Idegen tollakkal ékeskedik – mondjuk arra az emberre, aki más érdemeit, gondolatait, ötleteit a saját magáénak szeretné feltüntetni és így kivívni társai elismerését. A népszerű szólás évszázadok óta a magyar köznyelv része, de vajon miért éppen tollakat tulajdonít el idegenektől a hazug módon dicsekvő személy?
A szólás eredete az ókorra vezethető vissza: a legendás görög fabulaköltő, „a mesék Homérosza”, Aiszóposz (Ezópus) egyik történetében gyökerezik, amely Heltai Gáspár átdolgozásában a 16. században jutott el Magyarországra. A mese főszereplője egy holló, aki megutálva saját fajtáját, pávatollakkal díszíti fel magát és a pávák közé megy. Elvegyülése azonban nem bizonyul túl sikeresnek, a pávák ugyanis észreveszik a csalást és felháborodásukban nemcsak a pávatollakat szedik le róla, de még a saját tollait is kitépik. A pórul járt madár a sajátjai közé sem tud visszatérni: a hollók szintén megutálják és kiközösítik árulóvá lett társukat.
A mese hamar elterjedt hazánkban, ezt bizonyítja, hogy több eltérő változatban is ismertté vált az idők során. Matkó István református lelkész, egyházi író a 17. század második felében varjút és galambtollakat említ, kortársánál, a szintén református lelkész-íróként ismertté vált Czeglédi Istvánnál pedig az alábbi sort olvashatjuk: „Ím, meghökkente ez hely, s a lúdként nem lün módon a darutollban való piperében” (idézi O. Nagy Gábor nyelvész).
Formailag hasonló, de alapvetően eltérő jelentésű szófordulat a napjainkban elterjedt, kissé trágár más farkával veri a csalánt: ez esetben az illető nem más dicsőségében sütkérezik, hanem valaki más kárára kíván elvégezni, elintézni egy kellemetlen, hátrányos dolgot, például rábeszél valakit egy kockázatos befektetésre, amelyben őt nem, csak a szerencsétlen áldozatot érheti anyagi kár.
Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!
