Landolás közben gyulladt ki a repülő, videón a jeges borulás

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Csodával határos módon a 76 utassal és 4 fős személyzettel landolás közben felborult repülőgép balesetében mindössze hárman sérültek meg súlyosan. A videón megörökített torontói esemény kiváltó okait egyelőre vizsgálják.

Az amerikai utasszállító utasai közül összesen 18-an szenvedtek kisebb-nagyobb sérüléseket, de még ez is szerencsésnek mondható mérleg ahhoz képest, hogy a repülőgép a hóban és jégben a hátára borulva állt meg Kanada legforgalmasabb légikikötőjének kifutópályáján.

Videóra vették a repülő szerencsétlen landolását

Maguk a túlélő áldozatok is azonnal videófelvételeket és fényképeket kezdtek készíteni a szerencsétlen incidens után, néhányan még a kabinban, fejjel lefelé az ülésükbe szíjazva. Szerencséjükre azonban mindenki időben távozott, egyes beszámolók szerint ugyanis nem sokkal később, a leszállás közben keletkező tűz után még egy robbanás is bekövetkezett a tetejére fordult Deltában.

Egyre több a súlyos repülőbalesetek száma

Ez a baleset mindössze pár héten belül a negyedik szerencsétlenség, mely amerikai érdekeltségű járatokkal történik. Január 29-én Washingtontól nem messze katonai helikopterrel ütközött egy utasszállító 67 ember életét követelve. Alig két napra rá egy zsúfolt sugárútra zuhant Philadelphiában egy orvosi kisrepülő 7 ember halálát okozva. A hónap elején pedig 10 ember veszítette életét Alaszkában, amikor a tenger jegére zuhant egy helyi járat

Ha kíváncsi vagy, mekkora fennakadást tud okozni egy macska, ha bemászik a vasmadárba, ezt a korábbi írásunkat is olvasd el.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.