Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Gustav Klimt osztrák művész nem csupán különös szimbolikájáról és szecessziós képei miatt érdekes egyénisége a 20. századi művészetnek. Bár festészete valóban sok szempontból egyedülálló, életútját tekintve sem volt egy átlagos, tipikus művész. Szélsőségesen zárkózott volt, még a barátait sem engedte be a műtermébe, és más művészekkel ellentétben Klimt soha nem festett önarcképet, soha nem nősült meg, mégis 14 gyermek édesapja volt.
Az osztrák szimbolista festő, Gustav Klimt a bécsi szecesszió egyik legkiemelkedőbb képviselője művészetében ugyanúgy ötvözte a kifinomult esztétikát és a vérpezsdítő erotikát, ahogyan tette ezeket magánéletében is. Különcsége abban is megnyilvánult, hogy festményeit valóban arannyal díszítette, mellyel főként a nőket és a női szexualitást ábrázolta. Szakértők szerint épp e miatt az anyaghasználat miatt lett a világ egyik legdrágább festője Klimt, akinek élete egyéb érdekességeket is rejt.
Nem véletlenül szerette az aranyat
A Klimt-kutatók szerint a festőművész aranyhoz fűződő viszonya főként családi múltjához kötődik. Apja, Ernst aranymetsző volt, édesanyja, Anna pedig mindig arról álmodozott, hogy zeneművész lesz. Gyermekeik közül nem csupán Gustav, hanem két testvére is nagy művészi tehetségről tett tanúbizonyságot, egyikük aranymetsző lett, akárcsak az apjuk. Vele egy ideig Klimt is együtt dolgozott, ketten igen sokat tettek annak érdekében, hogy növeljék a bécsi művészközösség presztízsét.
Nem véletlen tehát, hogy Klimt kifejezetten szerette az aranyat. Ez az oka annak, hogy 1899 és 1910 között számos festménye elkészítéséhez használta. Ezt az időszakot szokták a művész „arany korszakaszának” is nevezni. Klimt olyannyira vonzódott a nemesfémhez, hogy bár egész életében alig hagyta el Bécset, Velencébe és Ravennába mégis elutazott, mert az ott látott aranytechnika és a bizánci képek inspirálták őt.
Nem sokat adott a külsőségekre
Klimt csak keveseket engedett közel magához, de akiknek volt részük a megtiszteltetésben, és meglátogathatták otthonában, Klimtet gyakran láthatták szandálban és hosszú köntösben, ami alatt soha nem viselt alsóneműt. Hétköznapiasan egyszerű megjelenése ellenére rajongtak érte a nők.
Szakálla, bariton hangja és égő szürkészöld szeme tekintélyt parancsolóan férfiassá tette, ami miatt rengeteg nő állt sorba nála, hogy a művész lefesse.
Egyikük, Friederike Beer-Monti, aki könyörgött a művésznek, hogy fesse meg portréját, „kivételesen állatszerűnek” nevezte az alkotót. A nő elmondása szerint Klimt testéből különös szagot árasztott, ám ez sem őt, sem a többi nőt nem riasztotta el attól, hogy rajongással vegyék körül a festőt.
Igazi nőcsábász volt
Klimt hamisítatlan nőfaló hírében állt. Bár szexuálisan nagyon aktív volt, viszonyait mindig diszkréten kezelte, így elkerülték a hangzatos botrányok. Klimt halála után 14 jogi követelést nyújtottak be tartásdíj kifizetésére, melyek közül négyet el is fogadtak. A több mint egytucatnyi potenciális utód ellenére a művész soha nem nősült meg. Mindig is csendesen élt édesanyjával és két nővérével egy lakásban.
Csábítóként is vágyott az igaz szerelemre
Gustav Klimt legszorosabb és legtartósabb kapcsolata nem valamelyik modelljével szövődött, hanem Emilie Flöge üzletasszonnyal és divattervezővel. Flöge úttörője volt az extravagáns és bő szabású ruhadaraboknak, amelyek megszabadították a nőket a korábbi korok korlátozó, fűzőt igénylő divatjától. Klimt és Flöge mintegy 400 képeslapot váltott egymással, ennek és a nagy lángolásnak dacára azonban semmi sem utal arra, hogy a plátói kapcsolaton túl egyéb is lett volna közöttük. Klimt többször megfestette Flögét, gyakran a nevéhez fűződő figyelemfelkeltő ruhákban.
A művész híressé vált A csók című festménye kapcsán többen úgy gondolják, hogy ezen a képen szeretőkként ábrázolja magukat Klimt.
Soha nem készített önarcképet
Klimt soha egyetlen önarcképet sem festett, ami különösen szokatlan egy olyan művésztől, akit annyira érdekelt az alakrajzolás és festészet, mint Klimtet. A saját portréjához fűződő különös viszonyának végül egy egész esszét szentelt Kommentár egy nem létező önarcképhez címmel. Ebben azt írja:
„Soha nem festettem önarcképet. Engem kevésbé érdekel, hogy én legyek egy festményem tárgya, mint mások, mindenekelőtt a nők. … Nincs bennem semmi különös. Festő vagyok, aki nap mint nap reggeltől estig fest… Aki tudni akar valamit rólam… annak alaposan meg kell néznie a képeimet.”
Audrey Hepburnre sokan szívesen emlékeznek filmszerepei, az általa megteremtett divatstílus vagy humanitárius munkái miatt. Közeli hozzátartozói szerint azonban a közönség által a színésznőről alkotott kép közel sem árnyalja a valóságot. Ha szeretnéd tudni, hogyan emlékezik unokája a legendás színésznőre, olvasd el az erről szóló cikkünket is.
