Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Lajka tragikus történetét mindenki ismeri: az űrutassá lett, kóbor kutya az űrben vesztette életét. Ám nem ő volt az egyetlen állat, aminek szenvednie kellett, hogy eljusson az emberiség a csillagok közé.
Az első állatokat 77 évvel ezelőtt küldtük az űrbe, ezek nem mások, mint gyümölcslegyek voltak egy V2-es rakéta fedélzetén, 1947. február 20-án. A rakéta 107 kilométert tett meg a levegőben, mielőtt ejtőernyővel visszatért volna a Földre. A NASA jelenleg a 100 kilométer magasságot ismeri el az űr hivatalos kezdeti pontjaként, ezért a gyümölcslegyeket tekintik az első állatoknak, amelyek valaha is elérték a végső határt.
Lajka az űrben
A szovjet mérnökök sietve tervezték meg a Szputnyik 2-t, miután Nyikita Szergejevics Hruscsov miniszterelnök egy olyan repülést kért, amely 1957. november 7-re, Oroszország bolsevik forradalmának 40. évfordulójára esik. Azon tapasztalatokra alapozva, amelyeket a személyzet és élőlény nélküli Szputnyik-1-ből nyertek, gyakran tervrajzok nélkül dolgozva, a csapatok gyorsan megépítettek egy űrhajót, amelyben egy nyomás alá helyezett rekesz is helyet kapott egy kutya számára. A Szputnyik-1 már történelmet írt, amikor 1957. október 4-én az első ember által készített objektumként földkörüli pályára állt. Arra számítottak, hogy Lajka oxigénhiány miatt – fájdalommentesen – 15 másodpercen belül elpusztul, miután hét napot tölt az űrben.
A szovjetek nőstény kóbor kutyákkal kezdtek kísérletezni, mivel a szukák kisebbek és látszólag engedelmesebbek voltak. Végül a döntősök napokig, majd hetekig éltek apró, nyomás alá helyezett kapszulákban. Az orvosok megvizsgálták reakcióikat a légnyomás változásaira és a felszállást kísérő hangos zajokra. Végül a csapat a nyugodt Kudrjavkát („Kis Göndör”) választotta a Szputnyik-2 kutyaűrhajósának, Albina („Fehér”) pedig tartalék lett. A nyilvánosságnak rádión keresztül mutatták be az ugató Kudrjavkát, ami később Lajka néven vált ismertté – ez oroszul „Ugatót” jelent. Az orvosok mindkét kutya testébe orvosi eszközöket ültettek egy műtét során, hogy megfigyelhessék az életjeleiket.
Három nappal az ütemezett indítás előtt Lajka beszállt a szűkös utazóterébe, és november 3-án, hajnali 5 óra 30 perckor az űrhajó felszállt. A repülés zajai és nyomásai megrémítették az ebet: szívverése a normális sebesség háromszorosára gyorsult, légzési rátája pedig a négyszeresére emelkedett. Noha a földkörüli pályát élve érte el, és körülbelül 103 perc alatt megkerülte a Földet, a hőpajzs meghibásodása miatt a kapszula hőmérséklete 90 fok fölé emelkedett, amelyet már nem bírt ki. A szovjetek még napokig azt hazudták, hogy Lajka él, végül kilenc nappal később jelentették be a halálát.
Az első majom az űrben
1961. január 31-én egy másik állatot is kiutaztattak, így lett Ham az első csimpánz az űrben. A majmot 18 hónapos kiképzés után választották ki azért, hogy tesztelje az űrrepülés biztonságát.
A csimpánz mindössze kétéves volt kiképzése kezdetén, amely során megtanították egy kart mozgatni, amit, ha nem jól csinált, áramütést kapott. A NASA így emlékezett vissza:
körülbelül 50-szer megnyomta a folyamatos elkerülő kart, és csak két áramütést kapott rossz időzítés miatt.
Ham repülése nagyjából 16 és fél percig tartott, és végül a vízbe csapódva szállt le. Több órába telt, mire egy mentőhajó elérte az állatot, ami csodával határos módon túlélte az utazást. A beszámolók szerint, amikor kiengedték, a majom arcán hatalmas vigyor ült, ám ez valójában a rendkívüli félelem és szorongás arckifejezése volt.
Később hiába is akarták lefotózni az űrhajójában, nem volt hajlandó visszatérni oda.
A majom megpróbáltatásai itt nem értek véget: bár megmenekült az évtizedes orvosbiológiai kutatásoktól, sokáig magányosan élt. 17 évig lakott egyedül egy állatkertben, később átköltöztették más csimpánzok közé. 1983. január 18-án, 26 éves korában halt meg.
Félicette, a kóbor macska tragédiája
Félicette története 1961-ben kezdődött, amikor Franciaország is úgy döntött, hogy saját űrmissziókat indít – kutyák és majmok helyett macskákat használva. Ehhez végül tizennégy nőstényt választottak ki, és miután nem akarták, hogy a tudósok kötődjenek az állatokhoz, a cicák nevek helyett számokat kaptak.
Hogy teszteljék a bezártságra adott reakciójukat, hosszú időre kis konténerekbe helyezték őket. A centrifugális erők hatásának szimulálására centrifugában forgatták őket. A következő szakaszra így hat macskát választottak ki, köztük egy fekete-fehéret, amelyet akkor még csak C341-ként emlegettek.
1963. október 18-án, helyi idő szerint nem sokkal reggel 8 óra után, a Veronique rakéta felszállt az algériai Szahara közepéről a fedélzetén a macskával. Miután elérte a 157 kilométeres magasságot, C341 körülbelül öt percet töltött az „űrben”, végül biztonságosan visszatért a Földre. Mivel addig nem volt neve, a francia média Félixnek nevezte el az űrmacskát, nőstény lévén azonban végül Félicette lett. Sajnos az ő története is tragédiával végződött, két hónappal a landolás után Félicette-t elaltatták, hogy a tudósok boncolással vizsgálhassák meg, hogyan hatott testére az űrrepülés. Később bevallották, hogy semmi hasznosat nem tanultak a boncolásból.
Több macska soha nem repült az űrbe, és Franciaország soha nem indított saját űrhajósokat.
Kutyák, akik majdnem szomjan haltak az űrben
1966 februárjában a szovjet űrprogram elindította Veterok és Ugolyok nevű kutyákat is, hogy túljussanak a Van Allen sugárzási övezeten. (A Veterok azt jelenti, hogy „Kis Szellő”, az Ugolyok pedig „Borsót” vagy „Kis Széndarabot”.) Az expedíció célja az űrutazás hosszan tartó hatásainak és a sugárzás káros következményeinek tanulmányozása volt. Az állatok 21 napot töltöttek az űrben, amely a mai napig rekordnak számít. Visszatérésük után dehidratáltak voltak, és jelentős súlyt is veszítettek. Veterok és Ugolyok keringési gyengeséget, izomsorvadást és koordinációs zavarokat is mutattak; egy teljes hónapba telt, mire felépültek. Valószínű, hogy a mozgásuk korlátozottsága nagyban hozzájárult ezekhez a tünetekhez, de ez már korai jele volt annak, hogy a hosszan tartó űrutazás rossz egészségügyi következményekkel járhat.
Az első űrhajós nem volt túl magabiztos, amikor az űrbe indult – az alábbi cikkünkben arról olvashatsz, hogyan érzett.
