Így próbálják megelőzni, hogy egy pilóta földnek vezesse a gépét

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Amikor repülőgépre ülsz, aggódhatsz azért, hogy ne késsen a járat, ne legyen fenn erős a turbulencia, vagy akár azért is, hogy egymás mellett kapjatok helyet a fapados járaton útitársaddal. Az csak nagyon keveseknek jut eszébe, hogy katasztrófa úgy is lehet az útból, hogy az ne a véletlenen, hanem szándékos tetten múljon.

Elvesztik a csomagod, melletted sírja végig az utat egy csecsemő, nagy a turbulencia, használnod kell a végszükség esetére az ülészsebbe helyezett zacskót: ilyesmik miatt gyakran aggódunk. Egy esetleges terrorcselekmény ritkán jut bárki eszébe, amikor gépre ül – az ilyen eseteket 2011. szeptember 11. óta számos módon igyekeznek is elkerülni a légitársaságok. Az azonban többször is bekövetkezett az elmúlt években, hogy egy pilóta saját akaratából vezette földnek az általa irányított gépet, több száz ember életét kioltva.

Katasztrófa bármikor bekövetkezhet

A gyakran repülők biztosan emlékeznek a Germanwings járatának tragédiájára, az elmúlt hónapokban pedig egy kínai repülőgépen utazókkal is ugyanez történt: a pilóta öngyilkossági szándékát a vele együtt a magasban utazók meggyilkolásával teljesítette be. A járaton ülők közt voltak temetésére igyekvő családtagok és egy tizenhét éves fiú is, akik akkor repült életében először.

Amikor a katasztrófa bekövetkezett, senki sem akart abban hinni, hogy szándékosságból történt – a feketedoboz azonban könyörtelenül azt bizonyította, hogy a gép csak annyit tett, amennyire utasították. Több mint 8000 méteres magasságból csapódott be a talajba, magára a feketedobozra – amely egyébként sárga – is több méter mélységben találtak rá a talajban. A légitársaságoknak érdeke, hogy rájöjjenek, ha egy pilóta elmeállapota veszélyt jelent a repülés biztonságára nézve, de vajon hogyan teszik ezt?

A repülőgép az egyik legbiztonságosabb közlekedési eszköz
Fotó: Jetlinerimages / Getty Images Hungary

A repülőgépek pilótáit igyekeznek szigorúan ellenőrizni

A válasz talán nem teljesen megnyugtató: a légitársaságok minden tőlük telhetőt bevetnek, de amint a példák bizonyítják, ez nem mindig elég.

A pilóták a légitársaságoknál kezdett szolgálatuk elején is átesnek egy szigorú orvosi ellenőrzésen, melynek része a pszichés állapot felmérése, és évente újra meg újra felülvizsgálják állapotukat.

Ha életükben valamilyen tragikus esemény történne, igénybe vehetik pszichológus segítségét.

Egy ázsiai légitársaság névtelenül nyilatkozó pilótája ugyanakkor azt mondta nem sokkal a Germanwings gépének 2015-ös tragédiája után a Reutersnek, hogy persze, megkérdezik őket arról, mi minden zajlik épp az életükben, aminek pszichés hatása is lehet, de ki fog teljesen őszintén válaszolni akkor, ha ez az állásába, és engedélyébe kerülhet?

Persze vannak gyanújelek, amelyeket a kollégák felismerhetnek, de ez is ingoványos talaj a pilóta szerint, mert hát ki akarna spicliskedni egy kollégájával kapcsolatosan.

Változtattak is a német tragédia miatt

Legalább ketten maradnak mindig, hogy ne legyen katasztrófa a vége az útnak
Fotó: Maravic / Getty Images Hungary

Ráadásul ezek a felülvizsgálatok Mark Weiss egykori pilóta, a CNN szakértője szerint nem olyan szigorúak, mint amilyeneknek elsőre tűnnek. Az FAA, az amerikai légihatóság előírása szerint elméletben az amerikai pilótáknak is évente kell átesniük pszichológiai vizsgálaton, ám ő úgy emlékszik, annál mélyebbre sosem mentek vele ezekben a beszélgetésekben, mint hogy hogy vannak a kollégák?

A gyakorlatban inkább azok a változtatások segítenek, amelyek révén sosem maradhat valaki egyedül a pilótafülkében. A Germanwings tragédiáját az is okozta 2015-ben, hogy az első tiszt, a gépet a földnek vezető Andreas Lubnitz kizárta a kapitányt a pilótafülkéből. Ezt azért tehette meg, mert szeptember 11. után egy számzárral nyíló ajtó telepítése vált kötelezővé a pilótafülkére az öngyilkos merénylők elleni védekezés jegyében.

Lubnitz tette után azonban az is bekerült a szabályzatokban, hogy kettőnél kevesebb ember nem maradhat a pilótafülkében, így elkerülhető az, hogy valaki teljesen kamikáze-üzemmódba kapcsolva a gépet a földbe vezesse.

Nincs tökéletes biztonság

Az ugyanis kellemetlen és rosszul hangzó igazság, hogy 100 százalékos védelem nem létezik az ellen, hogy valaki öngyilkosságát ilyen módon vigye végbe, erre lehet példa a kínai eset is, melynek teljes vizsgálata akár egy éven át is eltarthat.

Bár a pilóták testi és lelki egészségére valóban kiemelten odafigyelnek, az emberi természet kiszámíthatatlan.

„Mindenkinek vannak problémái, egyesek jobban kezelik őket, mint mások. Nem mindenki fogja úgy kezelni, hogy lezuhan egy repülőgéppel. Ez egy szélsőséges reakció, és senki sem tudja megjósolni” – mondta el a Reutersnek nyilatkozó pilóta.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.