Új útdíjat vezethetnek be: a megtett kilométereket fizettetnék ki az autósokkal Angliában

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tovább növelné egy autós szervezet az autótulajdonosokat érintő terheket. Új díjat vezetnének be, kilométer alapú pluszterhet róva a brit sofőrökre.

A nettó zéró klíma jegyében kérte a brit kormánytól egy autósokkal foglalkozó lobbiszervezet, a Campaign for Better Transport (Kampány a jobb közlekedésért), hogy a megtett kilométereket is fizettessék meg a sofőrökkel. Az 50 éve működő lobbicsoport először csak az elektromos kocsikat említette, de gyorsan módosította ajánlását ami immár mindenkire vonatkozik. 

Amint azt az Infostart megírta, ha a lobbistákon múlik, a briteknél befellegzik az ingyen autóutaknak, és autópályáknak. A kampányszervezet, amelyet érdekes módon az egyik legnagyobb autóklub, a RAC is támogat, ugyanis fizetőssé akar tenni minden megtett kilométert.

Idézőjel ikon

Chancellor urged to impose pay-per-mile scheme on UK drivershttps://t.co/beR3U0Xq1cNo public support from rural areas with no public transport options. Horrible idea! #OctBudget #tax #cars
— Englishabc🎓 (@Englishabc) September 3, 2024

Kilométerenként kéne fizetniük a megtett utak után a brit autósoknak

Mint írják, a kilomterenkénti autós díj ötlete  lassan, de ténylegesen kezd beszivárogni a brit autósok életébe. Már most fizetniük kell dugó- és emissziós díjat is annak ellenére, hogy Sadiq Khan londoni főpolgármester azt ígérte, hogy nem teszi fizetőssé az utakat. Hamarosan a londoni sofőröknek is fizetniük kell, ugyanis a polgármester érvelése szerint az újonnan épülő másképp nem kivitelezhető, csak ha fizetőssé teszik. Ráadásul egy több, mint ötven éve üzemelő, a Greenwich-et az északi Temze-parttal összekötő hasonló alagút sem lesz ingyenes többé.

Amint arról a hírportál beszámolt, Nagy-Britanniában október végén adják ki az úgynevezett őszi költségvetési nyilatkozatot.

Az elektromos autósok okozta költségvetési hiánnyal érvelnek

A Campaign for Better Transport szerint az, hogy a következő tíz évben nő az elektromos autók száma a brit utakon, ötmilliárd font üzemanyagadótól fosztja meg az állami költségvetést. Épp ekkora összeget költenek minden évben az autópályákra és a főutakra.

Idézőjel ikon

A lobbicsoport először azt kérte egy levélben a pénzügyminisztertől, hogy az elektromos autók is vegyék ki részüket a közteherviselésből, és fizessenek utánuk kilométerenkénti útdíjat, mivel nem folyik be tőlük üzemanyagadó.

Az ajánlás, amelyet a lap szerint látszólag az ötmilliárd fontos költségvetési lyuk körüli aggodalom szült, azonban kiterjedt az összes autóraés magában foglalja azt is, hogy a magasabb emissziójú kocsik tulajdonosai fizessék a legtöbbet. 

Az útdíjak bevezetését a PwC tanácsadó cég is támogatja, ugyanis úgy vélik, a brit költségvetés még több pénzt, kilencmilliárd fontot veszít 2030-ig, amikor becslése szerint minden negyedik, brit utakon futó kocsi elektromos lesz. A brit pénzügyminisztérium egyelőre nem válaszolt az ötletre.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.