Betiltaná a prostitúciót a spanyol kormány

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Legalábbis a miniszterelnök megígérte, hogy megteszi.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök vasárnap ígéretet tett arra, hogy kriminalizálja a prostitúciót az országban. A szocialista párt háromnapos valenciai kongresszusa végén a miniszterelnök arról beszélt, hogy ez a gyakorlat rabszolgává és kiszolgáltatottá teszi a nőket.

Spanyolországban 1995 -ben dekriminalizálták a prostitúciót, és egy 2009-es felmérés szerint minden harmadik spanyol férfi fizetett már a szexért.

Egy másik, 2009-ben közzétett jelentés azonban azt sugallja, hogy ez a szám akár 39 százalék is lehet, és egy 2011-es ENSZ-tanulmány szerint

Spanyolország a világ harmadik legnagyobb prostitúciós központja

Thaiföld és Puerto Rico után. Spanyolországban jelenleg nem szabályozott a prostitúció, és nem büntetik azokat, akik saját akaratukból kínálnak fizetett szexuális szolgáltatásokat, teljesen addig, amíg az nem a nyilvános helyeken történik. A szexmunkások és a potenciális ügyfelek között azonban tilos közvetíteni, ami azt jelenti, hogy a kerítés illegális. 

Becslések szerint jelenleg körülbelül 300 ezer nő dolgozik prostituáltként Spanyolországban. 2017-ben a spanyol rendőrség 13 ezer nőt azonosított az emberkereskedelem elleni razziákban, és kijelentették, hogy legalább 80 százalékukat akarata ellenére kizsákmányolják – szúrta ki az Elle a BBC-n.

A Dívány is foglalkozott a napokban a téma hazai vetületével, erről bővebben alább olvashat. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.