Nemrég jelent meg a Dawn FM – Nekünk tetszik!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megérkeztek The Weeknd vadiúj zenéi, szerintünk te is a rabjuk leszel!

A kanadai énekes a hét elején jelentette be, hogy új lemezzel érkezik. A Dawn FM egy apokaliptikus utazásra visz: olyan érzést kelt, mintha az autónkban ülnénk, hajtanánk a semmi felé, közben pedig egy olyan rádióadót hallgatnánk, amin kizárólag őrült szintifutamok szólnak. A számok között néha megszólal a műsorvezető is, akinek valahonnan ismerős a hangja – persze, hiszen Jim Carrey az, akivel The Weeknd évek óta jó barátságot ápol. 

De hogy jön ide Jim Carrey?

A két híresség néhány házra lakik egymástól, SMS-ben mutatták be őket egymásnak, és a teleszkópok iránti rajongásuk nagyon hamar össze is hozta őket. Abel Tesfaye elmondása szerint Carrey az egyik legnagyobb inspirációja előadóművészként: A Maszk volt az első film, amit moziban látott gyerekként, és borzasztóan nagy hatással volt rá. Nem csoda, hogy kapva kapott az alkalmon, és előző, After Hours című lemezét már a megjelenés előtt megmutatta neki. Ezt a szokást pedig a Dawn FM-nél is megtartották – Jim Carrey az albummegjelenés előtt néhány nappal egy tweetben azt írta, hogy az anyag „mély, elegáns, és körbetáncolta tőle a szobát”.

Az albumra felkerült az augusztusban megjelent Take My Breath is, amelyhez hasonlóan egyedi látványvilágú klip készült, mint amit az After Hoursnál már megszokhattunk. A két lemez egyébként sokban hasonlít egymáshoz – a legnagyobb különbség az, hogy a Dawn FM egy konceptalbum, azaz a lemez összes dala egy összefüggő egészet alkot, a már említett autós utazás tematikáját követve. Jim Carrey mellett pedig más izgalmas vendég előadók is feltűnnek a tracklisten: Tyler, The Creator, Quincy Jones és Lil Wayne mind featel, vagy teljesen önálló számot kap. A Dawn FM egyelőre nem jelenik meg fizikai hanghordozón. The Weeknd szerint ugyanis nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy egyedi zenei élményt adjon a rajongóknak.

Az énekes híres jótékonyságáról is

Igazi csemege

Az új anyag összes dala cserébe megtalálható a zenei platformokon, és magunk is megtapasztalhatjuk a hallgatásuk közben, hogy tényleg egy különleges utazásra visznek. Személyes kedvenceim a Take My Breath, a Less Than Zero és a How do I Make You Love Me. The Weeknd minden egyes albuma egy speciális zenei élmény, ami albumról albumra egyre jobb lesz, és az énekes tesz is róla, hogy zenéiről beszéljenek. Ahogy karrierje elejétől kezdve megszokhattuk már tőle, klipjei is egyre látványosabbak és egyediek, miközben 

egy-egy apró utalást mindig fel lehet fedezni a videóiban egy régi filmre, ikonra, vagy akár zenére vonatkozóan.

A fentebb említett bevezetőben is írtuk, hogy Abel egyik kedvenc filmje A Maszk, és videóiban is sűrűn visszaköszönnek a különféle maszkok, álarcok. Ez nem véletlen. Ez csak egy újabb jel arra, hogy Abel Tesfaye bizony zseniális művész.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.