A tenger lassan elemészti ezt a falut, évről évre több házat ragad magával

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elképesztő módon emelkedik a tenger vízszintje a Mexikói-öbölben, ha így folytatódik, hamarosan víz alá kerülhet Alvarado faluja, és a helyiek elveszíthetik az otthonaikat.

Szegény családok apró házai álltak a tengerparton, most csak egy hatalmas víznyelő található a helyükön. 2022. október 2-án kora reggel óriási vihar kerekedett, és könyörtelenül végigsöpört a mexikói Las Barrancas táján. Nem ez volt az első alkalom, hogy a vihar házakat és egy darab tengerpartot rabolt el Alvarado településen, egy szakadék lábánál fekvő halászfaluból. A településnek kicsit kevesebb mint 300 lakosa van, és lakossága az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent. Ez részben a munkalehetőségek hiányának köszönhető, ami elűzi a fiatalokat, de leginkább azért, mert a tengeregyre inkább azzal fenyeget, hogy

Idézőjel ikon

elragadja a kis épületeket, és fedél nélkül hagyja a családokat.

A harc a tengerrel tizennégy éve kezdődött, de tíz éve fokozódott a helyzet. Az eróziót 2021-ben a hurrikánok és trópusi viharok gyorsították fel. Hiába védekeznek a helyiek homokzsákokkal és gumiabroncsokkal, ha jön a szél, a part egy újabb darabja leszakad.

A Mexikói-öbölben található falut hamarosan elemésztheti a tenger
Fotó: Wikimedia Commons

10 éve küzdenek a tengerrel a faluért

Nemcsak Alvaradót érinti a tenger térhódítása, az első érintett város Matalauva volt, ezt követte Zapote, majd elkezdték elveszíteni a tengerpart nagy részét. A helyiek már halászni is alig tudnak, messze ki kell menni a tengerre, pedig nem is olyan régen még gyakori volt, hogy a gyerekek a hullámokban játszottak, miközben az asszonyok a parton halásztak.

Sokan éltek a környéken a tengerből, ami most el akarja pusztítani őket.

Az éghajlatváltozás és a rosszul tervezett projektek okozhatják a település vesztét. A tengerszint fokozatosan tovább emelkedik. A Mexikói-öböl vizében ez az emelkedés mintegy háromszor gyorsabb, mint a globális átlag derül ki a Nature folyóiratban 2023-ban megjelent tanulmányból. Ennek oka lehet a fontos élőhelyek, például a tengeri füvek és zátonyok, a partokat védő természetes gátak elvesztése. Már 100 méternyi partot elvett a tenger, amely ez nemcsak a halászatra van hatással, hanem a társadalomra is. A helyiek a parton találkoztak, beszélgettek egymással,

Idézőjel ikon

most turistából is egyre kevesebb érkezik a környékre.

A tenger már elemésztett több házat és a part egy részét is
Fotó: Wikimedia Commons

De az emberi tevékenység – a szállodai övezet bővítése, a hatástanulmányok nélkül végzett, rosszul megalapozott munkálatok – is rontott a helyzeten. A régió strandjainak eltűnése egyéb különböző tényezőkre is visszavezethető, mint a folyók által korábban a tengerbeszállított üledékek elvesztése vagy a gleccserek olvadása, ami továbbemeli a tengerszintet. De mindenekelőtt a Veracruz kikötőjében végzett bővítési munkálatoknak és az Alvarado északi részén lévő hullámtörők építésének köszönhető. Sok lakos eladta a hajóit, mert már nem tudott halászatból megélni, mások azért költöztek el, mert a tenger elragadta az otthonukat.

Sokan próbálnak az Egyesült Államokba átszökni, és ott szerencsét próbálni, de a határőrség gyakran elkapja őket, és visszaküldik.

Nincs válasz a kormánytól

A hatóságok nem tesznek semmit, a helyiek már több mint egy évtizede próbálnak segítséget kérni. Több ígéretet is kaptak, de nem történt még semmi. Egy hullámtörőt ígért nekik korábban Javier Duarte de Ochoa, de az állam kormányzóját számos korrupciós bűncselekménnyel megvádolták, majd 2017-ben börtönbüntetésre ítélték. A hullámtörő a part védelmét és az áramlatok elterelését szolgálta volna, 2014-ben hasonlót avatott fel a szomszédos Matalauva település, ahol a turizmus is fellendült azóta. Csak, hogy ezek a hullámtörők valójában nem is oldják meg a problémát,

Idézőjel ikon

csak megváltoztatják az áramlatok dinamikáját, így a problémát máshová helyezik át.

Az igazi megoldást az üledékhiány megoldása jelentené, ami természetes gátat emelne a tenger hullámai ellen. A tenger nemcsak az embereket fenyegeti, a környék több mint 80 állat- és növényfajnak ad otthont, és mintegy 30 madárfaj is menedéket talál itt.

A szemét is rengeteg gondot okoz a tengerparton
Fotó: VW Pics / Getty Images Hungary

Ahhoz, hogy a Las Barrancas megmeneküljön, a tudatosság is kulcsfontosságú. Rengeteg szemetet is vet a partra a tenger, de az emberek is eldobálnak sok mindent, rengeteg műanyagot is. Így arra is nagy hangsúlyt kell fektetni, hogy a helyieket tudatosságra neveljék, például újrahasznosításra.

A szemét elégetése egy másik probléma, ugyanis nincs köztisztasági szolgáltatás a környéken.

A helyiek attól félnek, hogy a segítség a kormány részéről túl későn fog érkezni, amikor már nem lehet megmenteni a települést, mint El Bosque városát, amelyet teljesen elnyelt a tenger. Miután évekig szenvedtek az áradások és árhullámok pusztításától, idén februárban az összes lakost ki kellett telepíteni.

A boszorkányok szigetén élő, természet feletti képességekkel megáldott gyógyítók ma is űzik mágikus mesterségüket, mint elődeik évszázadokkal ezelőtt. Tudj meg róluk többet az alábbi cikkünkben. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.