Dalait szinte mindannyian ismerjük, a Love to Love You Baby vagy az I’m a Rainbow belénk égtek, hiába készültek még a hetvenes-nyolcvanas években. Donna Summer volt a diszkó királynője – de ennél sokkal több is.
Az ötszörös Grammy-díjas énekesnő sokkal több volt egy újabb zeneipari cicababánál. Előadói hitelessége, énektudása, úttörő stílusa miatt vált ikonikussá, közben pedig átalakította a zenét, és sokat tett a nők véleménynyilvánítási szabadságának elérése ügyében is. Amikor 2012. május 17-én tüdőrákban elhunyt, olyan művészek búcsúztatták és mesélték el, mennyi inspirációt merítettek dalaiból, mint Kylie Minogue, Solange vagy Katy B. Beyoncé a Love to Love You Baby című számát alkotta újra 2003-as Naughty Girl-re kereszteltslágerében. Donna Summer tele volt erővel, sugárzott belőle a nőiesség, de pont emiatt vált céltáblává is.
A zeneipar egyik legsötétebb napjaként tartják számon 1979. július 12-ét, amikor ezrek gyűltek össze egy chicagói baseballpályán, hogy egyfajta negatív reklámként diszkólemezeket robbantsanak fel. A Disco Demolition Night néven elhíresült eseményt egy olyan mozgalom tagjai szervezték, akik nem tudták elviselni, hogy a diszkó stílus egyeduralmat szerzett magának a zeneiparban. Ehhez mérten gyűlölték annak első számú énekesnőjét, Donna Summert. A diszkóellenes csoport tagjait főleg rasszista és homofób fehér férfiak alkották, akik fenyegetve érezték magukat a feketék vagy a queer underground zenészek miatt. Ám magát a stílust elpusztítani nem tudták – nem is lett volna lehetséges. Ebben a stílusban zenélt ugyanis a Bee Gees, a KC and the Sunshine Band, a Chic és a Michael Jacksont magában foglaló The Jacksons is, nem is beszélve olyan előadókról, mint a Boney M., a Kool & the Gang vagy az Earth, Wind & Fire.
Így lett Donna Summer a diszkó királynője
Donna Summer, a diszkókorszak királynője, az elektronikus hangszerek forradalmának egyik fő alakja nem szeppent meg az ellenségeskedéstől. 1979-ben három egymást követő albumával és három kislemezével jutott a slágerlisták élére, ami korábban egyetlen más női előadónak sem sikerült, a nyolcvanas években is egyik slágere jelent meg a másik után. Az addig uralkodó rock műfaj mellé egyenrangúként hozta be a korábban inkább klubokból ismert új stílust, messze túllépve a diszkó határait. Olyan előadók dolgoztak vele, mint Quincy Jones, Eric Clapton, az egyik dalában pedig Michael Jackson háttérvokálozott. 1983-ban a She Works Hard for the Money című nagylemezzel nemcsak hatalmas sikert aratott (ismét), de megszólította az elnyomott nőket is. Bad girls című száma máig egyfajta feminista slágerként szerepel. Summer azután írta, hogy egyik asszisztensét egy rendőr összetévesztette egy utcán sétáló szexmunkással. Az énekesnő elgondolkodott azon, milyen lehet a megélhetésért szexuális szolgáltatásokkal fizetni, milyen keserves élete lehet egy prostituáltnak, s ezt adta át a dal szövegében és hangzásvilágában is.
Hiába volt sztár, a tragédiák nem kímélték
Bár azt gondolnánk, hogy a sorozatos slágerek után szerzett ismertség miatt az énekesnőnek csupa fény és csillogás volt az élete, ez messze nem igaz. Apja hentesként dolgozott, anyja őt és hat testvérét nevelte vallásos keresztény családban. Hiába mutatkozott meg a tehetsége elég korán, hosszú évekig kis színészszerepekből és háttérvokálozásból tudta fenntartani magát. 1972-ben kötött házassága négy év után felbomlott – bár férjezett neve, a Sommer (angolosan írva Summer) élete végéig elkísérte. Amikor pedig karrierje a legmagasabban szárnyalt, Donna Summer ideg-összeroppanást kapott és az öngyilkosság gondolatával játszott. Nem szerette azt a rá kényszerített szerepet, amelyben szexistennőként ábrázolták, és énekhangja helyett sóhajaival foglalkoztak. A sztrereotipizálás és az elvárásoknak való megfelelés annyira nyomasztotta, hogy végül csak a szülei vallásához való visszatérés jelentett nyugalmat számára. Végül ezzel a megbékéléssel a szívében hunyt el 63 évesen tüdőrákban.
