Kína utolsó császárnéja ágyasból lett uralkodó: a hatalomért bármire képes volt ez a nő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

116 évvel ezelőtt hunyt el Kína történelmének egyik legmeghatározóbb női alakja, legvitatottabb személyiségű császárnéja, aki pályafutását egyszerű ágyasként kezdte.

Ce-hszi nem csak Kína történelmének utolsó császárnéja volt, de a befolyását leghosszabb ideig és talán legrafináltabb módszerekkel fenntartott politikusnője is egyben. Pedig egy olyan világba született bele, amelyben

Idézőjel ikon

még az sem volt magától értetődő, hogy egy nő tudjon írni és olvasni.

Egy egyszerű kínai nő a sok millió közül

Ce-hszi egy mandzsu klánból származó egyszerű hivatalnok lányaként látta meg a napvilágot 1835-ben, s családja már abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy egyáltalán számított nekik lányuk véleménye, és emberszámba vették őt.

A valaha élt egyik legbefolyásosabb kínai nő lett Ce-hsziből
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Az amerikai álom Kínában

Ce-hszi feltehetően apja korai halálának következtében – még csak 16 éves volt – részt vett egy kiválasztáson, ahol épp a frissen felkent császár mazsolázgatott magának ágyasokat. Ce-hszi abban a kegyben részesült, hogy be is válogatta őt a császár a hatvan fős tömegből a legszerencsésebbek közé, még ha az alacsony származású ágyasok közé is.

Már önmagában ez is nagy dicsőség volt, de amikor Ce-hszi elkezdett felfelé kúszni a ranglétrán, és "kolléganői" közül kiemelkedett, az volt ám csak az igazi diadalmenet! Kisvártatva az előkelő 6. helyen tarthatta magát számon, és még onnan is volt előrébb.

Idézőjel ikon

A császár még a lány írás- és olvasástudásából is profitált, Ce-hszi pedig igazi multitasking ágyasnak bizonyult.

De Ce-hszi sem volt rest, hogy mindebből hasznot húzzon: kihasználta, hogy belelátott hivatalos dokumentumokba és azok kezelési módszereibe, mind közelebb és közelebb jutva a tűzhöz. Akkor ért azonban csak igazán a célszalaghoz, amikor egyedüliként neki sikerült életben maradt fiúgyermekkel megajándékoznia a császárt. Az uralkodó nagyjából 4 évvel a gyermek születése után, egyesek szerint vitatható körülmények között, a másvilágra költözött, s vannak, akik Ce-hszi kezét is sejtik az addigra lelki válságai elől a káros szenvedélyekbe menekülő uralkodó eltávozásában. Mások nem mennek ilyen messzire, de az tény, hogy a trónörökös anyjaként Ce-hszi pozíciója így meglehetősen bebetonozódott. 

Az ágyasból lett kínai császárné nem túl hízelgő ábrázolása a 2008-as pekingi biennálén
Fotó: Zhang Peng / Getty Images Hungary

Az utolsó kínai császárné

Innentől feladata már "csak" a kártyák ügyes keverése volt, amihez Ce-hszi nagyon értett. Nőként nem állhatott az első vonalba, hogy onnan dirigáljon, de ahhoz éppen elég fineszes és hataloméhes volt, hogy ezt a háttérből is szívesen tette, a lényeg az volt, hogy ő mozgassa a szálakat. Ehhez egyes régensek kegyetlen eszközökkel kimódolt lecserélésén át, a nála a sorban előrébb álló özvegy maga mellé állításáig számos olyan dolgot kellett keresztülvinnie, amiben Ce-hszit lelkiismereti kételyek nem gátolták. A pozíciójára veszélyes vagy távlati terveibe nem illő, azokat esetleg gátló, nemkívánatos személyek likvidálása nem volt soha drága ár azért, hogy céljait elérhesse. Egyes régensek és miniszterek kiiktatása után még saját, 17 évesen megnősült fia is kihúzta nála a gyufát.

Az addigra Tung-cse szászárként elismert fiatalembernek előbb csak a felesége csípte a kedves mama szemét: az anyacsászárné nem örült például menye tigris csillagjegyének, később azonban már az egész házasságot ellehetetlenítette, s elrendelte különválásukat. Az uralkodásra amúgy is meglehetősen alkalmatlan Tung-cse kétségbeesésében züllött életet kezdett élni, ami hamar meghozta eredményét: az ifjú császár egy fertőzés következtében életét vesztette. Ezzel ismét Ce-hszi került pozícióba, s akadnak, akik szerint a nevezett eseménysorozatban nem csupán a véletlenek játszottak szerepet.

A kínai császárné egy hivatalos fotográfián
Fotó: Pictures from History / Getty Images Hungary

Fontos nők a kínai történelemben

Ce-hszi nem az egyetlen nő volt a kínai történelemben, aki a színfalak mögül mozgatta a birodalmi szálakat. Még csak nem is az egyetlen olyan, aki egyszerű ágyasból tört uralkodói babérokra. Történt már ilyen korábban is, például a kínai civilizáció egyik aranykoraként számontartott, 619-től 907-ig tartó, Tang-dinasztia névvel fémjelzett időszakban is. A dinasztiaalapító Li Jüan unokája és dédunokája alatt egy Vu Cö-tien nevű volt királyi ágyas egyre növekvő befolyással bírt, míg végül 690-ben Vu-Hou néven császárnőnek kiáltotta ki magát. Ezzel pedig ő lett a kínai történelem egyetlen saját nevében uralkodó császárnője, de hatalmát csak 15 éven át, 705-ig gyakorolhatta. Uralkodása alatt Kína fejlődése töretlen maradt, személyét így az egyébként a nőket a politikából évszázadokon át teljesen kizáró Kína jó emlékezetében őrzi. Nem úgy, mint a közel 50 éven keresztül manipuláló és irányító Ce-hszi alakját, aki főleg uralkodása végső szakaszában ugyan végrehajtott néhány fontos reformot, személyét mégis inkább mendemondák, találgatások, rosszindulatú pletykák és merész feltételezések övezik, halála után még 116 évvel is.

Ha érdekelnek Kína titkai, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.