Egész kontinensünk alatt húzódik az az alagútrendszer, melyet 12 ezer évvel ezelőtt kezdtek kialakítani - legalábbis egy német kutató szerint. A skót hegyvidéket a török tengerparttal összekötő, föld alatti útvonalról ismét számos cikk született az elmúlt évek során, annak ellenére, hogy neves szakemberek már évekkel ezelőtt kétségbe vonták a forrásként szolgáló könyv hitelességét.
Egy német régész úgy véli, a ragadozók elől menekülő őseink építhették a föld alá rejtett járatokat menekülő útvonalként. A földalatti rendszer létezéséről könyvet is író kutató pogány rítusokhoz is társítja a német és osztrák vidéken talált több száz járatot. Stájer történészek mindeközben arra figyelmeztetnek, hogy az úgynevezett földalatti istállók nem ókori eredetűek, nem állnak összeköttetésben egymással, és meglehetősen profán okok vezettek elterjedésükhöz.
Az ArchaeorologyWorldsben nemrég megjelent cikk dr. Heinrich Kusch, a grazi Karl Franzens Egyetem régészének az Az ókori világ földalatti kapujának titkai című műve alapján azt írja, hogy mintegy 12 ezer évvel ezelőtt élő elődeink egy Skóciától Törökországig terjedő alagútrendszert alkottak meg. A szupersztrádaként kanyargó, keskeny járatok menekülő útvonalként és pogány szertartásokhoz is használatosak lehettek. A régész bajor és stájer területen tárt fel saját bevallása szerint több száz méternyit ezekből, azonban történészek, geográfusok és régészek egy csoportja komoly kritikát fogalmazott meg könyvével és eredményeivel szemben. Ők azt állítják, az alagutak valójában az Erdstallnak nevezett búvóhelyek.
Kontinensnyi alagútrendszer hálózza be Európát?
Bajorországban az eddigi adatok szerint mintegy 700, míg Ausztriában 500 apró alagutat fedeztek fel a föld mélyén. Egy régész azt állítja, az egész kontinenst behálózzák, és egykor összeköttetésben álltak egymással. Dr. Kusch és felesége, Ingrid Kusch a grazi egyetem diákjaiból verbuvált csapattal, a Sub Terra Vortauval mintegy 400-at térképezett fel ezek közül. Azt állítják ókori eredetűek, amit egyes, a barlangokban talált, pattintott kövekkel, illetve a környezetükben lévő, megalitoknak nevezett oszloptöredékekkel igazolnak. Évtizedek óta folytatják az alagútrendszer kartográfiai felmérését, több tv-műsorban szerepeltek már, illetve Kusch maga egy gazdagon illusztrált könyvet is megjelentetett a szerinte misztikus szerepet betöltő járatokról.
"Bajorországban 700 méter hosszú szakaszt fedeztünk fel. Ausztriában, Stájerországban pedig 350 métert azonosítottunk. Európa-szerte több ezer ilyen alagút volt, amelyek Skóciától a Földközi-tengerig húzódtak."
- összegzi dr. Kusch. A járatok meglehetősen keskenyek, alig 70 cm szélességben húzódnak kontinensszerte. Éppen csak akkorák, hogy egy felnőtt ember pont keresztül tudja magát préselni. Megalkotói azonban törekedtek arra is, hogy viszonylagos kényelemben vagy logisztikai szempontból egyszerűbben végig lehessen járni azokat, hiszen egy-egy szakasz lezárásaként egyfajta pihenőkamrának vagy tárolóhelyiségnek való, nagyobb, tágasabb fülkéket is létrehoztak.
Egy véletlenül megtalált térkép vezette a kutatót az alagutakhoz
Meglehetősen izgalmasan indult könyve szerint Kusch kalandja az alagútrendszerrel, állítólag egy üreges ágyúgolyóba rejtett térképet kapott egy voraui gazdától, aki pajtája tetőszerkezetébe rejtve találta meg azt még 1976-ban. Kusch és csapata ez alapján indult el feltárni a titokzatos járatrendszert. Azt állítja, a lap egy, a 15. századból származott térkép másolata volt, a könyvében pedig azt írja:
"A rajta szereplő információk egy elfeledett világ kapuját nyitották meg előttünk."
A kereszténység elterjedéséig használatban lehettek a járatok
A német régész szerint az alagutak akár egy pogány szertartáshoz is kapcsolódhattak, ugyanis a kijáratok közvetlen környékén sok helyen kápolnát építettek a kereszténység elterjedését követően. Mint írja, ez illeszkedik a korabeli katolizáció dinamikájába is.
A föld alatti útvonalak azonban még a pogányság megszűnését követően is előnyükre válhattak azoknak, akik ismerték, hiszen kiváló rejtekhelyet biztosíthattak akár embereknek, akár élelemnek, vagy egyéb tárgyaknak egy-egy háborús helyzet során.
A történészek szerint helyi jellegzetesség, nem alagútrendszer
A régész véleményével ellentétes dolgokat fogalmaznak meg a Stájerországi Történelmi Egyesület szakemberei, akik szerint dr. Kusch megkérdőjelezhető módszerekkel jutott az alagutakat érintő megállapításaihoz. Ők barlangkutatóként hivatkoznak Kuschra, és úgy vélik, könyve és feltételezései csupán a marketing eszközei, hiszen ezek az úgynevezett föld alatti istállók vagy manólyukak Schrazelloch) valójában elterjedt és rég ismert létesítmények a területen, amiket nem lenne szabad őskorinak nevezni bizonyítékok híján.
Az egyesület tagjai, régészek, történészek, statikusok élesen bírálják a szerintük kétes bizonyítékokra alapozott kiadványt, és több olyan vizsgálatot is végeztek, melyek kizárják, hogy több ezer évesek volnának a vájatok. A radiokarbonos kormeghatározó technikával végzett elemzéseik során kiderült, hogy még a legrégebben létrehozott alagutak is legfeljebb a népvándorlás időszakában keletkezhettek.
A magyarok ellen védekeztek alagutakkal a germánok?
Egyes szakemberek szerint a kalandozó magyar lovas hadjáratok elleni védekezésként készültek a későbbi járatok a 10. század környékén. A Höchernmülle alatt található alagút 950-1050 közé datálható, de legtöbbjük a 10-13. században épült Erdstall lehetett egykor. Az egymástól távol elhelyezkedő gazdaságok szinte mindegyike alatt találunk a fenti területen. Az alagutakban nem bukkantak sem élelmiszernyomokra, sem székletmaradványokra, így kétlik, hogy hosszabb távon is használták volna építtetőik.
Az Erdstallok gyakorlati hasznára nem pusztán a népvándorlás, illetve a magyar kalandozó hadjáratok idején volt szükség, a régészeti leletek tanúsága szerint a kurucok elleni védekezésként, majd egészen a 19. századig építettek hasonlókat. Az összes eddig feltárt járat tisztának bizonyult, ami megerősítette a kutatókat abban, hogy ezek állandó készenlétben lehettek ugyan, de nem tartózkodtak bennük huzamosabb ideig.
Joseph Weichenberger szerint Kusch könyvét, illetve filmjét illetően leginkább a kormeghatározással kell csínján bánni, ugyanis az ellentmond a tudományos vizsgálatoknak. Prof. Ute Streitt, a Felső-ausztriai Állami Múzeum hadtörténeti gyűjteményének vezetője, illetve Reinhof Reisinger is egyaránt arra a következtetésre jutottak azonban, hogy
a régi ágyúgolyó valójában a 20. század első feléből származó postagránát volt.
Cáfolják a Kusch szerint megalitikus eredetű köveket is, melyekre a kutató az ókori eredetet alapozza, azok ugyanis 17-20. századi kapukövek. Az általa lejegyzett középkori legendáknak - melyek a Skóciától Törökországig terjedő rendszer létét igazolnák -, sincs nyoma egyetlen ország írott történelmében vagy meséiben.
Ha érdekel egy létező, bizonyítottan ősi épületegyüttes, ezt a cikkünket érdemes elolvasnod.
