A mínusz 40 fok sem ritka a világ leghidegebb fővárosában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor reggelente munkába menet fázósan összehúzod magadon a kabátod, gondolj arra, hogy van a világon olyan főváros is, ahol szinte egész évben mínusz fokokat mérnek.

Bár Földünk leghidegebb településeinek címét az év nagy részében tomboló hóviharokat átélő szibériai Ojmjakon és Verhojanszk viszi el a maguk mínusz 70°C körüli rekord alacsony hőmérsékletével, a fővárosok között messze a mongol számít a legfagyosabbnak.

Ulánbátor éves átlaghőmérséklete mínusz 2°C körül van, télen pedig nem ritkán mínusz 40 fokig is lesüllyed a hőmérséklet.

Mínusz fokok ide vagy oda, kibírható a klíma

Az 1970-es és 80-as években rengeteg magyar dolgozott Mongóliában kiküldetésben: kutakat fúrtak, földtani térképeket készítettek, vagy éppen a húskombinát építésén vettek részt. A kint töltött időről jó emlékeik vannak annak ellenére is, hogy a kemény mínuszokkal nehéz volt kibékülniük. Az éves középhőmérséklet az egész országban 0 fok körül van, az 1300 méter magasan fekvő fővárosban pedig csupán –1,3 °C. 

Ulánbátorban szinte egész évben mínusz fokokat mérnek
Fotó: Palantír Film
Idézőjel ikon

Idehaza 0 fokos csatakos időben jobban lehet fázni, mint a kinti száraz hidegben

– árulta el a Díványnak Füredi Zoltán, aki már több mint tízszer járt Mongóliában, igaz, elmondása szerint mindig hazajött még karácsony táján, mielőtt igazán bedurvult volna az időjárásA kint megélt leghidegebb éjszakáin még „csak” mínusz 30 fokot mértek. 

Ilyen a hőfok a jurtákban

Idézőjel ikon

Volt, hogy jurtában aludtunk, és az ajtó közelében lévő vödörben fenékig befagyott a víz reggelre

– idézte fel hideglelős emlékeit a mongolista kutató, aki – mondhatni – a véletlennek köszönheti, hogy itt kötött ki: a keleti vallások, Kína és Tibet kultúrája érdekelte, de amikor bement az ELTE Belső-ázsiai Tanszékére, hogy felvételire jelentkezzen, kiderült, hogy abban az évben tibeti szak nem indul, csak mongol.

A jurtában meleg leginkább akkor van, ha főznek
Fotó: Palantír Film

Utólag viszont nagyon örül, hogy így alakult, mert megszerette a mongolokat és Mongóliát, ahová az elmúlt 30 évben rendszeresen járt ki, hogy kutassa a nyelvet és a kultúrát, és hogy találkozzon ott megismert barátaival. Ilyenkor náluk lakik, befogadják otthonukba, így igazán mindent tud arról, hogyan élnek ott az emberek. 

Idézőjel ikon

Reggel jól beöltöznek a hideg ellen, azután ez a meleg ruha egész nap rajtuk van, függetlenül attól, hogy kint vannak vagy odabent. Csak akkor veszik le, amikor este bebújnak a paplan és a birkabőrből készült takarók alá

– meséli. Hozzáteszi, hogy bár a szocialista érában rengeteg modernnek számító lakótelepi lakás épült, még mindig sokan vannak azok, akik a hagyományos életmódot követik, és jurtában laknak.

A főváros lakossága több mint 1,6 millió főt számlál, ami Mongólia teljes népességének nagyjából a fele. Ulánbátor külső részein hatalmas jurtanegyedek alakultak ki, ahol a fővárosiak mintegy 40–60 százaléka él. Ezek az emberek főként vidékről érkeztek ide jobb munkalehetőségek reményében.

Még a fővárosban sem szokatlan jelenség a hagyományos jurta
Fotó: Palantír Film

A jurták nem kapcsolódnak közvetlenül az infrastruktúrához, nincs vezetékes vizük, és becsatornázva sincsenek. A fűtés leginkább széntüzelésű kályhákkal történik, ami viszont jelentős szmogproblémát okoz Ulánbátornak.

Idézőjel ikon

Magának a jurtának ugyan vastag nemezburkolata van, ami jó hőszigetelő, de a tűzhely semmi meleget nem tart, így reggelre körülbelül ugyanolyan a hőmérséklet bent, mint odakint

– mondja nevetve a kultúrantropológus, aki filmeket is készít az országról, amely napjainkban egyedülálló helyzetben van, hiszen a hagyományos nomád kultúrát és a modern demokratikus állammodellt próbálja egyensúlyba hozni. 

Füredi Zoltán az ulánbátori Centrál kávézóban a tulajdonossal a Budapestet megidéző kézzel festett Országház előtt
Fotó: Palantír Film

Egy szelet Budapest a világ leghidegebb fővárosában

Kinti barátai között van olyan, aki Budapesten végezte el a jogi egyetemet, ma pedig Ulánbátorban a parlament emberi jogi bizottságának az elnöke. A mongol politikus civilben emellett egy magyaros étkezdét vezet: a főváros közepén nyitotta meg Centrál kávézó néven. Így, magyar ékezetes betűkkel írva.

Idézőjel ikon

Mongóliában mindig azt hallottam, hogy „ungar, mongol – neg cusztaj”, vagyis, hogy a magyarok és a mongolok egyvérűek

– magyarázza a filmkészítő érdeklődésének eredetét, hozzátéve, hogy nem véletlenül. 

Régmúlt és a közelmúlt találkozása Ulánbátor jelenkori mozaikján
Fotó: Palantír Film

A legbelsőbb Ázsia című filmje egy sajátos road movie Mongóliában, a magyarok és mongolok kultúrájának, barátságának közös gyökereihez. A rendező változatos helyszíneken, az időrendet szisztematikusan követve tárja fel a kapcsolatokat a Krisztus előtti századok hunjaitól kezdve a tatárjáráson át a közelmúlt szocialista gazdasági, tudományos és kulturális együttműködéséig. 

Idézőjel ikon

Azt szokták mondani, hogy az ember nem választhatja meg a rokonait. Nos, én megválasztottam

– jelenti ki Füredi Zoltán, aki önmagát is egy kicsit mongolnak vallja, és mindig otthon érzi magát Mongóliában. Még akkor is, ha éppen mínusz 30 fok van.

Nem kell ahhoz Mongóliáig menni, hogy úgy érezzük, mintha 50 éve megállt volna az élet. Ide kattintva Budapest hasonló szegletébe is bepillantást nyerhetsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.