Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kati Horna neve keveseknek ismerős, pedig a Mexikóban letelepedett, magyar származású fotóművésznő ugyanúgy végigfotózta a spanyol polgárháborút, mint Robert Capa – csak éppen női szemszögből.
2000. október 19-én, egy csendes őszi napon Mexikóvárosban meghalt egy magyar származású fotóművésznő. Kati Horna élete utolsó éveiben sokszor gondolt vissza gyerekkorának balatoni nyaralásaira, és sajnálkozott, hogy nem érezheti már a nyíló orgonák illatát. Halálát az itthoni sajtó meg sem említette, pedig a vezető mexikói napilap „Kati Horna magyar fotográfus” elhunytáról tudósított, és koporsóját ugyanaz a mexikói nemzeti zászló borította be, amelyet Frida Kahlo és Diego Rivera, Mexikó kultúrájának emblematikus alakjai végső búcsúztatásánál is használtak.
Vadóc lány a művészek közt
Deutsch Kati 1912-ben született zsidó családban Szilasbalháson (ma: Mezőszilas, Fejér megye), egy gabonakereskedő lányaként. Jómódban éltek, Kati általános iskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd az Andrássy útra járt leánygimnáziumba. Gimnazistaként megismerkedett a korszak több művészével, többek között Kassák Lajossal, Vas Istvánnal és Zelk Zoltánnal is. Avantgárd színházi előadásokra járt, és a politika iránt is élénken érdeklődött. Vas István emlékirataiban így mutatja be Horna (azaz akkor még Deutsch) Katit: „Szőke haja volt, lenszőke, hamvas, tejfehér bőre, két halovány rózsával szép kerek arcán, amely szabályos is volt meg vadóc is. Vadóc már csak a kerete miatt is, mert az a sima, puha, szőke haj mindig borzas volt egy kicsit, sőt szinte lazán lengett, mint amikor még nem egészen arany búzatáblán szalad a szél, vagy ha kukorica haját borzolja. Vadócnak hatott az öltözködésével is, pedig nem volt benne semmi keresettség, nem is igen engedhette volna meg magának: szegény lány volt, anya és három nővér apátlanul küzdő családjában élt.”
Petárdagyárból a Montparnasse-ra
Kati édesapja ugyanis ekkorra már meghalt, és édesanyja azt kérte tőle, válasszon szakmát magának. Kati a fotózást választotta, és beiratkozott ugyanabba a Dorottya utcai fényképésziskolába, Pécsi Józsefhez, akinél Friedmann Endre, azaz Robert Capa is tanult. Nem csupán a fotózás, hanem baloldali nézeteik is összekötötték a két művészt. Kati 1933-ban kezdett el fényképezni Rolleiflex gépével, ezt megelőzte egy kétéves berlini tartózkodás. Saját bevallása szerint az ottani munkásléttel akart megismerkedni, ezért napközben kilenc órát dolgozott szalag mellett egy petárdagyárban. Esténként társaságba járt, megismerkedett Bertolt Brechttel is, aki nagy hatást gyakorolt rá. Hamarosan Párizsba ment, ahol a Montparnasse kávézóiban találkozhatott ismét Robert Capával, továbbá a korszak kiemelkedő szürrealista művészeivel, akik szintén nagy szerepet játszottak művészi stílusa kialakulásában. Első sikereit a Bolhapiacok (1933) és a Párizsi kávéházak (1934) című sorozataival aratta, de újszerűek voltak fényképein a megszemélyesített zöldségek (Szerelmi történet a konyhában), és Európa számos országában publikálták Hitlerei című sorozatát, amelyben a lágytojás héjára festett Führer-fej tojásvágó kés alatt hullik darabokra.
A háború női szemmel
Kati Párizs után Barcelonába ment, egy anarchista szervezet kérte fel, hogy tudósítson a polgárháborúról, amelyet Robert Capa szintén végigfotózott. Horna Kati több helyszínen is fényképezett, a polgárháborút emberközelből, női szemszögből mutatta be. Kerülte a véres háborús cselekmények bemutatását, inkább előtte vagy utána ragadta meg a pillanatot, éhező, nyomorgó nőket és gyerekeket fényképezett, akik nem a frontvonalban, hanem a hátországban szenvedik meg a háborút. Az Umbral magazin szerkesztőségében megismerkedett José Horna képzőművésszel, szerelem szövődött közöttük, és amikor a férfi fogolytáborba került, segített neki kiszabadulni. Capával továbbra is tartotta a kapcsolatot, de amikor visszatért – immár férjével együtt – Párizsba, elsősorban azzal foglalkozott, hogy minél hamarabb kivándorolhasson a tengerentúlra. Végül 1939 őszén érkeztek meg a mexikói fővárosba, ahol Kati Horna polgárháborús képeivel gyakorlatilag azonnal ismert és elismert fotóművész lett.
„A vállamon lógott mindenem, amim csak volt”
Kati Horna egyetlen televíziós interjújában így vallott az emigrációról: „Menekülnöm kellett Magyarországról, aztán menekülnöm kellett Berlinből, aztán Párizsból, és mindenemmel Barcelonába mentem. Amikor aztán Barcelona elesett, már arra sem volt lehetőségem, hogy visszamenjek a holmijaimért, így mindenem újra elveszett. Így érkeztem meg életem ötödik országába, Mexikóba úgy, hogy a vállamon lógott mindenem, amim csak volt, azaz a Rolleiflex gépem.” Számos mexikói lap közölte képeit, többnél belső munkatársként is dolgozott, 1958-tól pedig a Mujeres (Nők) című magazin fotó- és kulturális rovatának a vezetője volt. Ezenkívül tanított is, három felsőoktatási intézményben oktatott fényképezést, továbbá magántanítványokat is vállalt. Kati Horna „azt akarta, hogy a fotóműhelye oázis legyen, ahol a tanítványok boldognak érzik magukat, miután fáradtan betérnek az utcáról. Hogy valami mást csináljanak, mint a napi élet monotóniája” – nyilatkozta egyik tanítványa róla.
Capa 12 gyereket szeretett volna
A művésznő lánya, Norah szerint édesanyja volt Capa egyetlen igazi szerelme, akit a Mexikóban új életet kezdő nő többször is visszautasított. Capa állítólag 1939-ben, mikor a házaspár New Yorkban várta a Mexikóba induló hajót, felkereste Katit, és arra kérte, kösse össze vele életét. A nő nemet mondott, de Capa nem adta fel: egy évvel később Mexikóba látogatott, és elmondta, hogy megelégelte a frontvonal veszélyeit, és meg akar állapodni. Ehhez Horna Katit választotta volna társnak. Norah beszámolója szerint Capa 12 gyereket szeretett volna Katitól, de ezen a nő csak mosolygott, hiszen addigra már José Hornához kötötte az életét. Mindenesetre a fotóművésznő vigasztalhatatlan volt, amikor tudomást szerzett Capa halálhíréről.
Paprikás csirke és tokaji
Kati Horna a fotózástól a hetvenes évek közepén kezdett visszavonulni, később már csak családjával és legszűkebb baráti körével tartotta a kapcsolatot. (Férje korán, még 1963-ban meghalt.) Vendégül látott barátainak magyar népművészeti terítővel borított asztalon tálalta a paprikás csirkét, és ha tehette, tokaji borral kínálta őket. Magát magyar származású mexikóinak tartotta, noha hivatalosan sosem lett mexikói állampolgár, státusza spanyol menekült maradt új hazájában. Magyarországra soha többé nem tért vissza. Az utolsó időkben alig mozdult ki házából, de sokszor gondolt vissza fiatalságára és az emigráció előtti évekre. „…az én emlékeim megálltak, amikor még fiatalok voltunk, és sok illúziónk volt…” – írta egyik levelében. Képeinek negatívjait a Spanyol Polgárháború Múzeuma, a mexikói Nemzeti Szépművészeti Intézet és a lánya által vezetett Kati Horna Alapítvány őrzi.
A cikk forrása:
Kosárka József: Kati Horna, Mexikó ünnepelt fotográfusa. 2000 Irodalmi és Társadalmi havi lap, 2013/ 7-8. szám
