Tele volt arannyal, most csak egy temető áll a titokzatos szellemváros közepén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mélyen, Brit Columbia szívében fekszik Quesnel Forks, amely ma már csak árnyéka önmagának. A szellemvárossá lett településből mindössze néhány faház és egy temető maradt, pedig egykor igencsak pezsgett az élet a határain belül és kívül.

Noha Quesnel Forks ma már csupán egy elfeledett falu Brit Columbia északi részén, valaha az aranyláz egyik legfontosabb központja volt. A területet 1859 nyarán európai és ázsiai aranybányászok fedezték fel, akik a Quesnel folyón utazva bukkantak az arannyal borított, gyönyörű völgyre. Miután aztán az aranyásók elárasztották a vidéket, a picinyke település virágzott: 1860 és 1862 között évente kétezer vagy még annál is több bányászt és úgy százfős lakosságot szolgált ki. 

Virágzott az élet a maroknyi településen

A különleges terület aztán a környező aranybányák ellátótáborává vált. Fénykorában a városnak négy vegyesboltja, szállodái, hentesüzletei, piacai, gyógyszertárai, orvosai és egy órásmestere is volt. Ami pedig a lakosságot illeti, a bányászok sem voltak egyedül: a településen és környékén három őslakos közösséggel is osztoztak. Ám a már korábban is itt élő északi carriereknek, a déli shuswapoknak és a nyugati chilcotiniaknak nem volt természetes immunitásuk az odaérkezők vírusaival szemben, így amikor himlőjárvány tört ki, az őslakosok közül sokan meghaltak.

Nehéz elképzelni e titokzatos településről, hogy egykor termékeny aranylelőhely volt
Fotó: Crusty Da Klown / Wikimedia Commons

Multikulturális hely lett

Noha ez akkoriban nem ismert kifejezés volt, Quesnel Forks egy multikulturális település volt, ahol együtt éltek a hawaii bevándorlók, a zsidók, a felszabadított fekete rabszolgák, az európaiak és a kínai bányászok. Utóbbiak az első aranyásók nyomában érkeztek, akik

megőrizték mind saját nyelvüket, mind pedig hagyományaikat és kultúrájukat, ennek ellenére ritkán volt ellenségeskedés a csoportok között.

Nem ritkán dolgoztak naponta 12-14 órát, szabadidejükben pedig szerencsejátékoztak, dominóztak és rizsbort ittak. 

Így ürült ki Quesnel Forks

1875-re, amikor végeztek a Quesneltől Barkerville-ig vezető Cariboo szekérút építésével, Quesnel Forks lassú hanyatlásnak indult. Ennek oka nem más volt, minthogy Barkerville vált a Cariboo aranymezők fő központjává.

Idézőjel ikon

Tíz évvel később The Forksnak már csak körülbelül 200 lakosa volt, szinte mind kínaiak.

Ma így fest a több évtizede elnéptelenedett vidék
Fotó: Siegfried Schnepf / Getty Images Hungary

Nem túlzás azt állítani, hogy az 1930-as években Quesnel Forks a végét járta: mindössze körülbelül 30 ember maradt a településen. Néhány bányász egészen 1942-ig kitartott, ekkor azonban a szövetségi kormány törvényt hozott arról, hogy

Idézőjel ikon

az aranybányák nem alkalmazhatnak katonai szolgálatra alkalmas férfiakat.

Emiatt jelentősen lecsökkent aztán a területen élő bányászok száma, és már tényleg csupán néhányan maradtak. Aztán jött a második világháború, amely után csak nagyon kevesen tértek vissza.

1954-ben a településnek már csak egyetlen lakója maradt.

Titokzatossá lett az egykori nyüzsgő település

Quesnel Forksban ezután megállt az élet, a legutolsó lakosának halálával megszűnt létezni a település. Nem olyan sokára azonban a fosztogatók felfedezték maguknak a területet, akik szó szerint kiürítették az épületeket, vittek minden mozdíthatót, és hatalmas károkat okoztak a falakon belül és kívül is.

Idézőjel ikon

A betolakodók még a temető sírjait is feltúrták a testtel elhantolt értékek után kutatva.

Lelkes önkéntesek is segédkeztek az épületek felújításában és a régi temető rendezésében
Fotó: Ricky Deacon / Getty Images Hungary

Temető is őrzi a régmúlt emlékeit

Egy temetőtársaságnak és az önkénteseknek, valamint az állami örökségvédelmi támogatásoknak hála, helyreállították Quesnel Forks megmaradt épületeit. Volt, amelyeket csak megerősítettek, de szép számmal akadtak olyanok is, amelyeket újjáépítettek vagy épp elmozdítottak az erodáló folyóparttól. Ezért, aki arra jár, visszarepülhet az időben egy évszázadot, és elképzelheti, milyen volt az aranytermő vidék a több ezer lakójával.

Ha szeretnéd megismerni a világ legérintetlenebb szellemvárosát, amely ugyancsak az aranya miatt lett híres, olvasd el a Bodie-ról szóló írásunkat is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?