Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hatvan nap múlva kezdődik Párizsban a paralimpia: minden idők egyik legjobb szereplésére készül a magyar paralimpiai csapat az eseményen, a minimális célkitűzés az a 16 érem, amelyet három éve, a pandémia miatt halasztott játékokon nyertek.
180-nál is több ország parasportolói mérik össze erejüket a nagyságrendileg két hónap múlva a francia fővárosban, Párizsban kezdődő játékokon: ez nagyjából tíz százalékos emelkedést jelent a tokiói 163 államhoz képest.
„Lassan elérjük az olimpián részt vevő országok számát, ami 200 körül van, ez jól megmutatja azt is, hogy a parasport világa is globalizálódott”
– fogalmazott Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke az adattal kapcsolatosan azon a sajtótájékoztatón, amely a Procter&Gamble paralimpikonokat támogató akcióját mutatta be. A cég minden egyes, július elseje után eladott terméke után 6 forintot juttat a parasportolóknak, hogy fizioterápiás kezeléseiket támogassa.
Így készülnek Párizsra
A párizsi játékokkal kapcsolatos várakozásokhoz fűzve Szabó megjegyezte, hogy a paralimpiai éremtáblázaton a magyar csapat a 18. helyen végzett: az előttünk szereplő 17 ország lehagyása nem tekinthető reális célnak, ezért most is hasonló eredményt szeretnének elérni majd. Ha sikerül, az már csak azért is nagy dolog, mert egyre kiegyenlítettebb a parasportolók teljesítménye, és egyre nagyobb létszámban vannak ott a sportolók ezen az eseményen.
Párizsban megközelítőleg 4400-an szállnak versenybe az érmekért – a mezőnyben lesznek egyébként orosz és fehérorosz sportolók is, akik zászlajuk, címerük és himnuszuk mellőzésével, függetlenekként indulhatnak el egyéni teljesítményük és a világranglistán elfoglalt helyük alapján.
Csapatsportokban nem szerepelhetnek, ám jelenleg így is több mint 200 orosz és nagyságrendileg 60 fehérorosz parasportoló rendelkezik kvótával.
Szabó László egy szomorú, ám érthető jelenségre is felhívta az újságírók figyelmét.
„A háborúban álló országok parasportmozgalmai mindig erősödnek. A sérült, végtagjait vesztett katonák és civilek közül sokan találják meg a sportban a kiutat” – mondta el.
Sok magyar vehet részt a paralimpián
Magyarországnak jelenleg, cikkünk megjelenésekor 30 paralimpiai kvótája van, amely Szabó László véleménye szerint emelkedhet még 10-12 fővel, július végére alakul ki a teljes mezőny. A jelenlegi állás szerint a legtöbb magyar parasportoló úszásban képviseli majd hazánkat, ezt a kajak-kenu, az atlétika a vívás és az asztalitenisz követi. Ezekben a sportágakban várnak is érmet a paralimpiai bizottság elnöke szerint. Ott lesznek minden tokiói sportágban, sőt, azon felül bocciában és lovaglásban is, de remény van arra, hogy magyar paradzsúdózó is elindulhasson a játékokon.
A felkészüléssel és a versenyzéssel kapcsolatosan Szabó László kiemelte: mindössze 30-40 olyan parasportolója van Magyarországnak, aki teljes állásban csak a versenysporttal foglalkozik, és az is nagy eredmény, hogy már ennyien vannak.
„Ez nem volt mindig így. Az elmúlt 10 év juttatta el a parasportot oda, hogy egy úszó, atléta, asztaliteniszező vagy kajakozó tudjon profi sportoló lenni. Ők mind pontosan tudják, hogy a tevékenységük nem áll meg a sportnál: nekik a fogyatékos emberek világát is képviselniük kell” – fogalmazott.
Másképp is készülniük kell
A fizioterápiának kiemelt jelentősége van ezeknek a sportolóknak a felkészülésében: veleszületett vagy szerzett fogyatékosságaik miatt is szükségük van az ilyen típusú támogatásra. Ennek ellenére korábban csak a parasportolók 25 százaléka dolgozott fizioterapeutával, gyógytornásszal pedig még kevesebben. A számok indokolnák, hogy ez másként legyen: az ép úszóknak például 30 százalékát érinti a vállfájdalom, a paraúszóknál ez az arány több mint 50 százalékos, ráadásul a sport mellett akár kerekesszék használata közben is erőltethetik a vállukat. Az erőnlét, a sportteljesítmény javítására is fontos számukra az ilyen kezelések igénybevétele.
A sajtótájékoztatón részt vett Hajmási Éva paralimpikon vívó is, aki a női tőrcsapattal Rióban ezüstérmet, Tokióban bronzérmet szerzett, és most nyerni indul Párizsba. A robogóbaleset után lábamputáción átesett sportolónővel villáminterjúnkban arról is beszélgettünk, hogyan tud segíteni azokon, akik hozzá hasonlóan traumatikus körülmények közt sérülnek meg visszafordíthatatlanul.
A baleseted előtt mennyit tudtál a parasport világáról?
Nem voltam jól informált. 2008-ban volt a balesetem, akkor a médiában még nem volt akkora hírértéke a parasportnak. De ha mindez nem történt volna meg velem, szerintem akkor is tájékozottabb lennék már ma.
A baleset előtt is vívtál?
Sportoltam, de karatéztam. Amikor a mozgásszabadságomat elvesztettem, nem nagyon tudtam, mit lehet kihozni ebből az állapotból – nem volt elsődleges szempont, hogy sportoljak, de volt múltam. A családom kutatta fel a lehetőségeket. Szekeres Pállal tudtunk összehozni egy találkozót, ő mondta, hogy léteznek ezek a lehetőségek. Őszintén szólva nem tudtam elképzelni, ez hogy nézhet ki, de elmentem egy edzésre, megnéztem, és mivel a vívás itthon nagyon erős parasportág, innentől jó esélyeim voltak arra, hogy élsportoló lehessek.
Te hogy látod, az átlagember mennyire tekint másként 2024-ben a parasportra, mint amikor te elkezdted?
Egyre ismertebbé válik, és minél inkább az, annál hétköznapibbként tekintünk rá. Szerintem ez a lényege az integrációnak. Én is normális életet élek, ami viszont újdonság tud lenni egy ép társamnak. Amikor megismernek, már ugyanúgy kezelnek minket, mint egy hétköznapi embert. Erre a szintre kell eljutni, ez a legfontosabb.
Szerinted mennyire komoly része egy parasportoló tevékenységének az ilyen típusú aktivizmus, a parasport és a sérült emberek láthatóvá tétele?
Ez nagyon fontos. Persze ha felkészülési időszakunk van, akkor ott van a fókusz, de ha valaki példát tud mutatni, azt meg is kell tennie. A mai világban nagyon fontos valamibe kapaszkodni.
Én elszenvedtem egy balesetet, de nagyon szép dolgot hoztam ki belőle.
Az emberek elgondolkodhatnak azon, hogy másoknak is vannak küzdelmei, nincsenek egyedül egy-egy nehéz helyzetben. De nem is kell ehhez élsportolónak lenni – ha valaki egy hátránnyal szépen tudja vinni a hétköznapokat, az is fontos, és példaértékű.
Küldetésednek érzed azt is, hogy segíts azoknak, akik épp frissen küzdenek egy életüket örökre megváltoztató baleset következményeivel, traumáival?
Nekem is fontos volt a balesetem után a rehabilitációs központban látni jó példát arra, hogyan él valaki ezzel tíz-tizenöt-húsz éve. És igenis vannak jó példák, csinos, ápolt, energikus emberek, egy ilyen példa nagyon nagy megerősítést tud jelenteni. Engem is sokáig hívott vissza a gyógytornászom azért, hogy csak mutassam meg magam és beszélgessek a friss sérültekkel. Ha tehetem, a mai napig megyek és hirdetem, hogy milyen fontos a parasport is, még ha nem is lesz mindenkiből élsportoló. Akinek sikerül, az viszont nagy megbecsültségre és elismerésre is számíthat.
Ha szívesen kitöltenél egy olimpiai kvízt, kattints ide!
