A diktatúrák mindenbe beleszólhatnak, és előszeretettel szankcionálják azt, ha valaki bármilyen értelemben is kilóg az átlagosból. Így az észak-koreai divatlapok nem csapongó szélsőségeikről híresek, a divatrendőrség miatt az elegáns kiskosztümből nem nagyon van kiút egy koptatott farmer vagy kényelmes edzőcipő felé, de ma már a bőrdzsekiket is elkobozzák. Kínában sem volt egyszerűbb Mao alatt az öltözködés: tudd meg, miért!
Farmernadrág, sneaker, miniszoknya, balayage, neonköröm? Ugyan már! A nőknek diszkréten térd alá érő szoknya, lehetőleg szolidan magas sarkú cipő vagy balerina-lábbeli az ajánlott. A divatlapok visszafogott kis feketéket meghazudtoló eleganciájú, szűkre szabott, de magas nyakú és hasítékkal véletlenül sem tönkretett szoknyákat reklámoznak. A helyi divatlapokat rejtegetik a turisták elől, a külföldi lapokat pedig a helyiek elől.
A divatrendőrség nem csak az öltözködést szabályozza
Nem kell ecsetelni, hogy a léhaságot megtestesítő vörös rúzs vagy a harsány smink is „a hanyatló nyugat ópiumaként kezelt” tiltott gyümölcs. A haját sem csak úgy levágatja az ember lánya: ha a kívánt viselet nincs a megengedett frizurák listáján, akkor reszeltek a kigondolt hajkölteménynek, marad a diszkrét elegancia és a végtelen uniformizálás.
Aki esetleg véteni mer ezek ellen a szabályok ellen, annak nem a spanyol inkvizícióval fog meggyűlni a baja, még csak nem is az orwelli gondolatrendőrséggel, hanem a nagyon is valóságos divatrendőrséggel. Ők Phenjan utcáin magukat álcázva figyelik, tanúsít-e kihágást valamely elvtárs a szigorú öltözködési normákkal szemben.
Észak-Korea: nem a bőrdzsekire
Divatesemény azért akad: a 2021-es év egyik legfontosabb divatmomentuma például az volt, amikor a hatalmas vezető betiltotta a bőrkabát viselését. Hogy jutottak idáig? A nép kezdett annyira elszemtelenedni és önbizalomra kapni, hogy a vezérük által többször, jeles alkalmakon felkapott bőrkabát divatját megpróbálta vagányságból, példakövetésből, talán csodálatból maga is viselni. Mondjuk, valódi bőrből akkor sem sokan engedhették meg maguknak, így többen a műbőr verzióhoz nyúltak. A hatóság emberei ukázba kapták a bőrkabátok elkobzását a beképzelt alattvalóktól, a bőrgúnya viselése tavaly óta tiltólistás.
Amit viszont érdemes kultiválni, az a kitűzőviselés. Ez az uniszex trend mindig valamelyik politikai vezető éltetését szolgálja, ezért nem csoda, ha a követők egynél többet is szívük felett hordanak.
Mao kínai divatja
A divatdiktátor kifejezés akkor maxolja csak igazán ki jelentése minden lehetséges értelmezését, amikor egy diktátor erőlteti rá népére az általa megfelelőnek tartott esztétikát, legyen az egy öltöny, vagy egy frizura trendje is akár.
A 20. század közepi Kínában a Mao Ce-tung által foganatosított szabályok alól kitérnie csak neki magának lehetett, de megjelenés terén hű maradt saját védjegyeihez:
a fejközéptől induló bubifrizurához és a szomorúan szigorú, de annál zártabb öltönyhöz.
Mivel azonban egyenlőbb volt az egyenlőknél, komponálhatott klasszikus verseket, amikor a költészet gyakorlásának jutalma leginkább az üldöztetés volt, a humán értelmiség tagjait pedig a falvakba és a gyárakba szórták szét, ha kellett, hát éheztetés árán. Így esett meg az is, hogy a szigorú erkölcsökre biztató létformát hirdető diktátor azért minden útja során talált, illetve emberei találtak neki falvanként egy-egy áldozatkész honleányt, megértő szempárt és ölelő karokat.
Maónak a fürdésről és a szappan használatáról is sajátos elképzelései voltak. Az előzőt felesleges időkidobásnak értékelte, a szappan pedig okafogyottá válik, ha az ember nem tisztálkodik. Mao másban látta a megoldást: szeretett úszni, majd utána testét testőrei segítségével forró törülközőkkel dörzsöltette át, ezzel pótolva más higiéniás raplikat és új értelmet adva a „testőr” kifejezésnek.
Mao Ce-tung a Mao-öltöny viselésében és „pandamacifül”-frizura terjesztésében azért személyesen is oroszlánrészt vállalt. Divatteremtő erejére, hajviseletére, de sajnos politikájára sem vált igazzá éleslátó életbölcsessége:
„A jó dolgok rosszra fordulhatnak, a rossz dolgokból pedig jó sülhet ki.”
A Kínát 1949 és 1976 között navigáló „nagy kormányos” Mao regnálása alatt legalább 20 millió honfitársa halt éhhalált.
