A Fehér Ház fekete báránya volt Roosevelt lánya, aki vudubabát ásott el az elnöki rezidencia kertjében

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Minden családban előfordulnak balhés rokonok, még a világ legfontosabb vezetői sem ússzák meg ezt a kínos problémát: Theodore Rooseveltnek, az Egyesült Államok 26. elnökének legidősebb gyermeke, Alice okozott folyamatos fejfájást, aki fittyet hányt a nőket érintő illemszabályokra, rebellis viselkedésével bulvárhőssé vált, és kétszer is kitiltották a Fehér Házból.

Elhanyagolt kislányból önálló, lázadó kamasz

Alice Roosevelt 1884-ben született Manhattanben a leendő elnök – akkoriban New York állam képviselője a törvényhozásban – és az előkelő bostoni bankárfamíliából származó Alice Hathaway Lee gyermekeként. Mindössze kétéves volt, amikor édesanyja nem diagnosztizált veseelégtelenség következtében elhunyt, mely tragédia az egész családra súlyos árnyékot vetett: Roosevelt képtelen volt feldolgozni felesége halálát, ezért soha többet beszélni sem volt hajlandó Alice-ről, azonos nevű lányát pedig kizárólag Baby Lee néven szólította a jövőben. A politikus két évvel később ismét megházasodott, második felesége, Edith Carow öt gyerekkel ajándékozta meg, akik mellett a szomorú emléket felidéző Alice folyamatosan a háttérbe szorult.

Nem elég, hogy édesapja teljesen elhanyagolta a lányt, Alice-nek mostohaanyjával sem volt éppen felhőtlen a viszonya, különösképp mivel Edith mérhetetlen gyűlöletet érzett elődjével szemben: a későbbi first lady nyíltan szidta az elhunyt asszonyt, úgy nyilatkozott, jobb is, hogy az idősebb Alice meghalt, ugyanis ha élne, szörnyen untatná szegény Teddyt. Nem meglepő, hogy „Baby Lee” már gyerekként igyekezett minél jobban függetleníteni magát problémás családjától: nagyszájú, szarkasztikus humorral megáldott ifjú hölggyé cseperedett, bárkinek, többek között apjának is nyíltan beszólt, ha problémája akadt. Amikor Roosevelt – akit időközben New York állam kormányzójává választottak – felvetette, hogy beíratja őt egy patinás bentlakásos lányiskolába, Alice azzal fenyegette, olyan megalázó dolgokat hoz nyilvánosságra, melyekkel egész politikai karrierjét tönkreteszi.

A Roosevelt család az 1890-es évek közepén: jobbról a második a 11-12 éves Alice
Fotó: Smith Collection/Gado / Getty Images Hungary

Elkápráztatta és megbotránkoztatta a fővárost

Ms. Roosevelt, az elnök lánya az 1900-as évek elején
Fotó: Fotosearch / Getty Images Hungary

1901 tavaszán William McKinley elnökké választásával Roosevelt az USA alelnöki tisztébe lépett, fél évvel később azonban – miután McKinley-t egy anarchista meggyilkolta – ő maga foglalhatta el az elnöki széket. Az elnök lányaként az akkor 17 éves, ragyogó szépségű Alice belevetette magát a washingtoni társasági életbe: az apja hivatalba lépését követő 15 hónapban 407 előkelő vacsorán, 350 bálon és 300 partin vett részt, igyekezett mindenhol ott lenni és a társaság központi szereplőjévé válni. A pletykalapok folyamatosan cikkeztek az élveteg elnökcsemete laza életvitelről és botrányos szokásairól: az ifjú hölgyekkel szemben támasztott társadalmi elvárásokat, illemszabályokat és a családfő akaratát totálisan semmibe véve Alice dohányzott (sőt, egy ízben felmászott a Fehér Ház tetejére, hogy ott cigarettázzon), férfiak társaságában járt autókázni, és gyakran apró whiskysüveget rejtett el a kesztyűjében.

Ms. Roosevelt, az elnök lánya 1902-ben
Fotó: Universal History Archive / Getty Images Hungary

Az állatokért szintén rajongó kamasz lány saját menazsériát rendezett be a Fehér Házban; kutyákat, macskákat, lovakat, hörcsögöket, nyulakat, patkányokat, borzot, repülő mókust és különböző madarakat is tartott, legismertebb házi kedvence azonban Emily Spinach (vagyis Spenót Emily) névre hallgató szalagoskígyója volt, akit a táskájában vagy ruhája zsebében tartott, és mások megrökönyödésére gyakran elővett, hogy megsimogassa, és játsszon vele. Az apai figyelemre éhes Alice az elnök napirendjét is teljesen semmibe vette, gyakran a legfontosabb megbeszélések közepette rontott be az ovális irodába, az elgyötört Roosevelt egyik vendégének azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy bevallotta, képtelen államfői és apai teendőit is ellátni egyszerre.

Egy alkalommal a lány szöget tett egy képviselő székére, aki óvatlanul bele is ült a csapdába, és iszonyú fenékfájdalmakat szenvedett el, Alice pedig arcát elfordítva kacagott a szerencsétlenségen. Az igazi celebbé avanzsált lány állítólagos szerelmi kalandjairól folyamatosan cikkezett a bulvársajtó, az egyik újság egy hírhedt Rhode Island-i orgiával is kapcsolatba hozta, melyen állítólag egy szál alsóneműben táncolt egy asztal tetején, a pletykáról azonban bebizonyosodott, hogy csupán hírlapi kacsa. Az elnökcsemete számára akkora mennyiségben érkeztek levelek a Fehér Házba, hogy az elnöki személyzet külön titkárt vett fel szortírozásukra – a publikum egy keringőt és a kék szín egy árnyalatát is Alice-ről nevezte el, utóbbit azért, mert a lány gyakran mutatkozott ilyen színű estélyi ruhákban.

Karddal szelte fel az esküvői tortát

Az elnök lánya és veje társaságában az esküvőn (1906 február)
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Második elnöki periódusának idején, 1905-ben Roosevelt annyira megelégelte lánya botrányos dolgait, hogy úgy döntött, hivatalos feladatot ad a jó dolgában és unalmában „meggárgyult” Alice számára: Ázsiába küldte őt egy jószolgálati delegáció élén, melynek célja az általa közvetítőként nyélbe ütött orosz–japán béke megerősítése volt (teljesítményéért Roosevelt a következő évben első amerikaiként megkapta a Nobel-békedíjat). Alice-t természetesen kevésbé érdekelte a béke ügye, a világ körüli utazás során gyűjthető élmények annál inkább: az út során kavarni kezdett kísérete egyik tagjával, Nicholas Longworth republikánus képviselőházi taggal.

A notórius playboy hírében álló, 36 éves politikus és a 14 évvel fiatalabb Roosevelt lány hazaérkezésük után eljegyezték egymást, a következő februárban pedig megtartották az esküvőt, melyre több ezer vendég volt hivatalos, sok ezren pedig – akik nem kaptak meghívót – a helyszín elé vonulva igyekeztek egy-egy pillantást vetni a szerencsés párra. Az ezúttal is elegáns kék ruhát viselő Alice nem hazudtolta meg saját magát: az esküvői tortát nagy megrökönyödésre egy karddal vágta fel, melyet apja egyik katonai szárnysegédjétől kért kölcsön. A lagzit világ körüli nászút követte, melynek során Alice és férje beutazták a Karib-tenger térségét és Európát.

Kétszer is kitiltották a Fehér Házból

Alice és lánya, Paula Longworth 1936-ban
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Roosevelt úgy döntött, nem jelölteti magát a következő, 1908. évi választáson, inkább visszavonul a privát szférába, ezért alelnökét, William Howard Taftot indította maga helyett, aki sikeresen el is nyerte az elnöki tisztséget. Alice kifejezetten utálta Taftot és feleségét, ezért mielőtt a Roosevelt család kiköltözött volna a Fehér Házból, az új elnököt és first ladyt ábrázoló vudubabákat ásott el a kertben, remélve, hogy ezzel átkot hoz a fejükre. Miután a Taft házaspár értesült a különös „ajándékról”, kitiltották Alice-t az elnöki rezidenciáról: nem ez volt az utolsó alkalom, hogy hősünk nemkívánatos személlyé vált a Fehér Házban, az 1910-es években az akkori elnök, Woodrow Wilson egy sérelmére elkövetett durva tréfa miatt rúgta ki őt onnét.

Négy évvel később Roosevelt ismét harcba akart szállni az elnökségért, és azt remélte, pártja őt jelöli Taft helyett, a republikánusok azonban kiálltak a regnáló elnök mellett, ezért Teddy saját, harmadik utas párt alapítására kényszerült. Alice hirtelen két tűz között találta magát, férje ugyanis Taft megingathatatlan támogatójaként lépett fel Roosevelt ellenében, aki ugyanakkor számított lánya támogatására: végül úgy döntött, apját segíti a választáson, melynek következtében igencsak megromlott a házastársak közötti viszony.

Ugyan a pár Longworth 1931-ben bekövetkezett haláláig együtt maradt, mindkét fél a kezdetektől fogva szívesen félrekacsintott: Alice az 1920-as években egy nála húsz évvel fiatalabb, ifjú republikánus szenátorral, William Borah-val kezdett ki, akitől egy törvénytelen lánya is született. Paula, Alice egyetlen gyermeke felnőttként hamar megözvegyült és az altatótabletták rabja lett, mindössze 32 évesen belehalt függőségébe – Alice befogadta és saját lányaként nevelte elárvult unokáját, Joannát, kettejük kapcsolata egész hátralévő életükben szoros maradt.

Idősebb korában is megmaradt intrikusnak

Ms. Roosevelt-Longworth voksol az 1964-es választáson – a demokratákra
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Férje halála után Alice sohasem házasodott újra, azonban a politika közelében maradt, a washingtoni társasági élet fontos szereplőjeként továbbra is előfordult a neve a hírekben: legendás volt például unokatestvérével, Eleanor Roosevelttel – aki később Franklin D. Roosevelt elnök feleségeként lett first lady – folytatott rivalizálása. A csinos, élveteg Alice és a csúnyácska, magának való Eleanor tűz és víz voltak, mindennek tetejébe politikailag is markánsan eltérő nézeteket vallottak, hiszen utóbbi hölgy férje oldalán a Demokrata Párt elkötelezett hívének számított. Később egyébként Alice is áttért a demokratákhoz, ugyanis jó viszonyt alakított ki a Kennedy családdal, az 1964-es választásokon Lyndon Johnsont, négy évvel később pedig a tragikus sorsú Robert Kennedyt támogatta.

A Fehér Ház egykori fekete báránya idősebb korában sem fukarkodott a csípős megjegyzésekkel: a kommunistaellenes boszorkányüldözés miatt hírhedtté vált Joseph McCarthy szenátor egy partin viccből úgy hivatkozott rá, mint „vakrandipartnerére, Alice-re”, mire ő úgy felelt, „a sofőr, a kukás vagy a rendőr hívhat engem Alice-nek, de egy magához hasonló alaknak sohasem engedném”. Az ’50-es években Alice szervezetét mellrák támadta meg, minek következtében az egyik mellét eltávolították, később azonban visszatért a tumor, ezért a másik mellétől is meg kellett válnia.

Alice Roosevelt-Longworth 1980-ban, 96 éves korában hunyt el tüdőtágulás és tüdőgyulladás következtében: hosszú életével beírta magát a rekordok könyvébe, ugyanis máig ő a legidősebb kort megért elnöki utód Amerika történelmében.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.