Eltűnt az internet egyharmada pár év alatt: ez a magyarázat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokszor hallani, hogy ami egyszer az internetre felkerült, az ott is marad. Egy új tanulmány szerint azonban ez nincs így, az internet egy jelentős része veszett el néhány év alatt.

Egy új tanulmány szerint az internet egy része eltűnőben van, a weboldalak és az online tartalmak elvesznek az oldalak törlésével vagy áthelyezésével. A 2013-ban létező weboldalak 38 százaléka például mára elveszett. Sőt, újabb oldalak is tűnnek el, a 2023-ban létrehozott oldalak 8 százaléka már nem elérhető.

Sorra tűnnek el a tartalmak az internetről

Ezek az oldalak általában akkor tűnnek el, amikor törlik vagy áthelyezik őket. Ez azt jelenti, hogy hatalmas mennyiségű hír és fontos referenciatartalom tűnik el. A híroldalak mintegy 23 százaléka tartalmaz legalább egy törölt linket, illetve a kormányzati honlapok 21 százaléka – olvasható a tanulmányban. A nagy forgalommal rendelkező híroldalak és a kisebb forgalmú híroldalak is tartalmaznak hibás linkeket, ezeknek a valószínűsége nagyjából azonos. A helyi önkormányzati weboldalakon különösen nagy a valószínűsége annak, hogy hibás hivatkozások találhatók. A kormányzati oldalak esetén a hivatkozások túlnyomó többsége (86 százalék) belső link volt, a belső és külső hivatkozások hasonló arányban nem működtek.

Rengeteg tartalom tűnt el az internetről 10 év alatt
Fotó: Anastasiia Yanishevska / Getty Images Hungary

A Wikipédia-oldalak 54 százaléka tartalmaz olyan hivatkozást, amely már nem létezik. Nagyjából ugyanez a hatás érvényesül a közösségi médiában is. Az X-et (korábban Twittert) három hónapig figyelték a kutatók, és arra jutottak, hogy a tweetek ötöde hónapokon belül eltűnik az oldalról. Az esetek 60 százalékában a tweetet eredetileg közzétevő fiókot priváttá tették, felfüggesztették vagy teljesen törölték. A másik 40 százalékban a konkrét tweetet törölte az írója, de maga a fiók továbbra is létezett. Bizonyos típusú tweetek gyakrabban tűnnek el, mint mások, például a török vagy arab nyelven írt tweetek. Ezeknek több mint 40 százaléka már nem látható az oldalon a közzétételt követő három hónapon belül.

10 év alatt az oldalak 25 százaléka tűnt el az internetről

A tanulmányt közel egymillió weboldal véletlenszerű mintájának összegyűjtésével végezték el, amelyet a Common Crawl nevű archiváló szolgáltatásból vettek, amely bizonyos időszakonként pillanatfelvételeket készít az internetről. A kutatók ezután azt vizsgálták, hogy ezek az oldalak 2013 és 2023 között továbbra is léteznek-e. Megállapították, hogy a 2013 és 2023 között összegyűjtött oldalaknak átlagosan a 25 százaléka már nem elérhető. Ezek közül az oldalak 16 százaléka olyan weboldalról származott, amely továbbra is létezik, míg 9 százalékuk olyan weboldalakon található, amelyek már egyáltalán nem léteznek.

Nem meglepő módon a régebbi pillanatképeknél volt a legnagyobb az elérhetetlen linkek aránya. A 2013-as pillanatfelvételből gyűjtött oldalak 38 százaléka 2023-ban már nem volt elérhető. De körülbelül minden ötödik oldal hasonlóan járt a 2021-es pillanatfelvételen gyűjtött oldalak esetében két évvel később.

Törölt vagy megváltozott tartalmú oldalak

Töröltté vagy ma már elérhetetlenné sokféleképpen válhatnak az oldalak. Például, ha az oldal már nem létezik a szerverén vagy maga a szerver nincs már. Az ilyen típusú oldalt meglátogató személy a keresett tartalom helyett általában a „404 Not Found” szerverhiba egyik változatát kapja.

Másik lehetőség, hogy az oldal címe létezik, de a tartalma − néha drámaian − megváltozott az eredetihez képest. Az is előfordulhat, hogy az oldal létezik, de egyes felhasználók − például a látássérültek − nehezen vagy egyáltalán nem tudják elolvasni. Azonban ez a kutatás nem az akadálymentességre koncentrált, hanem az oldalak tényleges létezésére, vagyis, hogy valami online elérhető-e vagy sem.

A 2013-ban létező weboldalak 38 százaléka mára eltűnt
Fotó: Juan Algar / Getty Images Hungary

Azonban a helyzet még így sem egyszerű, ugyanis több tucatnyi státuszkód esetén nem egyértelműen megállapítható, hogy az oldal véglegesen megszűnt, vagy csak átmenetileg nem elérhető. Más részről biztonsági okokból sok webhely aktívan igyekszik megakadályozni azt a fajta automatikus adatgyűjtést, amellyel a kutatás készült. Így csak azokat az oldalakat tekintették elérhetetlennek, amelyek azon kilenc hibakód valamelyikét adták ki, amelyek egyértelműen jelzik, hogy az oldal és/vagy az azt fogadó szerver már nem létezik.

Nem is gondolnád, de a TikTok és a Facebook akkor is nyomon követhetnek, ha nincs fiókod náluk. Az alábbi cikkünkből kiderül, hogy hogyan.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.