Ez a világ legveszélyesebb kertje: csupa mérgező növény él benne

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Poison Gardennek nevezik azt az angliai kertet, ahol a világ szinte minden mérgező növénye jelen van. Az életveszélyes növények közé özönlenek a látogatók, nem véletlenül.

Az angliai Anlwick kastélyát különleges kert veszi körül. A parkot még tíz évvel ezelőtt álmodta meg a tulajdonos, Jane Percy, Northumberland hercegnéje. Eredeti terve az volt, hogy egy nyilvános, mindenki által látogatható pihenőhelyet alkosson meg Nagy-Britannia második legnagyobb kastélya körül.  

A kertnek azonban a számos rózsalugas, pihenésre alkalmas kerti pavilon, látványos virág és fa mellett van egy titokzatos és félelmetes szeglete is, a Méregkert. A hatalmas halálfejekkel díszített kapun nagy felirat hirdeti, hogy belépve halálos növényekkel találkozunk, nem árt tehát óvatosnak lenni!

Anglia második legnagyobb kastélyának parkja különleges kertet rejt
Fotó: Gannet77 / Getty Images Hungary

A mérgező kert életveszélyes növényeket rejt

A mérgező kert építési munkálatai 2000-ben kezdődtek, és 2005-ben nyitották meg a látogatók előtt. A Poison Garden különlegessége, hogy csak vezetővel, szigorú ellenőrzés mellett látogatható. A mérgező növényeket ráadásul nem szabad megszagolgatni, megtapintani és megkóstolni, hiszen némelyik megégetheti a bőrt, mások kábító hatásúak, és van olyan is, ami pedig örökre elaltat.

Komoly biztonsági rendszer vigyázza nemcsak a látogatókat, de a növényeket is, ugyanis száz, a világ minden pontján illegálisnak tekintett narkotikumot is ültettek a kertbe. Találunk itt kokacserjét, opiáttartalmú növényeket és kannabiszt is, melyek széleskörűen ismertek kábító hatásaikról, de olyan anyagokat is, amikből életveszélyes mérget keverhetnének a hozzáértők. Nehéz lenne felsorolni az összes növényt, és a kert honlapján is számos információt találunk róluk, de a legizgalmasabbakat igyekeztünk számba venni. 

Örök álmot hozó akác

A kert egyik ékessége minden bizonnyal a közönséges sárgaakác, mely látványos, hosszan csüngő sárga virágaival érintésre csábítana. Nagy bajban lennénk azonban, ha megpróbálnánk hozzányúlni, ugyanis ennek a növénynek minden egyes része erősen mérgező. Ha azt gondolod, hogy még sosem láttál ilyet, minden bizonnyal tévedsz, hazánkban egy sokkal elterjedtebb névvel illetik,

ez ugyanis az aranyeső.

Találunk a kertben a meglehetősen dallamos nevű Atropa Belladonnából is bőséggel. A nadragulyát azonban szintén érdemes csak távolról csodálni, ugyanis mind a virága, mind a bogyója komoly veszélyforrás. Az idegrendszerre gyakorolt hatását ennek ellenére régebben igencsak kiaknázták, pupillatágító hatása miatt a középkori asszonyok egyik legkedveltebb szépítőszere volt. A magyar néphagyomány boszorkányfű néven is ismeri. 

Mintha egy bájitaltan órába csöppentünk volna 

Farkasmaszlagot is láthatunk a Méregkertben, s ez talán az előző kettőnél is veszélyesebb növény, nem véletlenül hívják hánytatódiónak is. Diószerű termése az egyik legerősebb méreg, a sztrichnin alapanyaga.

A kertben az igencsak mérgező mandragórát is megcsodálhatjuk
Fotó: Wikimedia Commons

A Harry Potter-rajongók előnyben lehetnek, hogyha a kertet járva kíváncsiak, mely növény mire való, és melyik része mérgező, az olvasmányaikból ismert sisakvirág, üröm és mandragóra is nő itt. Az árva kis varázsló is minden bizonnyal sokkal jobban szerepelt volna élete első bájitaltanóráján, ha Dursley-ék valaha is elvitték volna Alnwick leghíresebb kertjébe. 

A középkor kedvelt szépítőszerei valójában mérgek

Hasonlóképpen gondolkodhatott a hercegné is, amikor felkérte a világ talán leghíresebb tájépítészét. Jacques Wirtz korábban a párizsi Tuileriák kertjének rekonstrukcióját végezte, emiatt esett rá Northumberland hercegnéjének választása, amikor hozzáértő segítséget keresett ötletéhez. Először ugyan csak egy szimpla gyógynövénykertet építtetett volna, Wirtz azonban egészen más irányt adott az építkezésnek. 

Idézőjel ikon

Arra gondoltam, hogy ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük. A gyerekeket nem érdekli, hogy az aszpirin alapanyaga egy fa kérgéből származik. Ami igazán izgalmas, az az, hogy miként öl meg egy növény, és hogy hal meg a beteg, vagy az, hogy hogyan érzed magad, mielőtt meghalsz”

– mesélte a megnyitó után. 

A kertben számos olyan, Anglia-szerte elterjedt növényt találunk, melyekről egykori felhasználói tudták, vagy legalábbis sejtették, hogy mérgező lehet, azonban a szépségük biztosítása érdekében mégis használták azokat. 

Ha kíváncsi vagy, miként igyekeztek tenni a szépségért az elmúlt korok asszonyai, ezt a cikkünket ajánljuk neked. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.