A kommunista mozgalomban ismerkedtek meg, s noha a párt elismerte összetartozásukat, soha nem bontakozott ki közöttük igazán a szerelem. Ki volt Döme Piroska, az egyetlen nő, akihez Kádár Jánost a feleségén kívül érzelmi kapocs fűzte?
„Róttuk az Andrássy utat, keresztül-kasul jártuk a Ligetet. Mi maradt meg ezekből a gyakran hajnalokig tartó kóborlásokból? Valami izzás, formálni akartuk a világot. Reménykedtünk a jövőben…” – emlékezett vissza Döme Piroska János című novellájában, amelyben Kádárhoz fűződő kapcsolatának állít emléket.
Steiner Piroska polgári zsidó családban született 1912-ben. Édesapja Steiner Bernát matematikatanár volt, aki rokonszenvezett a szocialista és szabadkőműves-eszmékkel, míg édesanyja siketnémákat oktató tanítónőként dolgozott. Piroska előtt három fiuk született, akik mindannyian kiválóan sakkoztak: felnőttként ketten is olimpiai sakkbajnokságot nyertek. A háború azonban nem kímélte őket: egyikük a Don-kanyarban, másikuk munkaszolgálatban vesztette életét. (A harmadik fiú Ausztráliába emigrált, így menekült meg.)
Szerelmek a munkásmozgalomban
Steiner Piroskának erős műszaki érdeklődése volt: matematikus szeretett volna lenni. A numerus clausus miatt azonban nem folytathatott egyetemi tanulmányokat; emellett megismerkedett Stolte Istvánnal, akibe beleszeretett, s aki Rajk Lászlóval együtt beszervezte őt a kommunista mozgalomba. Stoltéról hamarosan kiderült, hogy besúgó, Piroska pedig Németországba távozott 1932-ben, és a brünni műszaki főiskolán tanult. Ott ismerkedett meg későbbi férjével, Seres Tiborral. Mindketten tevékenyen részt vettek az illegális kommunista mozgalomban, 1933-ban házasságot kötöttek, majd textilipari tanulmányaikat követően egy év múlva hazaköltöztek. Döme (azaz akkor még Steiner) Piroska a Budapesti Gyapjú- és Pamutgyárban szövőtanulóként, majd raktári segédmunkásként dolgozott. Részt vett tüntetések szervezésében, szakszervezeti akciókban, valamint a legálisan működő szociáldemokrata párt VI. kerületi nőszervezetének lett hamarosan a titkára.
„Nagyon csinos fiú” volt Kádár János
1936-ban megszületett fiuk, de a fiatal házasok között hamarosan megromlott a kapcsolat. Az elvtársai által csak Pirinek becézett asszonynak új hódolója lett, akivel a VI. kerületi pártszervezetben ismerkedett meg: Csermanek János. „Néha kettesben sétáltunk, beszélgettünk, róttuk az Andrássy utat, keresztül-kasul jártuk a Ligetet. Míg a világ dolgairól beszélgettünk, szerelem szövődött közöttünk. Nagyon csinos fiú volt, jó megjelenésű, mindig úgy nézett ki, mint egy őrgróf” – emlékezett vissza az asszony egy 1990-ben adott interjúban. Egyre több időt töltöttek együtt, és Kádár, aki tudta, hogy az asszony házas, egy ízben megkérdezte tőle: „Nem fog a férjed elverni az ágydeszkával, ha hajnalban mész haza?” De Piroska ekkor már egyetértésre jutott férjével a válást illetően, különben, ahogy fogalmazott, „nem engedtem volna magamon eluralkodni azt az érzést, mely Jánoshoz vonzott”.
A párttal, a néppel egy az utuk
A zárkózott, kissé titokzatos, politikai nézetei miatt a börtönt is megjárt Kádár ekkoriban egy esernyőüzemben dolgozott kifutóként, és olyan szegény volt, hogy ablaktalan lakásban élt az édesanyjával és az öccsével, akivel egy ágyban is aludt. Piroska még hivatalosan házas volt, amikor egyik találkozójukon Kádár elmondta neki: a párt engedélyezte az összetartozásukat. „Ez olyan volt, mint egy hivatalos esküvő” – vélte az asszony, arra azonban végül nem került sor, bár Piroska elköltözött a férjétől, bérelt egy szoba-konyhás albérletet.
Nem volt szenvedélyes szerető
A költözködésnél Kádár is segédkezett, és a villanyszerelést is ő végezte. Talán ekkor lett volna esély arra, hogy kettejük románca komolyabbra forduljon, de ez végül nem következett be: Kádár nem akart összeköltözni, mert „annak még nem jött el az ideje”. A nő szenvedélyre vágyott, de ezt Kádár János nem tudta megadni a számára. „Érzelmeit jégpáncéllal vette körül”, s nem kapott a kínálkozó alkalmon sem, ami viszont sértette a nő hiúságát: „Egy alkalommal – ez már 1943 eleje lehetett – elég hideg volt, felvittem a szállásomra. (…) Kicsit kockázatos volt vendéget fogadni, de egyszer megkíséreltem. A szekrény és az asztal között volt egy szék, arra telepedett. Fáradt volt, kicsit kiengedett. Teát főztem, meg már nem tudom, mit beszéltünk, és én vártam…
Vártam, hogy kinyújtja értem a kezét, hogy magához húz, forró ölelésre, olyan régóta hiányzó szerelemre.
Áradt belőle valami boldogság, ahogy ott ült a széken. Önfegyelme engedett, de én szenvedélyt akartam, látni, hogy akar engem, hogy nem én közeledem felé. S halálosan sértette női magamat, hogy nem tör rám.”
Kínozták, hogy árulja el Kádár hollétét
Ezek után egyre ritkábban találkoztak. A világháború kitörését követően pedig a kommunista párt tagjait sorra tartóztatták le. Kádár figyelmeztette az asszonyt: el kell rejtőznie, mert olyan aktivistákat is letartóztattak, akik tudnak Piroska tevékenységéről. Piroska a szüleire bízta kisfiát, és hamis papírokkal (unokatestvére, Döme Ilona anyakönyvi kivonatával) egy angyalföldi lakásban bujkált, miközben szüleinek azt mondta, Erdélybe utazik. 1944-ben egy illegális találkozón azonban elfogták. Napokig kínozták: „Gumibottal verték az ember tenyerét, amíg szép lassan be nem görcsölt. Egy rúdon gúzsba kötöttek, az egyik villanyozott, a másik talpalt – azóta sem tűrök semmiféle (egészségügyi) villanykezelést, elájulok. Nem akartam látni, mit csinálnak, becsuktam a szemem. Volt egy dumáló pasas, aki mondogatta: gyönyörű teremtés, cafatokban fog lógni a hús rólad”.
Döme Piroska a koncentrációs táborban
A vallatók megpróbálták tőle megtudni, hol rejtőzik Kádár János, de ezt Döme Piroska nem tudta megmondani. A vallatás után feltették egy koncentrációs táborba induló vonatra. Piroska járni alig tudott, csupa seb volt a lába, és mint politikai fogoly érkezett a Dachau melletti allachi koncentrációs táborba. Innen Ravensbrückbe vitték, összesen több mint hét hónapot töltött a koncentrációs táborban. Ruháján a politikai elítéltek vörös háromszögét viselte, barakkápoló volt, a konyhán dolgozott, majd bombatölcséreket tömött be. A háború után Németországon, Lengyelországon és Csehszlovákián át, teherautón és gyalog indult haza Magyarországra, és megőszült, mire hazaérkezett. Édesanyja alig ismerte meg, férje időközben megismerkedett egy másik asszonnyal, gyermeke, aki vidéken vészelte át az időszakot, azt hitte, hogy meghalt.
Kádár nem volt érzelgős típus
Kádárral a háború után találkozott ismét, ő volt a káderosztály vezetője. Nem ajánlott neki munkát vagy beosztást, mondván, hogy elfogult Piroskával kapcsolatban, viszont ígérgette, hogy majd találkoznak. De túl elfoglalt volt ahhoz, hogy találkozzanak – vagy talán a hajdani kudarc emléke bántotta. „Az érzelmeit soha nem mutatta ki, nem volt udvarias, érzelgős típus” – vélte utólag Döme Piroska, aki hamarosan megismerkedett Juranits Antallal. Ő, Kádárral ellentétben, igazán értett ahhoz, hogyan tegye a szépet az elvált asszonynak. Juranits szintén a párt kötelékében tevékenykedett, a pártbizottságban Péter Gábor feleségének beosztottja volt, de találtak róla egy papírt, miszerint belépett a nyilasok közé a háború előtt. Emiatt nem kísérhette el feleségét Londonba, ahol Piroskának kulturális attaséi pozíciót ajánlottak fel. Kiutazása előtt még meglátogatta Kádárt. Felugrott, jött felém: „Igaz, hogy váltok?” – „Nem, mondtam. Nem igaz."
A kommunizmus évei alatt
A személyi kultusz időszakában csakhamar Döme Piroska is „megbízhatatlannak” minősült. Egészségügyi problémái kiújultak, egykori harcostársait, köztük Rajk Lászlót, Kádárt és első férjét, Seres Tibort letartóztatták. Döme Piroska még ekkor sem tudta elképzelni, hogy valójában koncepciós perek és kegyetlenkedések zajlanak a kommunista Magyarországon: a bebörtönzött Kádárról is elhitte, hogy szervezkedett Rákosiék ellen. 1953 végéig a Külügyminisztérium közel-keleti osztályán dolgozott, majd a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat szakosztályi titkára lett.
Asszony a viharban
1961-ben, idegi kimerültségre hivatkozva 49 évesen idő előtti nyugdíjazását kérte. Innentől kezdve az írásnak szentelte minden idejét, önéletrajzi ihletésű beszámolói, naplójegyzetei egyszerre adnak képet az illegális munkásmozgalomról és saját, eseményekben nem szűkölködő életéről. Könyvei (Asszony a viharban, Fény és árnyék, Harcoló bányász) egy mára már letűnt kor dokumentumai, amelyekből azonban felsejlik egy elszánt, a mozgalomért bármit megtenni képes, erős nő alakja. Visszaemlékezéseiből Nyúlkenyér címmel filmet is készítettek a '80-as években. Kádár Jánoshoz élete végéig érzelmi kötelék fűzte, még akkor is, ha nem találkoztak rendszeresen. „Azt tudom mondani, hogy tulajdonképpen ez az egész egy sírig tartó nagy szerelem vagy szeretet volt. Mind a kettőnk életében fontos epizód” – vallotta 93 éves korában, 2004-ben. Három év múlva, 2007-ben hunyt el.
