Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az Észak-Atlanti-óceán közepén található a Sargasso-tenger, amelynek számos sajátossága közül csak az egyik az, hogy nincsen egyetlen partja sem.
Amikor tengerekre gondolunk – különösen ilyenkor nyáron, kánikula idején –, gyakran az jut először eszünkbe, hogy milyen a tengerpartja. Elképzeljük, milyen lenne ott időzni. Ha homokos, akkor inkább a napozásra, homokvárépítésre, vízi játékokra gondolunk. Ha köves, sziklás szakaszról van szó, azonnal az jut az eszünkbe, hogy bizonyára jól lehetne ott búvárkodni. Kevésbé tűnik vonzónak egy olyan tenger, amelynek egyáltalán nincs partja. Különösen akkor, ha ráadásul még bűzös, záptojásszagot árasztó moszat is borítja a felszínét. Noha nyaralni senkinek sem lenne kedve a Sargasso-tengeren, azért számos érdekesség kapcsolódik az óceánnak ehhez a különleges darabjához.
Egyáltalán nincs tengerpartja
Kezdjük a legfontosabbal: hogyan létezhet egy olyan tenger, amelynek nincs partja? A válasz az elhelyezkedésében rejlik: a Sargasso-tenger ugyanis az Atlanti-óceán északi részének közepén helyezkedik el. Összes többi társával ellentétben nem szárazföldek, hanem tengeráramlatok jelölik ki a határait. A Golf-áramlat, az Észak-atlanti-áramlat, a Kanári-áramlat és az Észak-atlanti-egyenlítői áramlat közösen
az óramutató járásával megegyező forgású, körkörösen haladó tengeráramlatot hoz létre – ez alkotja a furcsa, mintegy 3 millió négyzetkilométer területű tenger határait.
Ez persze azzal is jár, hogy a Sargassónak szinte folyamatosan változnak a határai – különösen a Kanári-áramlat „hajlamos változtatni” az útvonalát. A tengeri határokon kívül azonban más is megkülönbözteti ezt a tengert az óceán többi részétől. Például az, hogy kristálytiszta, mélykék színe van, amelyben akár 60 méteres távolságra is el lehet látni. A hőmérséklete pedig jóval magasabb a megszokottnál, általában 18 és 28 Celsius-fok között mozog.
Egy virágról kapta nevét
Mindez még egészen vonzónak is tűnhet, ám sajnos még egy sajátos jellegzetessége van a tengernek, amire már portugál hajósok is felfigyeltek a 14. században. A tenger nagy részét ugyanis aranybarna színű moszaterdő borítja, amelyet a portugálok az otthonukban, kutakban gyakran növő, sárga virágról, a gyapjas sziklarózsáról sargassumnak neveztek el. (Portugálul az említett virágot sargaço-nak nevezik.)
Kolumbusz is írt 1492-ben a tengeri hínárról – előbb azt hitte, hogy szárazföldet lát, és attól tartott, hogy zátonyra fut, majd tengerészeivel attól rémültek meg, hogy a növény megragadja, és az óceán fenekére rántja őket. Ilyen izgalmaktól nem kellett tartaniuk, sőt, inkább túlságosan unalmassá vált útjuk a Sargasso-tengeren, hiszen hosszú napokon keresztül vesztegeltek itt a szélcsendes idő miatt.
A hajósok körében félelmetes hírnévre tett szert, egyrészt a Bermuda-háromszöghöz való közelsége miatt, másrészt pedig azért is, mert – ahogy arról Kolumbusz is megemlékezett – gyakori errefelé a szélcsend. Ennek oka kutatók szerint a tenger határaiban, az áramlatokban keresendő, amelyek lényegében elzárják az óceán többi részétől. A más tengerekhez képes furcsa tulajdonságai, a sajátos moszaterdő és a víz szokatlan színe is szerepet játszhatott hírnevének kialakulásában.
Fontos szerepe van a tengernek
A Sargasso-tengerrel kapcsolatban egymást érik a furcsaságok, és nem mindegyik kellemes ezek közül. A sargassum alapvetően a tenger felszínén lebeg – ebben egyes fajokat kis méretű, levegővel teli bogyók segítik, amikor pedig elpusztul, rothadás közben is tovább úszik a tengeren. Ennek köszönhető, hogy sokszor záptojásra emlékeztető szag fogadja az erre hajózókat.
A tengernek elhelyezkedésénél fogva egy másik jellegzetessége, hogy – a körülötte haladó, kőrkörös áramlatok következtében – ami egyszer ide bekerül, nehezen távozik.
Igaz ez a világ óceánjaiban úszó szemétre is, amely az idők során egyre nagyobb mennyiségben gyűlt itt föl. Így jött létre az Észak-atlanti szemétfolt, amely mára több száz kilométer hosszan húzódik.
Mindezek ellenére a Sargasso-tenger és a névadó moszaterdő fontos ökológiai szerepet tölt be. Egyes angolnafajok például kizárólag ezen a területen ívnak, és kutatások szerint innen kerül ki az Atlanti-óceán planktonjainak mintegy egyharmada. Ide vándorolnak, és ezt a „víz alatti erdőt” használják a fiatal álcserepesteknősök, hogy felnőttkorukig el tudjanak rejtőzni a ragadozók elől. Ezen a tengeren vezet át több állatfaj, köztük az ámbráscetek, a hosszúszárnyú bálnák és bizonyos lazacfajok vándorlási útvonala. Olyan állatok is akadnak, mint például a histrio histrio nevű hal, amely külsejében is alkalmazkodott ahhoz, hogy a moszaterdőben éli le életét.
Rothadó algamezők borítják a tengerpartokat
Minden évben egyszer a sargassum mennyisége aránylag rövid idő alatt megnövekszik – ezt nevezik algavirágzásnak. Ebben az időben a sargassummezőből gyakran jelentős darabok kiszabadulnak a kőrkörös áramlatok fogságából, és előbb-utóbb valamelyik tengerparton kötnek ki, általában Floridában, Brazíliában, a Karibi-térségben vagy a Mexikói-öbölben. A rothadó moszat persze nem túl kellemes jelenség, így komoly negatív hatása van a turizmusra – ám bizonyos szempontból hasznos is: fontos tápanyagokkal látja el az érintett területeket, és csökkenti a parti erózió mértékét.
Túlságosan nagy mennyiségben azonban oxigénhiányos területeket hoz létre, amely akár halpusztuláshoz is vezethet.
Az elmúlt bő egy évtizedben kutatók azt figyelték meg, hogy az algavirágzás mértéke – és ezzel együtt a fenti partszakaszokat elárasztó sargassum mennyisége – kétszázszorosára növekedett. Floridában 2011-ben például közel 1 méter vastag moszatszőnyeget mosott partra az óceán. Azóta 2-3 évente alkalomról alkalomra növekszik az algavirágzás mértéke. 2018-ban a mérések szerint mintegy 1600 négyzetkilométert foglalt el egy „elszabadult” sargassummező.
Egyes kutatások azt találták, hogy szoros összefüggés lehet bizonyos emberi tevékenységek, mint például a mezőgazdaságban használatos, foszfátalapú műtrágyáknak a folyókba és tengerekbe kerülése és az algavirágzás mértéke között. A heves algavirágzás egyértelműen 2011-től indult be igazán – valószínűleg ekkor átlépett a Sargassum-tengerbe kerülő tápanyag mértéke egy kritikus határértéket, amely beindította a jelenséget. Tudósok nem sok esélyt látnak arra, hogy emberi beavatkozás nélkül mérséklődni kezdjen az algavirágzás, így minden valószínűség szerint a hatalmas kiterjedésű, úszó moszatmezők egyelőre velünk maradnak.
Olvasd el, milyen az életük azoknak az embereknek, akik szinte az egész életüket a tengeren töltik!
