Megdöbbentő ötlet: így akarják elérni az örök életet

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az örök élet titka régóta foglalkoztatja az emberiséget. A tudósok folyamatosan kutatnak utána, de rengeteg film, sorozat és könyv is foglalkozik a témával. Most egy biomérnökökből álló csapat egy újfajta megoldással állt elő, a fejátültetésben látnák a jövőt.

Egy biomérnöki cég azt állítja, hogy a világon elsőként fejátültető rendszert fejlesztenek ki. Egy sokkoló videóban meg is mutatják, hogy hogyan működne a rendszer. Ebben azt javasolják, hogy mesterséges intelligencia és robotika segítségével az agyat és a gerincvelőt egy betegből egy donor testbe ültessék át.

Örök élet vagy rossz vicc?

A BrainBridge nevű cég által készített prototípus akár nyolc éven belül készen állhat az úttörő orvosi műtét elvégzésére. Az amerikai startup azt állítja, hogy az eljárásban résztvevők akár az átlagos élettartamot is jóval meghaladhatják, mivel az agy „több száz évig is elélhet, feltéve, hogy a test többi része fiatal marad”.

A szakértők azonban nem ennyire lelkesek, többen úgy vélik, hogy az elképzelés „az agy működésének durva leegyszerűsítése”, „rossz viccnek” és „fikciónak” minősítették. Állítják, hogy a fejátültetésen átesett beteg számára a kockázatok óriásiak lennének, beleértve a halálozást is. Egyébként is, úgy vélik, nincs még bizonyíték arra, hogy az eljárás működhet.

Hogyan zajlana mindez?

A BrainBridge szerint azonban az ilyen transzplantációk új lehetőséget adhatnának az olyan betegeknek, akik lebénultak vagy gerincvelő-sérülést szenvedtek, így egy „teljesen működőképes testet” kaphatnának. A javasolt rendszer szerint a donor testét − egy agyhalott páciens, akinek működőképes teste van − és a recipiensét − akinek a fejét az új testre ültetik át − először 5°C-ra hűtenék, hogy „csökkentsék az esetleges agykárosodást”. Ezután mindkét testbe egy meghatározatlan koncentrációjú „mesterséges plazmaoldatot” adagolnak, hogy az agy és a test oxigénellátását fenntartsák, és megakadályozzák a vérrögképződést. A robotikusan végzett műtét során óvatosan feltárnák a nyaki és a gerincvelői artériákat és a nyaki vénákat. Ezután a vért teljesen lecsapolják a recipiens fejéből, hogy megakadályozzák a vérrögképződést, majd azonnal csatlakoztatnák a donor test keringési rendszeréhez, és friss, oxigénnel teli vért pumpálnának bele. A mesterséges intelligencia algoritmusai a műtét során az izmokat és az idegeket is nyomon követnék, hogy megkönnyítsék a zökkenőmentes visszahelyezést.

Egy polietilén-glikol (PEG) nevű vegyi anyagot és egy speciális implantátumot is alkalmaznának a gerincen, hogy segítsék az elszakadt idegsejtek újrakapcsolását. A PEG-t általában sűrítőszerként használják, valamint hashajtóként a székrekedés kezelésére. A PEG-hidrogélek gyorsan helyre tudják állítani az idegvezetést. A donor arcizmait és lágyrészeit ezután átültetnék, hogy csökkentsék a szövetkilökődés valószínűségét, és megfiatalítsák a recipiens arcát.

Az intenzív osztályon a beteget kómában megfigyelik, és immunszuppresszív gyógyszereket kap, hogy megakadályozzák, hogy az immunrendszer kilökje a donor testét. Ez akár egy hónapig is eltarthat, ami után az agynak vissza kell nyernie az irányítást. A dubai székhelyű projekt vezetője, elmondta, hogy a technológiájuk célja, hogy kitolják az orvostudomány határait, és innovatív megoldásokat kínáljanak az életveszélyes állapotokkal küzdők számára.

A szakértők szerint ez egy sci-fi

A szakértők szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fejátültetés embereken is megvalósítható lenne. Ez az agy működésének és bizonyos betegségek kialakulásának durva leegyszerűsítését tükrözi, ami arra utal, hogy ez a javaslat nem megvalósítható. Úgy gondolják, hogy a felkínált megoldások a legjobb esetben is csak homályos sejtések olyan dolgokról, amelyek még évtizedekre, ha nem évszázadokra vannak a felfedezéstől. Feltéve, ha egyáltalán bekövetkezik mindez.

Több szakértő azzal vádolja a startupot, hogy az örök élet csak egy mézesmadzag, és azért készült a videó, hogy elcsábítsa a halhatatlanság megszállott milliárdosait, hogy finanszírozzák a munkájukat.  

Fontos aggály, hogy amikor a sebészek összekötik az idegeket a test bármely részén, például egy karátültetésnél, egyszerűen nem lehet tudni, hogy az idegek utána normálisan fognak-e működni. Még ha mindent összekötnek is, a műtét után bármelyik kapcsolat megszakadása a beteg azonnali halálát jelentheti. Nem is beszélve arról, hogy a transzplantátum kilökődésének megelőzése érdekében élethosszig tartó gyógyszeres kezelésre van szükség.

Hajtottak már végre fejátültetést

2017-ben Dr. Sergio Canavero, a Dr. Frankenstein néven emlegetett olasz neurológus azt állította, hogy két holttest között már végrehajtott egy fejátültetést. A 18 órás műtét során a gerincet, az idegeket és az ereket újra összekötötték. Sok szakember azonban akkoriban megkérdőjelezte Canavero professzor etikáját, és úgy gondolták, hogy tudományosan nem bizonyítható, hogy sikeres lehet egy ilyen műtét.

Fejátültetéssel oldanák meg az örök életet
Fotó: aydinmutlu / Getty Images Hungary

Ugyanebben az évben Valerij Spiridonov orosz informatikus önként jelentkezett az első fejátültetésre. Ő Werdnig-Hoffman-kórban, egy izomsorvadásos betegségben szenved, a gerincvelői izomsorvadás egy olyan formájában, amely gyakran korai halálozással jár. A kutatás Európában és az Egyesült Államokban etikai aggályok miatt nem kapott támogatást, de Kínában engedélyezték. 2019-ben azonban Spiridonov, aki feleségével és fiával Floridába költözött,

Idézőjel ikon

elismerte, hogy nem fogja egyhamar igénybe venni a kezelést, miután apai kötelezettségei miatt átgondolta döntését.

Dr. Canavero azt tervezte, hogy az agyat egy gyémántpengével elvágva elválasztja a gerincvelőtől, majd mély hipotermiás állapotba hűti az agyat, hogy megvédje, mielőtt egy új testhez csatlakoztatja.

A demencia különféle típusainak legfőbb tüneteként jelentkező súlyos memóriavesztés kezdetben apró, sokszor nem túl feltűnő jelek révén mutatkozik meg. Az alábbi cikkünkben összeszedtük ezeket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.