7 hely a világon, ahonnan ki vannak tiltva az emberek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világon több olyan hely is van, ahová tilos embernek betennie a lábát. Ezek vagy veszélyeztettettek, vagy éppen a látogatók életét akarják megóvni a kitiltással. Összeszedtünk 7 ilyen érdekes helyszínt.

Van néhány olyan hely a világon, ahová csak kutatók, tudósok vagy katonatisztek léphetnek be, ezek mellett akadnak olyan történelmi helyszínek is, amelyeket sérülékenysége miatt óvnak annyira. És mondjuk ki: találni olyanokat is a bolygónkon, amelyek rettentő veszélyeket rejtenek.

Tiltott helyek a világon

1. Lascaux-i barlang, Franciaország 

A Lascaux-i barlang igazi kincsesbánya a világ régészei számára. Az itt található barlangrendszer 17 300 éves őskori alkotásokat rejt. Élénk paleolit festmények díszítik a barlang falait, olyan állatokat ábrázolnak többek között, mint a szarvasmarhák, szarvasok, bölények. Sajnos, a barlangot 1963 óta lezárták, mivel a régészek attól tartanak, hogy az emberi jelenlét károsíthatná az ősi kincseket. 

A Lascaux-i barlangból kitiltották az embereket
Fotó: thipjang / Getty Images Hungary

2. Északi-Szentinel-sziget, India 

Az Északi-Szentinel-sziget az Andamán-szigetekhez tartozik, amely életveszélyes. A helyi szentinelézek rendkívül erőszakosan védik a területüket, és gyakran támadnak idegenekre. A törzs több mint 50 ezer éve él ezen a szigeten, az indiai kormány védelme alatt. A területre szigorúan tilos belépni, és ez a világ egyik legveszélyesebb, legtiltottabb helyének számít

3. Surtsey-sziget, Izland 

A Surtsey egy apró sziget, amely az Izland déli partjainál található egyik szigetcsoport része. Egy négy évig tartó vulkánkitörés eredményeként alakult ki, és jelenleg a Föld egyik legfiatalabb szigetének számít. Csak néhány tudós és geológus léphet be, mivel a szakértők szerint az emberi beavatkozás megzavarná az itt zajló ökológiai folyamatokat.

4. Spitzbergák Nemzetközi Magbunker, Norvégia

A Spitzbergák Nemzetközi Magbunker egyfajta globális biztosításként szolgál a biodiverzitásra, ha mezőgazdasági katasztrófa történne. Ez, a világ valamennyi növényéből több millió vetőmagmintát tároló hely egy olyan régióban található, amelyet örök fagy és hideg jellemez – védelmet nyújtva a természeti és ember okozta katasztrófák ellen, és biztosítva, hogy az emberiség képes legyen helyreállítani a termelést akár egy hatalmas károkat okozó természeti katasztrófa után is. Éppen ezért szigorú biztonsági intézkedésekkel őrzik, a nyilvánosság számára tilos a belépés. A létesítménybe kizárólag engedéllyel rendelkező személyek – például kormánytisztviselők, tudósok és a technikai személyzet – mehetnek be.

5. Poveglia, Olaszország

A Velence és Lido közé ékelődött, apró Poveglia sziget sem látogatható jelenleg. Egykor egy elmegyógyintézetnek adott otthont, ahol állítólag kínozták a betegeket és kísérleteket végeztek rajtuk. Sokan úgy hiszik, hogy a hely kísértetjárta, ezért a helyi önkormányzat megtiltotta, hogy bárki felkeresse. Külön engedélyt lehet kérni a látogatásra (például filmforgatás vagy fotózás miatt), de minden épület romokban van, így veszélyes őket megközelíteni.

A Kígyó-sziget azok közé a helyek közé tartozik, ahová életveszélyes bemenni
Fotó: caio acquesta / Getty Images Hungary

6. Kígyó-sziget, Brazília

Brazília partjainál található az Ilha da Queimada Grande, amelyet sokan csak Kígyó-szigetként ismernek. Ez ad otthont a világ egyik leghalálosabb kígyófajának: az itt élő arany lándzsakígyó mérge olyan erős, hogy harapása körül még az emberi szöveteket is feloldja. Egyesek szerint a sziget bizonyos részein négyzetméterenként akár egy kígyó is élhet. Biztonsági okokból a brazil kormány megtiltotta, hogy bárki ide merészkedjen, és minden kutatóexpedícióhoz orvos jelenléte is szükséges. 

7. ENSZ ütközőzóna, Ciprus 

1974-ben a török csapatok megszállták Ciprust, ami polgárháborút robbantott ki a görög és török lakosság között. A harcok végén tűzszünetet kötöttek, és az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) átvette az irányítást egy senki földjének számító „ütközőzóna” felett a fővárosban, Nicosiában. Itt falak választják el az északi török közösséget – amelyet Törökország elismer, de más országok nem – a déli görög közösségtől. A falak mögött elhagyatott otthonok és üzletek találhatók, amelyek a konfliktus óta érintetlenül állnak.

Vannak olyan helyek is, amelyek azonban látogathatók, mégis feledésbe merültek. Ismerd meg az egyiket az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.