Lázzal, fejfájással indul az érthetetlen betegség: oka ma még ismeretlen, de Kongóban temérdek áldozatot szedett

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Influenzaszerű tünetek jelentkeztek annál a 143 embernél, akik Kongó délnyugati részén egy ismeretlen betegségben hunytak el. A lázas, fejfájással küszködő áldozatok esetében nem ismert, milyen kórokozó hatására estek ágynak.

A WHO is dolgozik már a rejtélyes megbetegedés okának felderítésén: tájékoztatásuk szerint a múlt héten kaptak riasztást az esetekről és együtt dolgoznak a kongói egészségügyi minisztériummal, hogy kiderítsék, mi történhetett – írja a Reuters.

Az első tünet láz és fejfájás

Az influenzaszerű tünetekkel induló betegség az afrikai ország egy jól behatárolható területét érinti Kwango provinciában. 143 ember már belehalt a kórba, de ez a szám valószínűsíthetően közel sem végleges.

Kongó délnyugati részén főként a gyerekeket és a nőket fenyegeti a lázas, fejfájásos tünetekkel induló kór
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A helyzet meglehetősen aggasztó, mivel egyre csak emelkedik a betegek száma, ráadásul gyógyszer is nehezen jut el a vidéki területre.

A betegek otthonukban hunynak el, kezelésükre nincsenek gyógyszerek.

A legsúlyosabban a gyermekeket és a nőket érinti a rejtélyes betegség egy helyi járványügyi szakértő szerint.

A kongói kormány szakembereket küldött a helyszínre, hogy ott mintákat gyűjtsenek és elkezdjenek vizsgálódni, ezzel megteremtsék annak alapját, hogy kiderüljön, milyen kórokozó vezethet a váratlan és veszélyes betegséghez.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.