Ezeket az orosz nőket rettegte a világ száz éve

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az első világháborúban egyre több férfi katona dezertált, vagy vesztette életét a harcokban. Ezért az orosz nők úgy érezték, hogy meg kell védeniük a hazájukat, és maguk is fegyvert fogtak, bár ezt nem mindenki fogadta kitörő örömmel.

1917 tavaszára Oroszországban elképesztő pusztítást végzett az első világháború, egyes jelentések szerint több mint hatmillió ember vesztette életét, sebesült meg, vagy került hadifogságba. Ez az óriási veszteség szinte teljesen kimerítette az orosz emberek tartalékait. Az Orosz Birodalmi Kincstár gyakorlatilag csődbe ment. Márciusban II. Miklós cárt lemondásra kényszerítették, de az új orosz forradalmi ideiglenes kormány folytatta a háborút Németország ellen.

A bolsevikok háborúellenes röpiratai, amelyek az orosz katonák körében terjedtek, hamar a német főparancsnokság egyik leghatékonyabb fegyverévé váltak a keleti fronton. A katonák százezrei tették le fegyvereiket, és dezertáltak vagy megadták magukat az ellenségnek. A demoralizált hadsereg újjáélesztésének fő terhe Alekszandr Kerenszkij hadügyminiszterre hárult, ő volt az, aki miatt a nők szerepe az első világháborúban jelentősen megnőtt. 

Az orosz nők harcoltak az első világháborúban
Fotó: Wikimedia Commons

Orosz nők a forradalom élén

A 15 millió férfi katonai behívása munkaerőhiányt okozott, ami szükségessé tette a nők tömeges megjelenését a munkaerőpiacon. Az arányuk a városi iparban közel 45 százalékra nőtt, dolgoztak például a fémmegmunkálásban, gépgyártásban és lőszertermelésben is. Azonban bár a munkájukra szükség volt, a fizetésük csupán a férfiak bérének 35 százalékát érte el.

1917 februárjában Petrográdban nők vezette tüntetések kezdődtek, majd az utcára vonultak március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon is. Nemcsak a nők jogairól és a választójogról szóltak ezek a demonstrációk, hanem egyre többen éheztek.

A februári forradalom után a nők továbbra is élen jártak. A tömeges dezertálás miatt Maria Bochkareva elhatározta, hogy ismét példát kell mutatniuk. Bochkareva már harcoló katona volt, és büszke volt a csatákban szerzett sérüléseire. Miután személyesen fordult II. Miklós cárhoz, 1915-ben engedélyt kapott arra, hogy tartalékosként belépjen a hadseregbe. Azóta a fronton harcolt, ahol megsebesült és kétszer kitüntették. 1917-ben elhatározta, hogy megalapítja saját Női Halálzászlóalját.

Idézőjel ikon

„Mivel a férfiak hezitálnak harcolni. A nőknek kell megmutatniuk, hogyan haljanak meg hazájukért és a szabadságért”

– érvelt.

Nem sokkal később engedélyt kapott Kerenszkijtől, hogy létrehozza az első női zászlóaljat. Májusban Petrográdban tömeges toborzási gyűlést tartott a Mariinszkij Színházban. Ezernyolcszáz nő válaszolt a hívásra, és jelentkezett a válogatási folyamatba, amely hamarosan a háromnegyedüket kiszűrte. 

A Női Halálzászlóalj

Maria Bochkareva nem kímélte a jelentkezőket a brutális kiképzés során. Az összes női ruházatukat elvették tőlük – kivéve a melltartóikat –, és leborotválták a fejüket. Miután a kemény férfi oktatók megdolgoztatták őket, rosszul illeszkedő katonai egyenruhákat kaptak; sokuknak nem jutott szabványos katonai csizma, és kénytelenek voltak hétköznapi cipőt viselni. Nehéz katonai hátizsákokat vittek, és puskákat cipeltek – az egyetlen engedmény az volt, hogy ezek könnyebbek voltak, mint a férfiaké. 

Maria Bochkareva már katona volt, amikor megalapította a Női Halálzászlóaljat
Fotó: Wikimedia Commons

A Női Halálzászlóalj szervezeti felépítése hasonló volt bármelyik férfi egységhez: saját szállító- és orvosi személyzetük volt, valamint jelzőszakaszuk és egy géppuskás egységük, amely négy nő által kezelt fegyverből állt. Még saját felderítő osztaguk is volt kozák lányokból, akik kiváló lovasok hírében álltak. Naponta hat órát gyakorlatoztak, mint a férfi újoncok, és lövészárkokat ástak. A megítélésük azonban elmaradt a férfiakétól, amikor katonai egyenruhában meneteltek, kigúnyolták és megalázták őket.

1917. július 9-én, a mai Fehéroroszország területén található Smorgon közelében, a nők voltak az elsők, akik támadásba lendültek, amikor a férfiak haboztak. Előrenyomultak a német lövészárkok harmadik vonaláig, és még arra is ösztönöztek sok férfi katonát, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Azonban a támadás kudarcba fulladt, miután a férfiak rábukkantak az ellenség által hátrahagyott alkoholkészletekre, és inni kezdtek. A németek ellentámadást indítottak, és visszaszorították az orosz erőket. Ennek ellenére a női katonák jól teljesítették a feladataikat, közel 200 német hadifoglyot is sikerült elfogniuk. 

Azonban az orosz hadsereg tovább hanyatlott, amit a lelkes nők jelenléte nem tudott megakadályozni. Sőt, sok férfi katona egyre ellenségesebbé vált velük szemben. Szeptemberre az orosz katonai vezetés már nem látott okot arra, hogy tovább finanszírozza és képezze őket, és elkezdte megvonni a támogatást. A mozgalmat az új bolsevik vezetés szüntette meg, amely elrendelte a női katonai egységek feloszlatását.

Napóleon idejében az oroszok, ahelyett, hogy hagyták volna Moszkvát elfoglalni, inkább felgyújtották a várost. Ismerd meg a történteket az alábbi cikkünkből.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.