Ez a férfi letesztelte, tényleg át lehet-e kelni elefánttal az Alpokon: Hannibál nyomában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A karthágói hadvezér, Hannibál és serege állítólag az Alpokon keresztül közelítette meg Rómát harci elefántjaik hátán. Egy brit férfi kipróbálta, valóban véghez vihető-e az út elefántháton.

Te is hallhattad már Hannibálnak, a pun háború híres hadvezérének történetét, ha máshol nem, általános iskolás éveid alatt. Sokak fantáziáját megragadhatta a hadicsel, amely során harci elefántok egy egész hadosztályát vezette át az Alpokon, csak hogy kikerülje a feltartóztatásukra kivezényelt római sereget, akik egy tengerparti útvonalon állták volna útjukat. Mindez a történelemkönyvek része, mégis hihetetlenül hangzik, akár egy ókori hős mítosza. Egy brit férfi, hogy kiderítse, valóban megvalósítható volt-e az átkelés az Alpokon elefántokkal, 1959-ben kipróbált egy lehetséges útvonalat elefántháton.

A karthágói Hannibál és az Alpokon átmasírozó elefántok

Az ókor egyik szuperfegyverének számítottak a harci elefántok. Az indiaiaktól kezdve Nagy Sándoron át a punokig rengeteg hadsereg sorozott be elefántokat a csatarendbe. Irdatlan méretük pszichológiai hadviselésként is megállta a helyét, de súlyuk és szívósságuk volt a legfélelmetesebb, ami miatt kedvelt ostromállatok voltak. Hannibál, az ókor egyik legnagyobb hadvezére szintén felismerte a harci elefántok hasznosságát. Seregének, amely besorozott, bekényszerített katonákból és fizetett zsoldosokból állt, központi eleme volt a harci elefántokból álló egység. 

A karthágói Hannibál a szárazföldről közelítette meg Rómát. Az Alpokon keresztül masírozott végig harci elefántjaival
Fotó: Dimitrios Karamitros / Getty Images Hungary

Meglepő módon a szárazföldön, Spanyolországból indította el seregét a tengeri útvonal helyett, hogy eljussanak Rómáig. A helyzetet tovább cifrázta, hogy a római sereg egy ponton útját állta Hannibál seregének a könnyebben járható tenger közeli útvonalon, abban bízva, hogy Hannibál nem csinálna akkora őrültséget, hogy az Alpokon keresztül vezesse seregét a mai Olaszország területére. Hannibál mégis emellett döntött: serege megfogyatkozott a hágók veszélyes ösvényein, és az elefántok többsége elhunyt, azonban sikeresen átjutottak a hegyeken, és sok itáliai területet meghódítottak. Végül Rómát nem tudták bevenni, mivel a rómaiak megtámadták Karthágót, így Hannibál kénytelen volt hazatérni. Karthágó elesett, és a rómaiak sóval szórták fel a lerombolt várost övező területeket – vagy mégsem: kiderült, hogy a felsózás csak legenda, amelyet sokáig tényként kezeltek a történészek, de valójában egyetlen ókori forrás sem említi meg a só bevonását a rombolásba, csupán egy 13. századi egyházfő irataiban esik szó róla. De ha Karthágó földjeinek besózása csak legenda, mi a helyzet a harci elefántok hegyi túrájával? 

A brit John Hoyte és az Alpokon átkelő Jumbo

Egy fiatal mérnökhallgató, John Hoyte is kíváncsi volt arra, hogy a sokat vitatott útvonal valóban lehetséges volt-e. Mivel amúgy is szerette a hegymászást, lediplomázása után levelet küldött az európai brit konzuloknak, hogy tudnának-e segíteni neki találni egy elefántot, amellyel letesztelhetné, képes-e egy elefánt átkelni az Alpokon. Végül egy állatkerti gondozó sietett a segítségére: újonnan szerzett be egy cirkuszi elefántot, Jumbót, akit arra képeztek ki, hogy emberekkel dolgozzon együtt. A torinói állatkert a Life magazinnal együtt vállalta a felfedezőút szponzorálását, és Hoyte csapata 1959-ben elefántbiztosítással felszerelkezve nekivágott az Alpoknak.

John Hoyte a cirkuszi elefánt, Jumbo hátán tette meg a karthágói Hannibál útját az Alpokon keresztül
Fotó: David Lees / Getty Images Hungary

Eredetileg egy Col de Clapier nevű hágón terveztek átjutni Olaszországba, azonban omlásveszély miatt kénytelenek voltak visszafordulni, és a közeli Col du Mont-Cenis hágón haladtak át. Hogy Jumbónak a lehető legkevesebb gondja legyen a hideg hegyekben, a csapat magas szárú bőrcsizmát és egy pulóvert készített a számára. Végül 10 napig tartott Hoyte-ék útja, Jumbo mégis körülbelül 226,8 kilogrammot fogyott, hiába evett megközelítőleg napi 113,4 kilogramm élelmet. A települések lakosai, amelyek mellett elhaladt a különös társaság, az elefánt köré gyűltek, és szerenádot adtak a tiszteletére, valamint a végcélként szolgáló olasz településben, Susában utcabált rendeztek, hogy megünnepeljék a sikeres kísérletet. A tortából és pezsgőből még az elefántnak, Jumbónak is kijutott.

Ugyan Hoyte kísérleti régészetnek tekinthető kalandja sikerrel zárult, csupán azt bizonyította be, hogy Hannibál átkelése az Alpokon harci elefántjaival lehetséges volt, nem pedig azt, hogy meg is történt. Mindenesetre, nem ez lenne az ókor egyetlen bizarr esete, amely bármilyen hihetetlennek is hangzik, mégis történelmünk részévé vált.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.