A magyarok kétharmadának változtatnia kellett az otthonán, hogy jobban érezze magát a járvány idején

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A saját életterünk, otthonunk most kiemelkedőbb jelentőségű az életünkben, mint az elmúlt években, köszönhetően a járványhelyzet miatti bezártságnak. A magyaroknak is megjött a kedve az átalakításhoz, derül ki az IKEA felméréséből.

A vírus számtalan dologra hatással volt az életünkben. Tagadhatatlan, hogy több időt töltünk otthon, mint valaha, így nagyon nem mindegy, hogy milyen otthon vár minket. A saját életterünk meghatározza a hangulatunkat is, az önképünkre is hatással van, és még azok is elkezdtek többet törődni a lakberendezéssel, akik eddig nem tartották fontosnak, mert nem voltak annyit otthon. 

Milyen hatással volt otthonunkra a járvány?

Az IKEA új felméréséből kiderül, hogy az otthon létfontosságú szerepet játszott az emberek mentális jóllétének biztosításához szükséges igények kielégítésében az elmúlt 12 hónapban Magyarországon. A felmérés azt is feltárta, hogy a tavalyi év főként közeli kapcsolataink ápolásáról szólt, és arról, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az életünkben. A járvány azonban az eddigi otthoni életvitelünket is kihívások elé állította: otthonunkból többek között fitneszközpont, iroda, iskola, a pihenés színhelye vagy akár étterem lett. Az emberek igyekeztek az otthonukat az új helyzetekhez igazítani, hogy jobban érezzék magukat benne. 

A magyarok kétharmada számolt be arról, hogy változtatott az életterén aszerint, hogy milyen tevékenységeket kellett vagy akart ott végezni. 

Sok mindent kellett változtatnunk az otthonunkon
Fotó: Getty Images

Hogyan éltük meg az elmúlt időszakot, és mi határozza meg most az ideális otthon képét számunkra?

A több mint 30 országban, összesen 34 387 válaszadó bevonásával, és a témában jártas szakértők részvételével készült felmérést online megkérdezéses módon bonyolították. Magyarországon több mint 1000 fő adott választ a kérdésekre, a kutatás a magyar lakosságra nézve reprezentatív.

„Az IKEA-nál szenvedélyesen rajongunk az otthoni életért, és hiszünk abban, hogy az otthon a legfontosabb hely a világon. A kutatás célja, hogy megismerjük az emberek otthoni tapasztalatait, és közelebb kerüljünk vásárlóinkhoz. A magyarországi eredmények birtokában képesek vagyunk jobban megismerni az emberek otthonukkal kapcsolatos, folyamatosan változó igényeit, és különféle ötletekkel, ajánlatokkal tudunk segíteni nekik. Egy olyan otthon, amit szeretünk, támogathatja a mentális egészségünket, ezért reméljük, hogy praktikus, elérhető és megfizethető termékeink segítségével vásárlóink újra közel kerülnek az otthonukhoz, és sok helyzetre megoldást találnak”

– mondta el Benkő Barbara, az Örs vezér téri áruház kommunikációs és lakberendezési vezetője.

Kapcsolatok és időtöltés közel az otthonhoz

A kutatás szerint a pandémia hatására az emberek 53%-a érzi úgy, hogy javult a kapcsolata a közvetlen családtagjaival, 40%-nak pedig a barátaival is javult kapcsolata. A magyarok közel harmada (29%) fordul szüleihez akkor, amikor mentális problémákkal találja szemben magát. Érdekesség talán, hogy bár 73%-a az embereknek több időt töltött otthonához közeli helyeken az elmúlt egy évben a korábbi időszakhoz képest, azonban kevesen tették mindezt ismerkedés céljából. Akik a környéken történő időtöltésből szociális kapcsolatokat is építettek, azok a gyermekes családok (18 évesnél fiatalabb gyermekekkel) voltak, ahol a gyerekek és a szülők is új ismeretségekre tettek szert.

Ha otthonról van szó, fontosak az olyan érzelmi szükségletek, mint a kényelem, a magánélet, a biztonság, az összetartozás és a tulajdonjog. Kiemelt fontosságú a biztonság és a magánélethez való jog az otthonokban.

Multifunkcionális otthon, otthoni jóllét

A válaszadók 13%-a jelentősen, 65%-a valamilyen mértékben megváltoztatta otthonát annak érdekében, hogy el tudja végezni azokat a tevékenységeket, amelyekre a pandémia időszaka alatt csak itt volt lehetősége.

„Az új élethelyzet kihívás elé állította az emberek többségét, hiszen sok olyan tevékenységnek kellett az otthonokban történnie, amelyek eddig más helyszínen zajlottak. Iskolai és irodai feladatok, otthoni edzés, az éttermi vagy moziélmények pótlása, illetve azok a hobbik, amelyek korábban nem itt történtek, hosszabb vagy rövidebb időre mind az otthonokba szorultak. Fontos, hogy szakértelmünkkel mindenkinek tudjunk segíteni abban, hogy életterét többfunkcióssá, könnyen változtathatóvá alakíthassa” – említette Benkő Barbara.

A funkciókat tekintve a magyar otthonok leggyakrabban pihentető tevékenységekhez, illetve háztartási feladatokhoz adnak teret, amelyek közül legtöbbször az alvást, az olvasást, a zenehallgatást vagy a tv-nézést, valamint a főzést, az étkezést és a takarítást említik a válaszadók. Mindemellett a kutatási eredményekből az is látszik, hogy a tárolás és a rendszerezés komoly kihívást jelentett az elmúlt időszakban.

A válaszadók 1/3-a fontosnak tartja hobbiját is a mentális jóllét fenntartásához, de nehezen talált ehhez otthonában megfelelő helyet. A 18 év alatti gyermekekkel élők több mint fele szerint az otthoni jólléthez hozzájárul a gyermekekkel eltöltött minőségi idő, és szeretnék, ha ez nagyobb arányban lenne jelen a mindennapjaikban.

A különböző életkorban és élethelyzetben lévő emberek másképpen töltik szabadidejüket. A fiatal férfiak körében a számítógépes, konzolos játékok és a testedzés a fontos feltétele a jóllétnek. A 18 év alatti gyermekes szülők harmada pedig több időt szeretne szentelni az otthoni wellnesstevékenységekre.

Otthonainkra is hatással volt a járványhelyzet, hisz megváltoztak az igények is
Fotó: Getty Images

Ideális otthon, jövőkép

Bár a válaszadók 2/5-e úgy érzi, hogy a pandémia negatív hatással volt a személyes pénzügyeire, ugyanennyien tekintenek optimistán a jövőbe – a fiataloknál ez az arány 58%.
39% szeretne a jelenleginél több időt szánni hobbijára és személyes tevékenységeire, ugyanakkor 30% érzi azt, hogy jelenlegi otthona nem felel meg ennek.

Az ideális otthon legfontosabb ismertetőjegye a kert vagy erkély/terasz megléte, a második faktor az otthon fenntarthatósága.

Nagyon fontos, hogy legyenek a közelben zöldterületek, parkok, illetve több mint a válaszadók harmada jelölte meg az ideális otthon feltételeként a család és a barátok közelségét is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.