Vészjósló hír: egy éven belül háborúban állhatnak a britek Putyin Oroszországával

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Oroszország növekvő fenyegetése, vagyis egy Putyin elleni esetleges háború miatt még ebben az évben sorkatonaságra lehet szükség az Egyesült Királyságban – vélik a brit szakértők.

A brit katonaság szakértői szerint országuk számára az elkövetkező egy éven belül egy hagyományos hadviselésű háború veszélye Vlagyimir Putyin ellen realitássá vált. 

Tíz évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban még több mint 100 000 katona volt – hívta fel a figyelmet Anthony Glees, a Buckingham Egyetem nemzetközi kapcsolatok emetirus professzora –, míg jelenleg csak 74 000 van, és számuk napról napra csökken. A professzor így egyetért Sir Patrick Sanders vezérkari főnökkel abban, hogy

Oroszország egyre növekvő fenyegetése miatt hamarosan sorkatonaságra lehet szükség az Egyesült Királyságban.

Véleményüket arra alapozzák, hogy talán még a világ olyan nagyhatalmi vezetői is, mint Putyin, vagy akár az észak-koreai Kim Dzsongun, tarthatnak a megfékezhetetlenné fajuló mészárlástól, amelyet egy esetleges atomtámadás váltana ki.

Sorozásra lehet szükség az Egyesült Királyságban egy Putyin elleni háborúra készülve
Fotó: ilbusca / Getty Images Hungary

Ezért, a második világháborús hadviselésre inkább emlékeztető, úgynevezett „boots on the ground” típusú, vagyis „csizmában a földön vívott”, hagyományos összecsapásokból álló konfliktust valószínűsítenek, melyhez több katonára lesz szükség.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?