony Allan Pinkerton, a Pinkerton nyomozóiroda vezetőjének ajtaján.
Hogy az előtt a sorsdöntő nap előtt pontosan hogyan alakult Kate Warne élete, arról nem sok följegyzés maradt fönn, még az is csak feltételezés, hogy 1833-ban született. Bizonyosan szegény családból származott, és már egészen kicsi korától kivette a részét a háztartási feladatokból. Színésznő akart lenni, ám szülei ezt ellenezték. Miután a saját lábára állt, férjhez ment, ám 23 éves korára özvegyen maradt. Ezután költözött át New Yorkból Chicagóba.
Amikor besétált a nyomozóirodába, Pinkerton először azt hitte, félreértette az álláshirdetést, és közölte vele: titkárnőt nem keresnek. Kate Warne azonban hamar egyértelművé tette, hogy magándetektív akar lenni.
Egészen addig egyetlen amerikai nyomozóiroda sem alkalmazott női detektívet.
Először Pinkerton is el akarta utasítani, ám az özvegy roppant meggyőző volt. Ahogy Pinkerton később fogalmazott, a „karcsú, kecses mozgású, lehengerlően magabiztos” Warne kifejtette: egy nő „olyan helyekre is bejuthat, és olyan titkokat is képes kideríteni, amelyeket egy férfi nyomozónak lehetetlen”.
Nem bánta meg Pinkerton, hogy felfogadta
Azt, hogy Pinkerton a női egyenjogúság jegyében határozott-e úgy, hogy esélyt ad Warne-nak, vagy egyszerűen csak jó orra volt az üzlethez, sosem fogjuk megtudni. Annyi bizonyos azonban, hogy egy pillanatig sem kellett megbánnia döntését.
Warne pár év alatt az iroda egyik legjobb detektíve lett.
Munkába állása után három évvel érte el első igazán nagy sikerét: 1859-ben segített kideríteni, hogy ki lopott el többezer dollárt az Adams Express Company-tól. Pinkerton a vállalat alabamai hivatalának vezetőjét gyanúsította, ám bizonyítéka nem volt. Warne összebarátkozott a menedzser, Nathan Maroney feleségével – északi kiejtését déli akcentusra cserélve –, és nemcsak vallomást sikerült kicsikarnia, de az asszony azt is megmutatta neki, hogy férje hova rejtette az ellopott pénzt. „Noha tekintélyt parancsoló személyiség volt, magával ragadó könnyedségével nagyon kedvező benyomást tudott kelteni” – mondta róla Pinkerton.
Elbűvölte az amerikai elnököt
Warne leghíresebb esete azonban még csak ezután következett. Miközben a detektívügynökség emberei Philadelphiában, Wilmingtonban és Baltimore-ban elkövetett vasúti rablások után nyomoztak, tudomásukra jutott, hogy déli szimpatizánsok még beiktatása előtt merényletre készülnek a frissen megválasztott elnök, Abraham Lincoln ellen. A gyilkosság módjáról, tervezett helyéről és idejéről azonban semmit sem sikerült megtudniuk. Kate Warne ismét felöltötte déli álcáját: ezúttal Mrs. Cherry (olykor Mrs. Barley), az alabamai dáma bőrébe bújt, és sűrűn látogatta a szecesszionisták által szervezett bálokat.
„Mrs. Warne, sok Baltimore-i hölgyhöz hasonlóan, a ruhájára fekete-fehér kokárdát tűzött, ami akkoriban a szecesszionisták jelképévé vált”
– írta könyvében Pinkerton. Összebarátkozott az összeesküvők feleségével és női rokonaival, és sikerült további részleteket megtudnia a merényletről. A tervek szerint Lincolnt Baltimore-ban tették volna el láb alól: a hivatalos menetrend szerint 1861. február 23-án délután érkezett volna a megválasztott elnök a városba, hogy átszálljon egy másik vonatra, és folytassa útját Washingtonba – közben rövid időre találkozott volna híveivel. Pinkertonék ezért megváltoztatták az időzítést: a legnagyobb titokban, a hajnali fél 4-es vonattal futottak be Baltimore-ba.
Az elnökre bő kabátot és alaposan a szemébe húzott kalapot adtak, és közölték a kalauzzal: a rokkant, beteg férfinak, akiről nővére – Kate Warne – gondoskodik, a legnagyobb nyugalomra van szüksége. A vasúti hivatalnok tetszését annyira megnyerte a nő, hogy egy egész hálókocsit lefoglalt a testvérpár és kísérői – Allan Pinkerton és Lincoln testőre, Ward Hill Lamon – számára. Ennek ellenére Warne az egész utazás alatt őrséget állt, és egyetlen pillanatra sem hunyta le a szemét:
innen ered a Pinkerton nyomozóiroda szlogenje: „Mi sosem alszunk”.
Lincolnt, aki a legnagyobb titokban reggel 6-ra sértetlenül megérkezett a fővárosba, elbűvölte és lenyűgözte a női detektív. Meg is jegyezte: „eddig nem tartozott az elnökké válás előfeltételei közé, hogy ilyen bájos és sikeres női rokonra tegyen szert az ember”. Warne sokkal kevésbé érzelmesen nyilatkozott az elnökről:
„nagyon barátságos volt, és olyan magas, hogy nem tudott egyenesen feküdni a fekhelyén”
Női detektívekből álló egységet kapott
Pinkerton eddig is nagyra becsülte női nyomozóját, ezután azonban csak szuperlatívuszokban beszélt róla. Amikor irodáján belül külön egységet alakított ki női detektívekből, magától értetődően Warne lett annak vezetője. Olyan legendás alakok dolgoztak alatta, mint Hattie Lawton és Elizabeth H. Baker – mindketten az északiaknak kémkedtek a polgárháború évei alatt. Pinkerton ezekkel a szavakkal fogadta a női egység új tagjait: „ha belépsz az ügynökséghez, a női nyomozóim vezetője, Kate Warne fog kiképezni.
Ő még soha nem hagyott cserben.”
A polgárháború évei alatt Warne ismét déli asszonysággá vált, és értékes információkat továbbított felettesének, akit George B. McClellan tábornok hírszerzési főnökének tett meg. És persze a háború után folytatta az egyéb bűnügyek, gyilkosságok és bankrablások felderítését. Ám sajnos nem hosszú ideig: 1868-ban tragikusan fiatalon, 34 éves korában tüdőgyulladásban elhunyt. A Pinkertonok családi sírhelyen helyezték örök nyugalomra. Mivel munkájának jelentős részét titokban végezte, nem elékeztek meg róla sokan, ám egy ohiói napilap, a Democratic Enquirer például így fogalmazott:
„Kétségtelenül ő volt Amerika, és talán az egész világ legjobb női nyomozója.”
Abraham Lincoln azon kevés amerikai elnökök közé tartozik, aki ellen merényletet hajtottak végre.
