Így élnek ma az emberek Észak-Koreában

Olvasási idő kb. 4 perc

Bár a világ egyik legelzártabb országa a sajátos kommunista hagyományokra épülő Észak-Korea, azok, akiknek sikerült elmenekülniük, megdöbbentő beszámolóikkal mutatják be, miként élnek ott az emberek.

Bár a hírek napról napra beszámolnak a Kim-dinasztia által vezetett Észak-Koreáról, az átlagemberek mindennapi életéről keveset tudunk. Az újságírók egy részét ugyan szervezett körülmények között, a számukra kijelölt skanzenekben engedik mozogni, az átlagemberek életéről legfeljebb a szerencsés menekültek beszámolói nyomán következtethetünk.

Pan-Dij, az álnéven író észak-koreai állampolgár kalandos és veszélyes úton juttatta ki kéziratát az országból. Vádirat című könyvében saját élményei mellett a mindennapok nyomorába is betekintést enged. 

Van, akinek sikerül megszöknie az észak-koreai katonaság szigorú felügyelete mellett is
Fotó: Eric Lafforgue/Art in All of Us / Getty Images Hungary

Ilyen az élet Észak-Koreában

Észak-Korea vezetése évtizedek óta hermetikusan elzárja lakóit nemcsak a külvilágtól, de annak megismerésétől is. Ennek ellenére, főként az ország Kínával határos részén naponta teszik kockára saját és családjuk életét tömegek az életben maradás érdekében. Az emberek jelentős része annak ellenére, hogy az állam kommunista alapokon szervezi társadalmát, kereskedik. Könyvekkel, folyóiratokkal, DVD-lemezekkel, nyugati zenékkel, és ami még fontosabb:

Idézőjel ikon

élelmiszerrel is.

Az éjszaka leple alatt, a Jalu folyón átevickélve jutnak el a határ menti kínai falvakba. Vannak, akik kifele csempésznek, és nem befele: embereket, akikből sok esetben illegális, névtelen rabszolga válik, hiszen Kína nem fogadja be a menekülteket, sőt:

Laosszal és Vietnámmal is kiadatási egyezményük van, így egészen Thaiföldig kell menekülniük azoknak, akik biztonságban élnének. 

Akiknek sikerül megúszniuk a visszatoloncolást, nyugatra indulnak, hogy olyan országba jussanak, ahonnan Dél-Koreába repülhetnek, ahogy egy másik mű szerzője, A lány hét névvel című könyv írója is tette egykor. Ő egy határ menti településről, több mint ezer kilométeres utat megtéve jutott el Szöulba.

Nem egyszerű az életben maradás Észak-Koreában
Fotó: Carl Court / Getty Images Hungary

A legnagyobb problémát a politikailag folyamatosan bizonytalan helyzet jelenti. 

Idézőjel ikon

„Én csak álltam ott, reszkető kezemben szorongatva a hivatalos papírt, miközben a szörnyű szavak kavargó örvénnyé álltak össze — 149-es kód, ellenséges elem, pártellenség, ellenforradalmár"

— írja a Vádirat. Ebben az esetben az ítélet azonnali deportálás, mely az egész családot érinti nemzedékeken keresztül. Az, aki nyugati vagy akár kínai zenét hallgat, illegális, műsoros DVD-t néz, könnyen megkaphatja a végezetes számot. Pedig a fiatalabb nemzedékek számára a szórakozás ezen formája igencsak kívánatos. Észak-Koreában más lehetőség, mint az alkoholfogyasztás, egy átlagos, vidéki ember számára szinte nem létezik. 

Az emberek nagy része éhezik
Fotó: Eric Lafforgue/Art in All of Us / Getty Images Hungary

A határon élőknek éppen ezért a csempészett magazinok, lemezek és egyebek rendszeres bevételt jelentenek. A hatáőröket állítólag szintén alkohollal fizetik le. A pénzből pedig a szegényebbek mindennapi megélhetésüket biztosítják. Ahhoz, hogy hamis papírokat szerezzenek a kivándorláshoz, valamint útiköltséget a rájuk váró, hosszú úthoz, évekig kellene spórolniuk. Csak a legjobb üzletembereknek sikerülhet, de a lebukás veszélye még így is nagy, és mindenre kiterjedő figyelemmel kell lenni. A legjobban egyébként a beszámolók szerint a dél-koreai tartalmakkal lehet keresni,a K-POP és az ottani, történelmi sorozatok igazán kelendőek. 

Éhező tömegek

„Az a szóbeszéd járta, hogy a harmadik emeleti lakásunkból napjában kétszer, korán reggel, majd néhány órával később is, füst szállt fel, ami cáfolhatatlan bizonyítéka annak, hogy nálunk napjában kétszer főznek" — emlékezett vissza a történet főszereplője. A napi egyszeri étkezés is sokaknak kiváltság. Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint a 25,9 millió lakosú országban mintegy 10,7 millió ember alultáplált. És nemcsak a szomszédok figyelnek, már az általános iskolásoknak jelenteniük kell egymásról és ismerőseikről az iskolában. Aki ennek nem tesz eleget, azt rögtön ellenségesnek tekintik, így sok esetben kitalált hazugságokkal igyekeznek menteni saját magukat. 

A rendszer ellenségei, azok, akik lebuknak illegális tevékenységeikkel, kényszermunkatáborokba kerülnek, az igazán komoly büntetéseket nyilvános kivégzések során torolják meg, melyeket a gyerekeknek is végig kell nézniük a visszaemlékezések szerint. A lány hét névvel szerencsésen elmenekült szerzője alig 7 éves volt, amikor először látott ilyet. 

A Kim-dinasztia és a pártvezetés mindent kézben tart
Fotó: Contributor / Getty Images Hungary

Sokan elhiszik, hogy a nehézségek ellenére jól élnek

"Azt mondták, hogy a dél-koreai diákoknak nem volt ruhájuk, ételért könyörögtek az utcán. Valójában ez Észak-Koreában tényleg megtörtént, de mégis azt hittem, hogy ez a paradicsom más országokhoz képest" - meséli a szerző. Az országon belüli utazás is engedélyköteles, a fővárosba pedig hivatalos papírok híján belépni sem szabad azoknak, akik nem ott élnek.

Idézőjel ikon

A rendszer némileg lazult Kim Dzsongun hatalomátvétele és az éhínség óta.

Az egyre kiterjedtebb vállalkozói szférát talán már nem is lehetne felszámolni. A dél-koreai hírszerzés becslése szerint a lakosság 40 százaléka ilyen vállalkozásból szerez jövedelmet, a lakosság 85 százaléka pedig ezekről a piacokról szerzi be az mindennapi betevőt. Mindeközben az ország vezetői elképesztő fényűzések közepette élnek, Kim Dzsongunnak például saját sushiszakácsa van, svájci iskolákat végzett, és ha kedve támad egy amerikai filmet nézni, saját mozijában teheti meg. 

A Kim család még saját népe előtt is rejtőzködik. Ebben a cikkünkben azonban összegyűjtöttük a vezető feleségével kapcsolatos, nyilvános információkat. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.