Te is rosszul tudtad: nem Egyiptomban áll a világ legnagyobb piramisa

Olvasási idő kb. 4 perc

Sokáig tévesen egy dombnak hitték, ám kiderült, hogy a mexikói Puebla városában található „kiemelkedés” valójában a világ legnagyobb piramisát rejti. Felfedezése óta az egyiptomi gízai így a második helyre csúszott bolygónk leggigantikusabb piramisainak listáján.

A piramisok közti versenyben szokott némi félreértés lenni, ugyanis a gízai máig a világ legmagasabbjának számít. A mindössze 66 méter magas pueblai azonban valójában a legnagyobb, amelyet 300x315 méteres területet elfoglaló méretének, no és 4,45 millió köbméteres össztérfogatának köszönhet –

Idézőjel ikon

ezzel majdnem kétszer akkora, mint az észak-afrikai építmény.

Ez a világ legnagyobb piramisa, nem az egyiptomi

A mérete és az építésébe fektetett hatalmas erőfeszítés ellenére a cholulai piramist néhány száz évvel a befejezése után gyakorlatilag elfelejtették. Nem csoda, hogy az ezt követő években a természet jóformán teljesen visszahódította a területet, és a piramisnak is nyoma veszett. A 19. században azonban újra felfedezték, és bár azóta is folyamatosak a feltárások, a hely nagy része érintetlen maradt. Éppen ezért, ha valaki ma ellátogatna oda, bizonyos szögekből még úgy tűnhet,

mintha nem is lenne ott piramis, csupán egy templom egy füves dombtetőn.

A világ legnagyobb piramisát több évszázadra elfelejtették
Fotó: Dedà Vargas / Getty Images Hungary

Építkezés Mexikó második legnagyobb városában

A piramis egy bonyolult és többlépcsős projekt volt, amelynek befejezése körülbelül 1000 évig tartott. A mai Mexikó keleti-középső részén fekvő Cholula városa ma egy meglehetősen nagy területet fed le, amely valamivel több mint egy évezreddel ezelőtt a régió egyik legimpozánsabb városa volt. Az azték történelem szerint Cholula csúcsidőszakában Mexikó második legnagyobb városának számított úgy 100 ezer lakossal. A Mexico: From the Olmecs to the Aztecs című könyv szerint a várost Quetzalcóatlnak, a tollaskígyó istennek – az azték mitológiában a tudás, a tanulás, valamint a szél és az eső istene – szentelték.

A piramis építése több fázisban zajlott
Fotó: Nastasic / Getty Images Hungary

Évszázadokon át építették a piramist

A piramis építése évszázadokig tartott, négy nagyobb építési fázison és kilenc módosításon keresztül nőtt egyre nagyobbá és lenyűgözőbbé. Minden fázis tükrözte az adott kor építészeti stílusait, a korábbi munkák hasonlóságot mutattak a közeli Teotihuacán városával. Az első jelentős fázis Kr. e. 200 körül kezdődött, és az építménynek csak egy 10 négyzetméteres alapja volt. Az évszázadok során a többi szakasz magasabbra és szélesebbre gyarapodott, ekkorra már templom magasodott a tetején. Végül, körülbelül 1000 évvel az építkezés megkezdése után, megtörtént az utolsó kiegészítés is, amikorra

Idézőjel ikon

a piramis 66 méter magasra nőtt, az alapja pedig 300x315 méteres lett.

A piramis tetején egy templom is épült, de a ma látható egy későbbi kor alkotása
Fotó: Wirestock / Getty Images Hungary

Eltűntek a lakók, magára maradt az építmény

A feltárás során kiderült, hogy a piramis a közösség fontos központja volt, és temetkezési helyként is szolgált. Jól mutatják ezt az elmúlt 150 év régészeti ásatásai, amely során több száz ember maradványára bukkantak. 

A piramis felépítése után nem sokkal, az első évezred második felében, nem tudni, miért, Cholula lakossága drámaian lecsökkent, így az építmény is magára maradt. A gigantikus alkotás így szépen lassan eltűnt a vad növényzet alatt, és egy nagy dombhoz kezdett hasonlítani.

Ekkor kapta a Tlachihualtepetl nevet, amely azt jelenti, „kézzel készített hegy”. 

Senki sem tudott a piramisról

A 16. században a területre érkező Hernán Cortés ezreket mészárolt le a városban, miután felfedezte a város szövetségét az azték birodalommal, és olyan támadást hajtott végre, amely akár 30 ezer lakó halálát is okozhatta. Később, talán azt gondolva, hogy a lenyűgöző építmény, amin álltak, csak egy domb, a spanyolok lerombolták a csúcson található, jóval kisebb Cholulán templomot, amely helyére egy másikat építettek, az Iglesia de Nuestra Señora de los Remediost.

Idézőjel ikon

A nagy piramisról azonban továbbra sem volt senkinek sem tudomása.

Az építmény hatalmas területet foglal el
Fotó: Francisco J. de Anda / Getty Images Hungary

Zarándokok kedvelt helye

A domb alaposabb vizsgálata csak a 19. században kezdődött meg, Adolph Bandelier amerikai régész 1881 körül komolyabb felmérésekbe kezdett a területen, miután több koponya is előkerült onnan. Ez vezetett odáig, hogy 1931-ben megkezdték az első jelentős feltárást. Ebben az évben már egy csapat dolgozott azon, hogy alagutakat ásson a benőtt piramis körül, feltérképezve annak széleit és szerkezetét. Amikor ez a vizsgálat az 1970-es években véget ért, körülbelül 8 kilométernyi alagutat ástak ki a komplexumban. Ennek ellenére a templomnak csak egy kis részét tárták fel, és története máig kevéssé kutatott.

A cholulai piramis máig izgalmas titkokat őriz
Fotó: Indigoai / Getty Images Hungary

Az egyik oka annak, hogy a templomot soha nem tárták fel teljesen, az az, hogy a tetején található imahely, az Iglesia de Nuestra Señora de los Remedios történelmi és vallási jelentőségű. A kőből faragott és arannyal díszített építmény máig rendszeres zarándoklatok helyszíne. A turisták ma a templomon kívül bejárhatják a romokat, és akár a piramis alatti alagutakba is bemerészkedhetnek.

Évente több mint 200 ezer látogató zarándokol el Mexikó e különleges helyszínére.

Ha te is szeretnél megismerni egy máig álló, föld alatti várost, olvasd el az erről szóló cikkünket!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.