A történelem kezdete óta vetettek be állatokat a harctéren, egészen különleges azonban Wojtek, a szíriai barna medve története, aki hivatalos rangban szolgált a lengyel hadseregben a második világháború idején, feladata pedig kabalaként az egység moráljának javítása volt. A jámbor katonamackó imádta a cigarettát, a sört, és még tisztelegni is megtanult.
Vodkásüvegbe töltött tejjel táplálták
Négylábú hősünk története 1942-ben, Iránban kezdődött, amikor elárvult medvebocsként a hegyekben rátalált egy kurd pásztorfiú, majd magával vitte Hamadán város vasútállomására, ahol éppen akkor a lengyel 22. tüzérségi ellátóegység is tartózkodott. A katonák hazájuk szovjet megszállását követően hadifogolyként kerültek a Szovjetunióba, de később elengedték őket, hogy csatlakozzanak a szövetségesekhez, és segítsenek a Németország elleni harcban – Iránból éppen Egyiptomba tartottak, ahonnét Olaszországba hajóztak tovább.
Az egységgel utazó egyik civil menekült, Irena Bokiewicz – egy lengyel tábornok 18 éves unokahúga – szíve annyira megesett a lesoványodott, anyátlan kismedvén, hogy meggyőzte a katonák parancsnokát, aprópénzért vásárolja meg az állatot a fiútól, és vigyék magukkal a hosszú vonatútra, melynek első állomása egy Teherán közeli tábor volt. A medvebocsot társai Wojciech Narebski hadnagy gondjaira bízták, aki saját nevének becézett változata után Wojteknek keresztelte el az új „szerzeményt”, és vodkásüvegbe töltött tejjel táplálta, amíg erőre nem kapott.
A rohamtempóban növekvő medvebocsot a katonák hamar megszerették, közös gyerekként, házi kedvencként bántak vele, megtanították különböző trükkökre, megízleltették vele például a sört és a cigarettát, melyekre Wojtek hamar rákapott – ugyan utóbbit inkább megette, mintsem elszívta. Megmutatták neki, hogyan kell tisztelegni, sőt, erőnléti edzés gyanánt gyakran focizott és birkózott is kétlábú „nevelőszüleivel”, illetve részt vett a gránáthajítási gyakorlatokon, ahol a katonák által dobált, gránátokat imitáló narancsok után vetette magát.
Bátran segítette gazdáit a véres ütközetekben
A szakasz újoncait gyakran azzal tréfálták meg a többiek, hogy úgy tettek, mintha kedvencük egy hirtelen felbukkant vérszomjas medve lenne, majd, miután az újonnan csatlakozott katona kellően halálra rémült, bemutatták a szakasz négylábú tagjának. Míg Wojtek az emberekkel kifejezetten kedvesen, szelíden viselkedett, egyáltalán nem kedvelte más medvék társaságát, ha felbukkant egy idegen fajtársa, támadóan lépett fel vele szemben, és a kutyákhoz hasonlóan rendkívüli erővel igyekezett védeni a saját területét.
A katonai vezetésnek eleinte nem igazán tetszett az ötlet, hogy egy barna medve tartózkodik a tüzéregységnél, azonban hamar belátták, a kabalaként „foglalkoztatott” Wojtek hihetetlen mértékben emeli a katonák morálját, összekovácsolja őket, és segít nekik ép ésszel átvészelni a háború viszontagságait. A felnőve óriástermetű – 180 centiméter magas és 500 kilogramm testsúlyú – medve persze később nemcsak lelki, de fizikai segítséget is nyújtott gazdáinak, mivel hamar hozzászokott a csaták zajához, szívesen cipelte például a nehéz gránátokat, lövedékeket és egyéb harci felszerelést tartalmazó ládákat az ütközetek során.
Wojtek nem egyszerűen házi kedvencként szolgált a tüzéregységnél, hivatalosan is a szakasz és a lengyel hadsereg tagja lett, közlegényi rangban: erre azért volt szükség, mert a lengyel katonákat Egyiptomból az olasz frontra szállító brit haditengerészet szabályzata nem engedte élő állatok rakományként való szállítását, azonban, ha hivatalos papírokkal igazolták, hogy a medve az alakulat tagja, egészen más helyzet állt elő. Szolgálataiért – például az 1944 januárja és májusa között vívott Monte Cassinó-i csatában való hasznos segítsége és bátor helytállása jutalmaként – később szakaszvezetővé léptették elő a barna bundás bakát, az egység pedig kabalájuk iránti szeretetből jelvényében is megörökítette a lövedéket cipelő medve figuráját.
Skót állatkertben töltötte boldog nyugdíjas éveit
Wojtek egészen a háború európai szakaszának lezárultáig szolgált a seregben, végül 1945 nyarán szerelt le: egységét több más lengyel szakasszal együtt Skóciába, egy Hutton nevű falu melletti farmra vezényelték pihenni, ahol a katonák úgy döntöttek, ideje könnyes búcsút venniük kedvencüktől; állítólag azért nem akarták hazavinni őt Lengyelországba, mert attól féltek, a szovjetek elkobozzák, és saját hősükké nyilvánítják a legendás katonamedvét. A skót katonák lengyel társaikhoz hasonlóan barátságosan, szeretettel bántak a hős macival, aki – mivel már nem térhetett vissza a vadonba – végül az edinburgh-i állatkertben lelt új otthonra és jól megérdemelt nyugalomra.
Az egykori szakaszvezető medve több mint másfél évtizedig szórakoztatta a látogatókat a skót fővárosban, végül 1963-ban, 21 éves korában pusztult el a nyelőcsövét ért károsodás következtében, mely egyesek szerint a számtalan lenyelt cigaretta következményeként alakulhatott ki. Emlékét számtalan lengyel városban, köztük Varsóban, Krakkóban és Sopotban, továbbá Londonban és Edinburgh-ban is szobor őrzi.
