Szinte nyomtalanul tűntek el Amerika első telepesei – máig rejtély, mi történt velük

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Két évvel azután, hogy megalapították az amerikai kontinens első állandó európai kolóniáját, a település minden nyom nélkül eltűnt. Csak két fába vésett felirat és elhagyatott romok maradtak utána. A közelmúltban végzett és még most is tartó régészeti ásatások azonban segíthetnek a rejtély megoldásában.

Amerika felfedezéséről és a kolonizáció kezdeti időszakáról kevés igazán megbízható információforrással rendelkezünk. A múlt homályába vész a történelemnek ez a darabja, és a tisztánlátást az sem segíti, hogy rengeteg hihetetlen legenda maradt fenn az angol telepesek első kísérleteiről, hogy otthont alakítsanak ki az amerikai kontinensen. Ezek közül az egyik legrejtélyesebb a Roanoke kolónia története. 

Feszült volt a viszony a helyiekkel

Az Észak-Karolina partjainál fekvő, mintegy 13 kilométer hosszú és 3,2 kilométer széles Roanoke szigetére 1584-ben kötött ki először európai hajó. Nem maradtak sokáig: két bennszülöttel a fedélzeten rövidesen haza is indultak. A nem messze délre fekvő Croatoan szigetéről származó Manteo és a Roenoke-i Wanchese voltak az első amerikai bennszülöttek, akik vendégként érkeztek Angliába. Ennek ellenére egészen különbözően élték meg egyéves ott tartózkodásukat: Manteo érdeklődését roppantmód felkeltette a nyugati kultúra. Elkezdett angolul tanulni és Thomas Harriot angol csillagász-matematikussal közösen kialakították a Croatoanon beszélt nyelv fonetikus változatát.

Ezzel szemben Wanchese az angolokra, mint fogvatartóira tekintett, és hazaérve minden befolyását latba vetette, hogy rávegye népét: álljon ellen a gyarmatosításnak.

(Tekintve, hogy a kolonizáció időszaka alatt az amerikai bennszülött népesség mintegy 90 százalékát kiirtották az európaiak, Wanchese-nek lehetett igaza.)

A kolóniát az amerikai kontinenstől nem messze található szigeten hozták létre
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Csúfos kudarc volt az első próbálkozás

Roanoke megismerése után az angolok 1585-ben döntöttek úgy, hogy kolóniát alapítanak a szigeten. Az első próbálkozás Ralph Lane nevéhez fűződik, ám a település nem bizonyult hosszú életűnek. A helyiekkel való összetűzések annyira komoly ellátási nehézségekhez vezettek, hogy amikor Francis Drake a spanyol San Agustín erőd lerombolása után kikötött Roanoke-on, hazaindulásakor hajóján magával vitte a telepeseket is. Richard Grenville nem sokkal később érkezett meg az utánpótlással, ám ekkor a kolóniát már elhagyatottan találta. Tizenöt katonát hagyott a szigeten, majd ő is elhajózott Angliába. Biztosat nem tudunk a katonák sorsától, ám a legvalószínűbb feltételezések szerint egy Wanchese által vezetett támadásnak estek áldozatul. Roanoke őslakosai ekkor már kifejezetten ellenségesek voltak az angolokkal szemben, ám – nem kis részben Manteonak köszönhetően – a Croatoanon élők még továbbra is barátságosak maradtak.

Az első gyermek, aki Amerikában született

A település elhagyása után két évvel érkezett meg a John White vezette expedíció a szigetre. Ez a csapat az előzőekkel ellentétben alapvetően nem katonákból állt: sok család is érkezett, hogy szerencsét próbáljon az Újvilágban. Köztük a vezető lánya, Eleanor Dare is, akinek nem sokkal később gyermeke született.

Idézőjel ikon

Ő volt Virginia Dare, az első angol gyermek, aki az amerikai kontinensen látta meg a napvilágot.

Manteo továbbra is szoros kapcsolatot ápolt az angolokkal, és ezt még azt sem tudta elrontani, amikor a telepesek – állítólag – véletlenül megölték az anyját, aki egyben a törzsfőnök is volt. Az eset után Manteot megkeresztelték, és megtették az összes őslakos nemzet képviselőjének – főként jelképes kitüntetés volt ez, hiszen kizárólag a croatoaniak követték az angolok szövetségesét.

Nem sok idő telt el, és a kolónia helyzete szinte tarthatatlanná vált. Több helyi törzzsel megromlott az angolok viszonya, amely következtében egyre nagyobb nehézségekbe került a települést ellátni élelemmel. White kormányzó végül eldöntötte: visszahajózik Angliába, hogy készletekkel és utánpótlással térjen vissza három hónap elteltével.

Az első Amerikában született gyemek, Virginia Dare további sorsa is rejtély
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Csak rejtélyes véseteket találtak

A segélyakció nem a tervek szerint alakult. Közben kitört ugyanis a háború a spanyolok és az angolok között, és I. Erzsébet angol királynő a Spanyol Armada legyőzésére minden hajót harcra rendelt. Három év telt el, mire White hajója végre felszabadult, és visszaindulhatott Roanoke-ra.

Amikor unokája harmadik születésnapján megérkezett, szörnyű meglepetés várta: a kolóniát teljesen elhagyatottan találta.

Minden mozdíthatót elvittek, és sem a telepeseknek, sem csónakjaiknak nem volt nyoma. A távozása óta fallal körülvett település felé közeledve egy fa törzsébe vésve a „CRO” betűket találták, a fal egyik karójába pedig a „CROATOAN” szót. Ez volt az egyetlen nyom, amelyet White talált, ám hajója horgonykötelének elszakadása és a rossz időjárási viszonyok lehetetlenné tették a további kutatást.

Több próbálkozás is történt a későbbi években a kolónia sorsának kiderítésére. Egy darabig úgy gondolták, hogy a telepesek egyszerűen átköltöztek a közeli Croatoan-szigetre, hiszen az ottani törzs azon kevesek közé tartozott, amellyel még jó viszony ápoltak az angolok. Jamestownban az 1600-as évek elején sokáig makacsul tartotta magát az elképzelés, hogy valahol a környéken létezik egy település, ahol fehér bőrű, európai ruhát viselő emberek élnek.

Idézőjel ikon

Noha egy bennszülött törzsfő még egy térképet is készített az állítólagos faluhoz, a települést sosem találták meg.

Ahogyan William Strachey jamestowni lakos beszámolóját sem tudták sosem alátámasztani, amely szerint a telepesek áthajóztak a kontinensre, ahol egy darabig békében éltek, amíg bennszülöttek le nem mészárolták őket. Olyan elmélet is napvilágot látott, amely szerint az angolok megpróbáltak visszahajózni szülőföldjükre, ám a tengeren vagy egy viharnak, vagy pedig egy spanyol hadihajónak estek áldozatul.

White csak furcsa véseteket talált, amikor visszatért Amerikába
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Ásatások oldhatják meg a rejtélyt

A későbbi évtizedekben, évszázadokban a telepesek története lassan elvesztette vonzerejét. Egészen addig, amíg a 19. század második felében George Bancroft amerikai történész Az Amerikai Egyesült Államok története című könyvsorozata újra fel nem keltette az érdeklődést az elveszett kolónia iránt. Az utóbbi évtizedekben tudományos módszerekkel is megpróbálták megoldani a rejtélyt. 2007-ben Roberta Estes DNS-minták analizálásával próbálta kideríteni, hogy vajon beolvadhattak-e a telepesek helyi törzsekbe, ám a kutatás nehézségei (nehéz összevetni a mintákat, hiszen az elveszett kolónia tagjaitól nem maradt fönn DNS-minta) miatt nem járt eredménnyel a kísérlet.

Későbbi régészeti kutatások több ígéretesnek tűnő leletet is találtak. 2015-ben például a Hatteras-szigetről (Croatoan mai neve) több Európából származó kerámia, kardmarkolat és egy pár nürnbergi érme is előkerült. A kifejezetten a gyarmatosítás első időszakának vizsgálatára létrehozott First Colony Foundation régészei pedig idén márciusban egy őslakos település maradványai között a bennszülöttektől származó kerámiák között olyan rézhuzalból font gyűrűt találtak, amelyet a 16. században Európában készíthettek. Az ásatásokat most nyáron tovább folytatják, így elképzelhető, hogy a közeljövőben kiderülhet, mi is lett valójában a sorsa Roanoke angol telepeseinek.

Olvasd el, hogyan csalták tőrbe az egyik legismertebb kalózt, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.