Maradj csendben, és ne olvass regényeket: 4 illemszabály, amit egy viktoriánus kori hölgynek követnie kellett

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nők társadalomban betöltött szerepe rengeteget változott az elmúlt 100-150 év során: az 1800-as években a hölgyektől elvárták, hogy ne ártsák bele magukat a fontosabb ügyekbe, sőt, ne is legyenek különösebben szem előtt. Összeszedtük a négy – ma már nem igazán helytálló – alapszabályt, melyet a viktoriánus Angliában egy úri hölgytől megkívánt az illem.

1. Senkit sem érdekelnek a személyes ügyeid

„Sohase hozd fel társalgás során a saját, személyes ügyeidet, ezek ugyanis rendkívül unalmasnak hatnak mások számára, és még a legtürelmesebb hallgatót is könnyen arra ösztönzik, hogy gúny tárgyává tegyen téged” – viktoriánus illemkézikönyv

Egy tisztes hölgytől – legyen szó hajadonról vagy feleségről – mindenekelőtt elvárták, hogy jó hallgatóság legyen, ugyanakkor saját ügyes-bajos dolgaival ne fárassza feleslegesen a társaság más tagjait, különösen a férfiakat. A „férfitémákat” szintén érdemes volt kerülni, egy jó modorú nőnek inkább csak az őt érintő kérdésekről, mint a házasság, a gyereknevelés, a házimunka és a szépségápolás, volt ajánlott társalgásba bonyolódnia. Az alapszabály: minél több passzív hallgatás, minél kevesebb aktív beszéd.

2. Ne legyen túl sok társasági életed

A jó feleség mindig szerény és csendes...
Fotó: holgs / Getty Images Hungary

„Ne kerülj bizalmas kapcsolatba más hölgyekkel, ne legyenek közeli ismeretségeid”Az illem enciklopédiája

„Kerüld a felesleges nyilvánosságot”Az illem enciklopédiája

„Sose énekelj egymás után egynél vagy kettőnél több dalt” – viktoriánus illemkézikönyv

A viktoriánus társadalom fiatalkorban pozitív dolognak látta a nők közötti barátságot, hiszen a hajadon lányok tanácsaikkal segíthetnek egymásnak, hogyan legyenek a jövőben minél jobb feleségek, házasságkötés után azonban alapvető elvárásnak számított, hogy egy asszony kizárólag a férjére és a gyerekeire áldozza minden idejét. Egy tökéletes úri hölgy csak különleges esetben ment el otthonról, és ha így tett, akkor sem mulatni járt, vagy töltötte léha dolgokkal az idejét – illendő volt minél visszafogottabbnak és szelídebbnek mutatkozni, hangos partizásról szó sem lehetett.

3. Nem baj, ha műveled magad, de kerüld a szépirodalmat

„Ne olvass regényeket, ugyanakkor érdemes a történelemmel, földrajzzal, életrajzokkal és egyéb tudományokkal kapcsolatos könyveket forgatnod”Az illem enciklopédiája

Habár egy jó feleségtől elvárták, hogy „tudja, hol a helye” és mindig szerény maradjon, az előkelőbb hölgyektől megkívánták, hogy tájékozottak legyenek a világ dolgaiban. A műveltség azonban pusztán a tények ismeretét jelentette, az önálló gondolkodás és a fantáziálgatás nemkívánatosnak számított – a szabad szelleműnek nyilvánított, gyakran tabutémákat, például házasságtörést ábrázoló regényeket és egyéb irodalmi műveket illendő volt elkerülnie egy valamirevaló úriasszonynak.

Hölgyek teapartin Londonban, 1880 körül
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

4. Jobb, ha nem vagy láb alatt

„Ha vendégségben véletlenül eltörsz valamit, tégy úgy, mintha nem vetted volna észre. Vendéglátód – amennyiben illedelmes hölgy – maga is így tesz, és sohasem említi meg társaságban a dolgot” – viktoriánus illemkézikönyv

Egy tisztességes hölgy igyekszik a lehető legkevésbé felhívni magára a figyelmet, mondhatni, próbál láthatatlanná válni és a háttérben meghúzódni – a legjobb, ha úgy tesz, mintha semmit sem venne észre, beleértve az eltört edényt és férje esetleges hűtlenségét is. Nem csoda, hogy a 19. században indult nőjogi mozgalmaknak hosszú és rögös utat kellett megtenniük, mire elérték, hogy a nők is egyenlő mértékben, a férfiakéval azonos hangon képviselhessék magukat a közügyekben és a családon belüli kérdésekben egyaránt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.