Ebben a két szomszédos országban már szakad a hó

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ausztriából és Szlovéniából már masszív hóeséseket jelentettek, de a többi térségbeli országban is fehérbe borultak a magasabban fekvő részek.

Miközben idehaza a teljes keleti országrészre figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várható zivatarok miatt, négy nyugati vármegyénkben pedig másodfokú riasztás van érvényben, a szomszédos Ausztriában és Szlovéniában már szakad a hó. 

Több országban már folyamatos a hóesés

Ahogy arról már beszámoltunk, a tőlünk nyugatra lehullott hatalmas csapadékmennyiség komoly kihívás elé állítja a Duna vízgyűjtő területeit, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint a következő napokban erős árhullámokra kell készülni Közben a felhőszakadást, ami néhány helyen száz millimétert is meghaladó esőt eredményezett, a szomszédos országok hegyvidékén havazás váltotta fel.

Csütörtökön a bajorországi Garmisch-Partenkirchenben már hóeltakarító gépekre volt szükség
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A hazánk időjárását is alakító mediterrán ciklon kiadós havat hozott az Alpokba, az előrejelzések szerint akár fél- vagy egyméteres hótakaró is kialakulhat a magasabban fekvő területeken. A Stelvio-hágónál, ami egyébként a Giro d’Italia verseny egyik legkeményebb szakasza, amit még autóval sem könnyű megtenni, már hétfőn fehérbe borult a táj, most pedig már a szlovén és az osztrák hegyvidéken is folyamatosan havazik. Szlovénia legmagasabb közúti hágóját, az 1611 méteres magasságban fekvő Vrsicet is már hótakaró fedi.

@tetovanews Snow in Vršič Pass, #Slovenia 12.9.2024 The Vršič Pass, prelaz Vršič, passo della Moistrocca, #Werschetzpass is a high mountain pass across the Julian Alps in northwestern Slovenia. It is the highest pass in Slovenia, with an elevation of 1,611 metres (5,285 ft), as well as the highest in the Eastern Julian Alps. It connects Upper Carniola with the Trenta Valley in the Slovene Littoral, and it is considered an excellent starting point for excursions to surrounding peaks. #Vršič #VršičPass #зима #снег #冬 #雪 #zima #śnieg #inverno #neve #sneeuw #snö #unwetter #maltempo #noodweer #zima #snijeg #iarna #zapada #invierno #nieve #ზამთარი #თოვლი #χειμώνας #χιόνι #zima #sneh #sneg #冬天 #雪 #зима #сняг #кыш #кар #kış #kar #talv #lumi #sníh #겨울 #눈 #tél #hó #зима #сніг ♬ original sound - Tetova News

A modellek azt jelzik előre, hogy a térségbeli országok közül Csehországban és Szlovákiai nyugati felén is akár 200-300 milliméter hó eshet a következő 4-5 napban. Olyan régiók is akadnak, ahol ennél is jelentősebb mennyiség hullhat a Boris nevű ciklon nyomán. 

@tetovanews Snow in Obertauern, Salzburg, Radstädter Tauern, Österreich, #Austria, 12.09.2024 Video Marco Kaschuba #Winter-Wonderland in Obertauern #Wintereinbruch in den #Alpen ☃️❄️ Hier in #Obertauern liegen bereits über 15 cm Schnee und es kommt noch deutlich mehr oben drauf! #Schnee #Winter #Alpen #winter #Obertauern #Österreich #RadstädterTauern #salzburg #snow #snowfalling #snowfall #alps #vinter Austria, Αυστρία, An Ostair, 奧地利, 奥地利, 奧國 , 奥国, Aostria, আস্ট্রিয়া, ఆస్ట్రియా, اسٹریا, Austri, Austria, Àustria, Áustria, Austrija, Аустрија, Aŭstrio, Aŭstrujo, Austriya, Аўстрыя, Austurríki, Ausuturia, Ausztria, Autriche, Avstria - Ավստրիա, ავსტრია, Avstrija, Австрия, Австрија, Австрія, Avusturya, Awstiriya, Awstria, l-Awstrija, Awstriska, Eastenryk, עסטרײַך, Eysturríki, Itävalta, النمسا, Oostenrijk, Oostenryk, Öösterriek, Oseuteuria, 오스트리아, অস্ট্রিয়া, Österreich, Østerrike, Österrike, ออสเตรีย, Østrig, Osṭriyā - ઓસ્ટ્રિયા, אוסטריה, ऑस्ट्रिया, ඔස්ට්රියාව, オーストリア or オーストリー, اتریش , Rakousko, Rakúsko, Rakuzy, ஆத்திரியாs #зима #снег #冬 #雪 #zima #śnieg #inverno #neve #sneeuw #snö #unwetter #maltempo #noodweer #zima #snijeg #iarna #zapada #invierno #nieve #ზამთარი #თოვლი #χειμώνας #χιόνι #zima #sneh #sneg #冬天 #雪 #зима #сняг #кыш #кар #kış #kar #talv #lumi #sníh #겨울 #눈 #tél #hó #зима #сніг ♬ original sound - Tetova News

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) már arra figyelmeztetett, hogy az ítéletidő miatt a következő napokban több vasútvonalon is szünetelhet a vonatforgalom Ausztriában. Ezért mindenkit arra kérnek, hogy lehetőség szerint halasszák el utazásukat, a már megváltott menetjegyeket tovább lehet felhasználni, vagy kezelési költség nélkül visszaváltják őket. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.