Gödön található az utolsó nagy kalapkészítő műhelyek egyike, ahonnan az izraeli és New York-i zsidók is rendelik a kalapjaikat.
Amikor a gödi műhelybe belépek, több mint tíz ember dolgozik serényen. Kalapokat készítenek aprólékosan, nézegetik, igazítják őket, és kiemelt figyelemmel kezelnek minden darabot. A manufaktúra kívülről nem feltűnő, pedig egyáltalán nem kicsi: több száz négyzetméteren évente húszezer kalap készül, amelyek aztán a kis magyar városkából egyenesen az Egyesült Államokba, Izraelbe, Hollandiába, Olaszországba, vagy éppen Nagy-Britanniába utaznak tovább.
A cég gyökerei 1977-ig nyúlnak vissza, amikor Százados Zoltán kalapkészítő mester megnyitotta első műhelyét Újpesten, akkor még 11 négyzetméteren. Bár az 1970-es évek óta a divat rengeteget változott, és mondhatjuk, hogy a kalap jelenleg nem tartozik a legnépszerűbb fejfedők közé, a kis családi vállalkozás mégis kinőtte magát az elmúlt évtizedekben. A jelenleg 300 négyzetméteren működő Sunemar Kalapház néhány éve költözött a főváros közelében található Gödre, és bármilyen meglepő, ilyen mennyiségben gyártó kalapos műhely csak néhány van a világon.
Egyben ez Magyarország legnagyobb kalapmanufaktúrája, sőt, európai viszonylatban is jelentős méretű.
De hogyan tudott nemcsak fennmaradni, hanem továbbfejlődni egy kalapkészítő üzem úgy, hogy hazánkban az emberek évtizedek óta alig hordanak ilyen fejfedőt?
Ma már szinte csak zsidó kalapokat készítenek
Valójában Magyarországon már csak igen kis számban találkozhatunk az itt készült kalapokkal, ellenben ha a New York-i Borough Park környékén betérünk egy kalapszalonba, a gödi kalapokból is nagy számban válogathatunk.
Ez a családi vállalkozás látja el ugyanis a világ zsidóságának egy részét kalapokkal, sőt, jelenleg szinte csak a zsidó közösségek számára gyártanak fejfedőt. Ebből viszont évente több tízezer darab készül a magyar műhelyben.
Nem volt ez azonban mindig így. A kezdetekről Százados Zoltán fiával, Százados Csabával beszélgetünk, közel 14 éve ugyanis ő intézi a családi vállalkozás ügyeit, és most is ő visz körbe bennünket a műhelyben.
„Az 1970-es években nagyon sok polgári kalap készült, miután a vidéki emberek is kalapot hordtak, nem baseball sapkát. Akkor még úgy gondolták, hogy a kalap öltöztet, így a magyar – főként állami tulajdonú – divatáruüzletekben az édesapám által készített cilinderek és hagyományos férfikalapok is ott voltak, de vadászkalapokat is nagy számban készített” – mondja Százados Csaba. Az édesapja a férfi kalapokra specializálódott, a kalapgyártó szakma ugyanis kettévált.
A férfikalapok jelentősen vastagabb anyagból készülnek, egy női kalap általában 80-100 gramm, míg a férfi kalapok akár 500 grammosak is lehetnek.
A rendszerváltás után azonban a divat megváltozott: jöttek a kötött sapkák, a 90-es években a baseball sapka, a 2000-es években pedig egyre nagyobb piaca lett a kínai, olcsóbb fejfedőknek is, amivel árban már nem lehetett versenyezni. Régebben a falvakban a katolikus papok is kalapot hordtak, de miután már számukra sem volt kötelező ez a viselet, jelentősen visszaesett a vidéki emberek körében is a kalap népszerűsége.
„Magyarországon ma már nagyon kevesen hordanak kalapot, mi nem is veszünk fel egyéni rendeléseket. Néhány régi, visszatérő vevőnk van, akiknek évek óta készítünk cilindert vagy keménykalapot, illetve, a szintén Gödön élő Koncz Gábor vitt még tőlünk jó pár darabot. Színházi előadásokhoz is gyártunk kalapokat, amelyek a Vígszínház és az Operettszínház előadásaiban is feltűnnek” – mondja Százados Csaba, majd felidézi azt a nagy váltást, amely megmentette a magyar manufaktúrát a 90-es években.
Németországba vadászkalapokat készítettek, Hollandiába cilindereket szállítottak
„Apukám az első évtizedekben még kézzel készítette a kalapokat. Majd a rendszerváltás után, amikor megszűntek az állami megrendelések, lépett egy nagyot: 300 négyzetméteres műhelyt bérelt, 1991-től gépesítette a gyártást, és elkezdődött a férfi-kalapok sorozatgyártása saját technológiával, a gyári és a kézi eljárások ötvözésével.
Apukám nyitott a külföldi megrendelők felé, és valójában ez mentett meg bennünket, hiszen kevesen élték túl az elmúlt évtizedek változásait, ő azonban az exportot célozta meg.
Először Németországba készítettünk vadászkalapokat, illetve Hollandiából is volt kereslet cilinderek iránt – ott még a mai napig hordanak cilindereket például a temetéseken. Az erdélyi gábor cigányok kalapjait is mi készítettük, majd a 90-es évek közepén a világhírű olasz Borsalino kalapgyár beszállítói lettünk több ezer kalappal” – emlékszik vissza a rendszerváltás utáni évekre.
Az olasz Borsalino évtizedek óta a kalapok Rolls Royce-jának számít: Alain Delon, Humphrey Bogart, Winston Churchill és Al Capone is az olasz Borsalino prémium minőségű kalapjait viselték.
Századosék számára azonban az igazi áttörést a zsidó kalapok gyártása jelentette, a 90-es évek elején kezdtek el vallási fejfedőket gyártani, és a zsidó közösség kalapjainak gyártására szakosodtak. „Ma már szinte csak zsidó kalapokat készítünk, nagyjából havi 2000 darabot, de 2018-ban volt a legjobb évünk, akkor összesen 26 ezer kalapot gyártottunk. Egy haszid zsidó férfinak legalább három kalapja van, hétköznapiak és ünnepiek egyaránt. A fiúknak már 13 éves koruktól kell hordaniuk, és a férfiak évente cserélik a kalapjaikat, így folyamatosan szükség van az újakra.”
Az alábbi képére kattintva megnyithatod a galériát.
Nem mindegy azonban, milyen a zsidó kalap, hiszen sokféle igénynek és elvárásnak kell megfelelni. Van, aki a keményebb, más a puhább kalapot részesíti előnyben. Lehet magasabb vagy alacsonyabb a kalap feje, és a karima szélessége sem mindegy – az ugyanis egyfajta rangjelzésként szolgál, de a formák a divatnak megfelelően is változnak. Akárcsak a rajta lévő masni dísz, hiszen többféle módon lehet a masnit hajtogatni, ami egyből más megjelenést kölcsönöz a kalapnak. Az ortodox és a chábád zsidók más-más típusú kalapokat hordanak, ezt szintén figyelembe kell venni. A gödi üzemben jelenleg hatféle alapkalapot, és azok több tízféle variációját készítik, a tűzések, hajtások, a karima és a szalagok változtatásával.
„Nagyon sok mindenre oda kell figyelnünk, például, hogy a kiegészítőknél nem használhatunk sertésbőrt a kalap belsejében lévő ízlapnál, ez kecske- vagy marhabőr lehet csak. Legalább ilyen fontos a szín is, mert bár a zsidó kalapok mind feketék, annak is van több árnyalata: kékbe, barnába vagy szürkébe hajló és ébenfekete. A megfelelő színt is ki kellett tehát választani, és a festék minőségét is sokat tesztelték, hiszenIzraelben a tűző napon sem fakulhat ki a kalap, ha pedig elázik, nem moshatja ki a színt az eső.
„Mi már elértük azt, hogy van egy saját színünk az alapanyaggyártónál, ezzel a fekete anyaggal csak mi dolgozunk, így az általunk készített kalapokat én már a színárnyalatról felismerem.”
Az alapanyagot Portugáliából szerzik be, nyúlszőrrel, gyapjúval és hódszőrrel, illetve ezek keverékével dolgoznak.
Eltűnőben lévő szakma: ez a mesterség már csak apáról fiúra száll
Csaba az édesapjától tanulta a szakmát, gyermekkorától ott volt vele a műhelyben, látta a kalapkészítés minden folyamatát, és ahogy mondja, „mindig érezte a gyártóüzem szagát az orrában”. Ugyanakkor 30 éves kora előtt nem volt biztos benne, hogy ezzel szeretne foglalkozni egy életen át. „Apukámnak természetes volt, hogy én viszem tovább a mesterséget, ám időbe telt, mire én megértem erre. De borzasztó büszke vagyok édesapámra, és arra, hogy ezt a műhelyt felépítette. Az élete munkája van benne, így számomra is fontossá vált, hogy az örökségét továbbvigyem, és az ő nagy értékű tudását a fiaimnak is továbbadjam. Büszke vagyok mindarra, amit megtanultam apukámtól, hiszen
ma már nagyon kevesen ismerik a kalapkészítés folyamatait az elejétől a végéig. Ráadásul ezt a szakmát nem is tanítják már 20-25 éve, csak apáról fiúra öröklődik a mesterség.”
Százados Csaba 2011-ben vette át a kalapház vezetését, amikor az édesapja váratlanul agyvérzést kapott, és fél oldalára lebénult. Bár akkor már dolgozott a családi vállalkozásban, egyik napról a másikra rá hárult minden felelősség. Százados Zoltán 2022-ben hosszas betegség után elhunyt, így Csaba azóta végleg egyedül irányítja az üzemet. Azonban neki is van négy fia, akiknek igyekszik a mesterséget továbbadni: a legnagyobb 26 éves, ő már a műhelyben dolgozik, de a kisebb, 19, 17 és 14 éves gyermekeit is tanítgatja, akik szintén besegítenek a különböző gyártási folyamatokba.
Csaba először megmutatja a fiúknak, mit hogyan kell csinálni, majd hagyja őket kibontakozni, hogy meglegyen a saját sikerélményük, és felfedezzék a számukra is kényelmes fogásokat és hatékony munkamenetet. A család tényleg mindent maga csinál, még a gépeket is ők tartják karban, mert kevés szerelő ért ezekhez a több tíz éves gépekhez, újakat pedig már nem nagyon lehet kapni. A kalapos szakma tehát eltűnőben van, ma már kevesen ismerik a mesterség csínját-bínját. Pedig azoknak, akik ezt a szép foglalkozást választják, lehet esélyük a boldogulásra, hiszen kalapokra a világ minden táján szükség van.
Három magyar porcelángyártó, aki meghódította a világot. Ismerd meg őket ebből a cikkünkből!
