Gyermekként egy kisfiúra cserélték a királynőt, ezért nem ment soha férjhez a legenda szerint

Olvasási idő kb. 3 perc

A legenda szerint a britek egyik legnagyobb uralkodója, I. Erzsébet királynő valójában férfi volt. Még gyermekkorában cserélték ki egy kisfiúra.

Anglia egyik legnagyobb uralkodója volt I. Erzsébet királynő, 1558 és 1603 között 45 évet ült a trónon. „Szűz királynőként” is ismerték, mert soha nem volt gyermeke, sőt még csak nem is házasodott meg. A pletykák pedig nem nyugodhattak, egyes legendák szerint okkal hozta meg ezt a döntést, mert rejtegetett valamit.

Az összeesküvés-elmélet: kisfiúra cserélt királynő

1542-ben a 9 éves Erzsébet hercegnőt két gyámja, Thomas Parry és Lady Kat Ashley Bisley-be vitte, hogy elkerüljék a londoni pestisjárványt. Egy régi vadászházban, az Overcourt-házban szálltak meg, amely a Gloucestershire vidékén található kis faluban állt – ez az épület ma is megtalálható Bisley-ben. 

I. Erzsébet királynőt kisfiúra cserélték egy legenda szerint
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

A legenda szerint azonban a hercegnő itt meghalt, az okát azonban nem tudni. Ezt követően Parry és Lady Ashley eltussolták a történteket a saját életük védelme érdekében, mindemellett a kislány hírhedten haragos édesapja, VIII. Henrik király is látogatást tervezett az Overcourt-házba. A pár meggyőzött – vörös hajú lány híján – egy helyi, vörös hajú kisfiút, hogy játssza el Erzsébet szerepét, ezzel eltitkolva a hercegnő halálát.

Erzsébetet ez idő alatt névtelenül eltemették az Overcourt-ház kertjében, míg az imposztort felkészítették a király látogatására. Henrik semmit sem sejtett: amellett, hogy az egész olyan gyorsan történt, Erzsébetnek jó viszonya sem volt az apjával, így távolságtartó viselkedése egyáltalán nem volt szokatlan. Ezután egy évig nem tértek vissza Londonba; ennyi idő elég volt arra, hogy a fiatal fiút megtanítsák hercegnő módjára viselkedni.  

Parry és Lady Ashley Erzsébet legközelebbi szövetségesei maradtak a halálukig. Erzsébet Lady Ashley-t első udvarhölggyé tette, Parry-t pedig lovaggá ütötte, majd a titkos tanács tagjává és az udvar főgondnokává nevezte ki. 

I. Erzsébet férfi volt?

Az elmélet azért annyira közkedvelt, mert magyarázatot ad arra, miért nem házasodott meg, vagy miért nem voltak gyermekei. Ha valójában végig egy imposztor, egy férfi volt, akkor a „szűz királynő” elnevezés is érthető.

E híresztelés először a 19. század közepén kapott szárnyra, amikor Thomas Keble tiszteletes, Bisley vikáriusa egy kőkoporsót talált az Overcourt-ház felújítása során. A koporsóban egy lány maradványai voltak, Tudor-kori ruházatban. 

Mindenesetre a helyi történet felkeltette a Drakula szerzőjének, Bram Stokernek a figyelmét, aki a barátja, Henry Irving színész számára keresett házat a Cotswolds vidékén. 1910-ben Stoker kiadta új könyvét, a Famous Imposters címmel, amelyben a Bisley fiú legendája is jelentős szerepet kapott. Számos érvet hoz fel ebben, és igazán a könyv miatt kezdett el terjedni a legenda.  

A legendát élteti, hogy I. Erzsébet sosem ment férjhez
Fotó: mikroman6 / Getty Images Hungary

Nő a trónon

Amikor I. Erzsébet elfoglalta az angol trónt, egy női uralkodó még mindig rendkívül szokatlannak számított, az uralkodás és az államvezetés ugyanis ebben az időben még a férfiak kiváltsága volt. Mindez, valamint az, hogy Erzsébet soha nem házasodott meg, és nem született gyermeke, szembement mindazzal, amit kortársai egy női uralkodótól elvártak.

Erzsébet soha nem tartott nyilvánosan ismert szeretőt, és hajlamos volt magát inkább királynak, mint királynőnek nevezni. A spanyol armada közeledésekor mondott, leghíresebb beszédében azt mondta: „Királyi szívem és gyomrom van, mégpedig Anglia királyáé.” 

Gyermekkorában tanítója, Roger Ascham így írt róla: 

Idézőjel ikon

„Elméjének felépítése mentes a női gyengeségektől, és férfias szorgalommal van felruházva”.

Erzsébet ezenkívül híres volt arról, hogy mindig erős sminket, parókát és magas csipkegallérokat viselt, amelyek könnyen elfedték a férfiasság bármilyen nyomát. Nyilvános helyen soha nem mutatkozott ilyen öltözet nélkül. 

A királynő halála után nem végeztek boncolást, és nem kapott nagy állami temetést sem. Helyette a földi maradványait a nővére, I. Mária (Véres Mária) mellé temették el a Westminster-apátságban egy sírba, amelyet a mai napig nem bontottak fel.

Az angoloknak volt egy királynőjük, akit direkt töröltek ki a történelemből. Tudj meg róla többet az alábbi cikkünkből.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.