Tony Curtis annyiszor nősült, hogy a magyar újságírók már követni sem tudták

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy terhelt családi környezetből kitörni mindig nagyon nehéz, de ha valakiben megvan a kellő akaraterő és kitartás, az sokszor meg sem áll összes céljának megvalósításáig. Így volt ez Bernard Schwartz esetében is, akiről senki nem gondolta volna, hogy Oscar-jelölt, ünnepelt sztár lesz belőle, hollywoodi csillagtulajdonos, aki felnőttként már maga is úgy ítélte meg: még annál is többet kapott az élettől, mint amiről valaha álmodott. Feleségből is - mindez a magyar újságok "számháborújában" is tetten érhető.

A Tony Curtis nevet csak később vette fel, amikor színészi karrierje elkezdődött, elsősorban vonzó és sármos megjelenésének, huncut tekintetének és csillagszemének köszönhetően. De addig sok szenvedésen kellett átmennie a mátészalkai zsidó családból a New York-i Bronxba menekülő láncdohányos édesapa és skizofréniával küzdő édesanya gyermekének. Egy interjúban elmondta, hogy nagyon szerette édesapját, és miatta szerette Magyarországot is. New Yorkban látta meg a napvilágot, és bár csak tegező formában, de szüleitől megtanult magyarul.

Az édesanya, betegségéből fakadóan, sokszor bántalmazta fiát, a szabó édesapa pedig a teljes elszegényedés szélére sodródott a gazdasági válságban, így Bernard, azaz Tony testvérével együtt egy ideig még árvaházban is éltek. A nehéz gyerekkort további tragédia árnyékolta be egy életre, amikor fivérét 12 évesen halálra gázolták. A meggyötört lelkű fiatal így már 18 évesen a haditengerészethez menekült, és egy tengeralattjárón szolgálva fiatalemberré érett.

Tony és a nők

Vajon az anyai szeretet és gyengédség hiányának pótlását kereste rengeteg kapcsolatában, megannyi hölgyismerős koszorújában? Hatszor nősült, legutolsó felesége 45 évvel volt fiatalabb nála, pedig már első arájáért is a fél világ férfi populációja a fél karját adta volna.

Janet Leigh
Fotó: Pictorial Parade / Getty Images Hungary

A Psycho fiatal és gyönyörű sztárja, Janet Leigh persze Tony Curtis érdeklődését is felkeltette, és még a Universal-Internationalnek sem sikerült lebeszélnie őt a frigyről (a stúdió félt, hogy Tony a házasság kapcsán veszít vonzerejéből, és különben is más párt szántak neki). A szerelmespár 1951 egy szép és bohó napján fogta magát, és az álomgyárból Connecticutba „szöktek”, hogy saját álmukat válthassák ott valóra. Egy kicsinyke titkos szertartás keretei között, csak a két tanú jelenlétében esküdtek örök hűséget egymásnak.

Meddig tartott az örök hűség?

Azt gondolhatnánk, bármekkora sármőr is egy férfi, bármennyire ünnepelt sztár, talán bizony beéri egy olyan feleséggel, mint Janet Leigh? Pedig, úgy tűnik, nem! Két közös lányuknak édesanyjával 11 évig tartó házassága nem volt felhőtlen. Miközben Tony féltékeny volt csinos feleségére, a Van, aki forrón szereti közös forgatása Marilyn Monroe-val 1959 környékén őt sem hagyta hidegen. A kapcsolatot akkoriban olyannyira titokban tartották, hogy Tony Curtis kifejezett undort színlelt, amikor a forgatásokon gyengédebb jelenetek kerültek felvételre kettőjük között. Curtis 2009-ben könyvet írt a legendás film forgatásának körülményeiről, és ebben hozta először nyilvánosságra korábbi viszonyukat, ráadásul ebben kifejezésre is juttatta sohasem szunnyadó érzelmeit, melyeket a szőke díva felé táplált.

Belőlük is lehetett volna álompár
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Marilyn is csak később vallotta be, hogy teherbe is esett a forgatáson, miközben mindketten házasok voltak, de sajnálatos módon ez a terhessége is csak tragikus vetéléseinek sorát erősítette.

Van élet a válás(ok) után…

Nem meglepő módon, Janet bizonyult monogámabb típusnak, mert 1961-es válásukat követően 1962-ben férjhez ment Robert Brandthoz, és 2004-es haláláig, 77 éves koráig együtt is maradtak. Érdekes módon, Tony és Janet között a válást végül a férj féltékenységi hisztériái váltották ki, annak ellenére, hogy valószínűleg az ő füle mögött volt több vaj… Mániásan rászállt Leigh és Frank Sinatra „barátságára”, amelyet addig mantrázott paranoiásan a párba, hogy azok végül, ha nem is hosszú időre, de tényleg egymás karjai közt kötöttek ki.

Az álomgyári Ámor elég sok nyílvesszőt lövell ki, és elég érdekesen is céloz, mi sem bizonyítja jobban, minthogy Frank Sinatrának Marilyn Monroe-val is volt egy kis légyottja, így a kör lassan be is zárult.

Azok a szemek, nemde?
Fotó: Sunset Boulevard / Getty Images Hungary

Ki volt feleség? Ki hányadik feleség volt?

A Képes Európa 1995 januárjában megírta, hogy előző év novemberében Tony Curtis ötödször is megnősült, az új asszony pedig Danyel Cheeks pornósztár. Tony lányai állítólag féltették apjukat tőle, mondván, az ágyban túl megerőltető lesz a házasság testi része a pacemakerrel élő 69 éves sármőrnek. A beszámoló két ponton is téved, hiszen az említett frigy nem történt meg, ráadásul addigra már 5 házasságon volt túl a magyar származású színész: sorrendben Janet Leigh, Christine Kaufmann, Leslie Allen, Andrea Savio és Lisa Deutsch tapasztalta meg, milyen elválni Tony Curtistől. A hatodik feleség, Jill Vandenberg számára az özvegység jutott osztályrészül.

A Kurír 1995. decemberi száma nem "küldte" oltár elé a hollywoodi sztárral Danyel Cheekset, de Lisa szintén a negyedik feleségként szerepel az újság hasábjain. Az Új Hírnök 1993 végén ezt az információt azzal tetézte, hogy Tony Curtist az Oscar-díjas rendező Kertész Mihály fiának titulálja, "talán kevesen tudják" felvezetéssel.

Apai szerepkörben

Tony Curtis sikerekkel és kapcsolatokkal, házasságokkal, szerelmekkel, válásokkal, komikus és drámai szerepekkel tűzdelt gazdag és tartalmas élete tartogatott még tragédiát az ötödik válása környékén is. Ekkor ugyanis 23 éves fia, Nicholas Allen kábítószerezés következtében életét vesztette. Nem Nicholas az egyetlen gyermeke, aki szenvedélybeteg. Jamie Lee Curtis, ismert színésznő, a Janet Leigh-féle házasságból született második lánya szintén megküzdött az ártó szerekkel, jóllehet, igyekezett mindezt titokban tartani, amíg ki nem tudott belőle gyógyulni. Az 1980-as évek végén egy plasztikai műtétet hajtottak végre szemein, melyek után fájdalomcsillapítókat kapott. Erre annyira rászokott, hogy drogfüggővé vált jó tíz évre. 1999-ben mesélt először problémáiról, amikor már biztosra vehette, hogy tiszta, és az is marad.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.