Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Házibulik, tinikről szóló sorozatok…? Zenehallgatás, rajongás a popsztárokért? Az első görbe esték? Egyik sem: Észak-Koreában, a világ egyik legelzártabb társadalmában a kamaszok élete nem éppen móka és kacagás.
A serdülőkor a nyugati társadalmakban hagyományosan a lázadás ideje. A kamaszok – egészséges személyiségfejlődésük részeként – megkérdőjeleznek mindent, amit szüleiktől tanultak, tesztelgetik a határaikat, próbálgatják a felelősségteljes felnőtt szerepét. Egy olyan tekintélyelven működő társadalomban azonban, mint Észak-Korea, minden másképpen történik, hiszen a legkisebb lázadást is óriási büntetés követi.
Észak és dél: jelentősek a különbségek
Az országból, mint ismert, rendkívül kevés információ jut ki – és nagyobb részt azok is olyanok, amit a pártvezetés közölni szeretne. Becslések szerint Észak-Korea lakosságának 40%-a él a szegénységi küszöb alatt: ők jellemzően vidéki területen laknak, távol a fővárostól, és nem rendelkeznek megfelelő pártkapcsolatokkal. Észak-Koreát az 1990-es években súlyos éhínség sújtotta, de napjainkban is kihívásokkal küszködnek az élelmezés terén: élelmiszert csak jegyre lehet venni, és sok család próbálja a szűkös készletet azzal kiegészíteni, hogy hétvégente az erdőt járják, hátha találnak valami ehetőt.
A csecsemőhalandóság az alultápláltság és a hiányos orvosi ellátás miatt óriási: minden 100 gyermekből 33 meghal, mielőtt elérné az egyéves kort. A gyermekkori éhezésnek felnőttként is maradandó következményei vannak: kutatások szerint az észak-koreai felnőttek testmagassága 3-8 cm-rel elmarad a dél-koreai átlagtól (173.5 cm). Ugyancsak nagy a különbség a várható élettartamot illetően: a kommunista diktatúrában ez 73,5 év, míg Dél-Koreában 82,7 év.
Kötelező a sorkatonaság - a nőknek is
Észak-Koreában 17 év a nagykorúság határa. A középiskolai tanulmányok után a férfiak számára hosszú, 10 éves sorkatonai szolgálat következik. Aki egyetemre megy, a diploma megszerzése után teljesíti a sorkatonai szolgálatot, kivéve, ha természettudományos vagy mérnöki végzettséget szerzett, mert akkor mentesül. 2015 óta a nők számára is kötelező a katonaság, 17 és 20 éves koruk között. 17 évesen mindenki kap egy személyazonosító okmányt, amely megszabja, mennyire mozoghat szabadon az országon belül. (Útlevélről természetesen csak a kiválasztott elit tagjai álmodhatnak, de ők sem tarthatják maguknál: amikor épp nem utaznak valamilyen hivatalos okból, például sport- vagy politikai rendezvény miatt külföldre, vissza kell szolgáltatniuk az okmányt.)
Kényszermunka zenehallgatásért
Minden 15 éves észak-koreainak be kell lépnie a KISZ észak-koreai változatába, a Kim Ir Szen Szocialista Ifjúsági Ligába. (Előtte, 6 és 15 év között a Koreai Gyermekszövetség tagjaként sajátíthatják el a dzsucse, azaz a koreai kommunista ideológia alapjait.) A tagság 15 és 30 év között kötelező, több száz órában kell tanulniuk Kim Ir Szen, Kim Dzsong Il és Kim Dzsongun életéről, munkásságáról, majd csoportosan járják a városokat és az észak-koreai vidéket: gyárakba, iskolákba, kulturális intézményekbe látogatnak, és ideológiailag „segítik” a többieket:
például arra biztatják kortársaikat, hogy ne nézzenek és ne hallgassanak Dél-Koreából, Amerikából vagy Kínából származó filmeket, sorozatokat, dalokat.
Az agymosás ellenére mégis akadnak, akik kockáztatnak: 2020-ban bejárta a világsajtót a hír, hogy Phenjan halálbüntetéssel sújtja azokat, akik a tiltás ellenére Dél-Koreából származó sorozatokat (K-drámákat) néznek, vagy a szomszédos országból származó zenét, K-popot hallgatnak. 2024 januárjában már arról szivárgott ki egy felvétel, amint két 16 év körüli fiút nyilvánosan, több száz ember előtt megbilincselnek, amiért megszegték ezt a rendelkezést, majd 12 év kényszermunkára ítélnek. Ez még észak-koreai mértékkel mérve is kirívó büntetés, hiszen korábban a „dekadens felvételek” birtoklásáért és terjesztéséért legfeljebb ötévnyi büntetést szabtak ki, amit fiatalok számára létrehozott büntetőtáborban kellett letölteni.
"Csak téged követünk"
A K-drámák és a K-pop azért különösen veszélyesek Kim Dzsongun rendszere számára, mert a propaganda szerint Dél-Koreában sokkal rosszabbul élnek az emberek, mint a kommunista zárványban. Bár Kim Dzsongun hatalomra kerülése után úgy tűnt, lazít elődei diktatúráján (személyesen válogatta ki az ország első popzenekara, az öt lányból álló Moranbong tagjait, akik közül egy véletlenül épp a barátnője volt, és akik olyan „popslágereket” énekelnek, mint a Tanuljunk!, a Menjünk a Pektu-hegyre vagy a Csak téged követünk), hamar kiderült, hogy szó sincs erről. Az országban tilos bármilyen kapitalista országból származó könyv vagy film birtoklása és terjesztése, de a kommunista hatóság leginkább a dél-koreai termékekre haragszik: ezek birtoklásáért akár azonnal agyon is lőhetik a csempészt. De tilos dél-koreai módra öltözködni, fésülködni, és az észak-koreaiaknak a beszédmódjukra, sőt a szavaikra is ügyelniük kell.
A dél-koreai lányok például gyakran használják az „oppa” kifejezést romantikus partnereikre – az észak-koreai nőknek ez tilos, helyette „férfi elvtársakként” kell emlegetniük szeretőiket.
(Már ha egyáltalán vannak szeretőik, hiszen az országban tilos nyilvánosan kimutatni szeretetünket mások iránt, nem szabad például utcán vagy moziban csókolózni, és a házasság előtti szex is büntetendő.)
Azon kevesek, akiknek sikerült kimenekülniük az elzárt országból, arról számoltak be, hogy a barátaikkal való találkozást beárnyékolta a lehallgatástól és besúgástól való félelem. Az ismerkedési helyszínek sem valami változatosak: a szerelmespárok sétálhatnak a parkokban, esetleg elmehetnek korcsolyázni, vagy felkereshetik a vezetőket ábrázoló emlékművek egyikét. Moziba járni lehet, de nem érdemes, hiszen mindenhol ugyanazt az egy filmet vetítik heteken keresztül.
Élet egy észak-koreai egyetemen
Suki Kim újságíró 2011-ben jutott be az elzárt országba: angolt tanított a Phenjani Egyetemen azoknak a „kiválasztott” fiataloknak, akikből a rezsim az utánpótlást akarja kinevelni. Könyvéből (Nélküled mi sem vagyunk) kirajzolódnak a koreai diktatúra árnyékában felnövő, a felső réteghez tartozó tinédzserek mindennapjai, a mindent átható gyanakvás, hazugság és a Nagy Vezér folyamatos jelenléte. Minden könyv, minden dal, minden televíziós műsor és minden újságcikk őt dicsőíti. A könyvek tematikája egyébként sem mutat nagy változatosságot:
a gyerekeknek szánt „irodalom” többnyire dél-koreai vagy amerikai „vadállatok” elleni harcot mutat be, akiknek a szemébe például borsot szórnak.
(A felnőtteknek szóló regényekben már a fegyverek is előkerülnek a harc során.) Suki Kimnek úgy tűnt, egy egyetemi campusnak álcázott óriási börtönbe érkezett, hiszen sem a diákok, sem a tanárok nem hagyhatták el a létesítményt kedvük szerint: utóbbiak meghatározott időben, kísérővel, előbbiek pedig még a szüleikkel sem kommunikálhattak. Folyamatosan lehallgatták őket, és az ország bezártságát jól érzékelteti, hogy annak ellenére, hogy többen informatikusnak tanultak, soha nem hallottak még az internetről.
Ha szívesen olvasnál még Észak-Koreáról, ezt a cikket ajánljuk.
