Szigorítanak a magyarokkal szemben: újabb papír szükséges a belépéshez

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megváltozott az ESTA-ra, vagyis az USA-ba történő belépési kérelemre vonatkozó szabály: a napokban életbe lépő új rendelkezés szerint a tengerjáró hajóutakon részt vevő magyaroknak egy második vízumot kell igényelniük a beutazást követően.

Az eddigi, 2023 augusztusában életbe lépett szabályozás szerint az Egyesült Államokból induló, úgynevezett zárt útvonalak esetében elég volt egyetlen ESTA-t kiváltani. (A zárt hajóút azt jelenti, hogy a hajó ugyanabba a kikötőbe érkezik vissza, mint ahonnan elindult.)

Mostantól azonban a hajókikötő termináljában a beszállásnál egy második kérelmet is be kell adni, vagyis a hajóút végén történő partra szálláshoz is kell egy külön ESTA. „A változásról először a múlt hét folyamán, kint tartózkodó utasainktól értesültünk, február 20-án azonban megérkezett irodánkba a változásról szóló hivatalos tájékoztatás” – mondta el a turizmus.com-nak Balogh Csaba, az IBUSZ turisztikai főosztályvezetője.

Már nem elég egyetlen beutazási kérelem
Fotó: Gunter Marx Photography / Getty Images Hungary

A szigorítás miatt az IBUSZ azt kéri minden utasától, hogy a belépés után azonnal igényeljenek új ESTA-t. Ennek gyakorlati akadálya nincs, hiszen az első kérelem a belépés pillanatában hivatalosan érvényét veszti.

Megtörténhet ugyanakkor, hogy a már hivatalosan érvényét vesztett engedély csak 24–48 óra után tűnik el a rendszerből.

Ez azonban jelentősen nem akasztja meg az új engedély igénylésének folyamatát. Az új ESTA a tapasztalatok szerint általában 24 óra alatt elkészül, ráadásul a hajótársaságok a legtöbbször már a második ESTA-igényléssel is felengednek a hajóra.

Olvasd el, hova érdemes elutazni idén egy világutazó szerint, kattints ide!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.