Szexuális fétis, harci eszköz, kiállítási tárgy, régészeti lelet, gyógyászati segédeszköz – a cipő funkciója elképesztően színes, de annyi biztos, hogy nélkülözhetetlen része öltözködésünknek, és hogy a lábunkon viseljük. Amely bonyolult gépezet, 52 csontból, ízületből, izomból, idegből, ínból áll. Ezek – akárcsak a gerincünk – mind „elromolhatnak”: no, ekkor lép színre a gyógycipőkészítő mester.
Suszter vagy cipész? Sokan ma már talán nem is tudják, mi a különbség. Nos, a suszterhez visszük sarkaltatni a cipőt, míg a cipész akár meg is tudná számunkra csinálni az egész lábbelit. Gyógycipőkészítőhöz pedig akkor megyünk, ha valami gond van a lábunkkal. Ez is egyike a kihaló szakmáknak, ahogyan az egyik leghíresebb hazai műhely tulajdonosa, Nagy Gábor, a budapesti, Vas utcai manufaktúra tulajdonosa fogalmaz. Bár a budapesti Aranyoldalak több mint 12 címet sorol fel, mégis egyre kevesebben foglalkoznak profi szinten ezzel a tevékenységgel. Lehet készen is kapni úgynevezett kényelmi cipőket, de a valódi gyógycipő méretre, receptre, OEP-támogatással, természetes bőrből készül.
A lábbelik történelme elképesztő fejezeteket tartalmaz. Évszázadokig meghatározták, ki milyen sarkú, színű cipőt viselhet – erről a világ nagy cipőmúzeumaiban tudhatunk meg többet. Egy-egy régi darab szinte futurisztikusnak tűnik, és ha még beszélni is tudna, érdekes dolgokat mesélhetne...
Franciaországban még a 20. század közepén is megrótták kacérság miatt (!) azt a nőt, aki piros körömcipőben sétálgatott napközben – lásd a Csokoládé című filmklasszikusban Juliette Binoche-t.
A lábbeli mindig státusszimbólumnak és divatcikknek számított, egyben jelzésértékűnek: elég volt csak ránézni valaki cipőjére, és tudták, mi a foglalkozása. Ez ma persze már nem nagyon működne, ugyanis a férfiak 80 százaléka kortól, foglalkozástól, alkalomtól függetlenül edzőcipőben jár. Kifejezett gyógyító funkcióról azonban csak a 20. század közepétől beszélhetünk.
„A gyógyítás, a kényelem valóban nem volt szempont – meséli Nagy Gábor. – Az 1800-as évek táján a közkatonák számára egységesen 46-os méretű lábbelit készíttettek, hogy mindegyikőjük beleférjen, és aztán kitömte az orrát, akinek nagy volt. Ráadásul egyformát gyártottak mindkét lábra! Ezeket aztán mindennap szándékosan megcserélték, hogy ne taposódjon ki jobb-, illetve ballábasra.”
A 20. század elejétől a cipőket már méretre csináltatták maguknak a jobb módúak, de ez a lehetőség sokaknak nem adatott meg. Még áruházak sem nagyon léteztek, vidéken a szegényebb néprétegek főleg a vásárban vásárolták meg a papucsot, vagy éppen a fekete bőrcsizmát, ami egy életre szólt.
Úgy bánnak velük, mint a beteggel
A Vas utcai cipészműhely 2008-ban alakult. A mostani csapat tagjait előtte főleg a Kapli Kft. foglalkoztatta, de ma már más műhelyek volt szakemberei is ide szegődtek. Itt olyan türelmesen bánnak a betérő vevővel, mint egy beteggel. Senki nem siet, nyugodtan meg lehet beszélni az egyedi problémákat, megmutatni a láb sokszor ok nélkül szégyellt, rejtegetett elváltozásait, majd válogatni a színek, modellek között. Mintha orvosi rendelőben lennénk, csak érződik a valódi bőr finom illata.
Ahogy Nagy Gábor fogalmaz, vállalkozásuk ereje az együttérzésen és a megértésen alapul. Ezt bizonyítja a szinte minimálisnak mondható munkahelyi fluktuáció és az egyre bővülő vevőkör.
Arra a kérdésre, hogy régebben volt-e nagyobb szüksége az embereknek gyógycipőre vagy ma, a mester azt mondja, hogy ebben két tényező érvényesül. Egyrészt az orvostudománynak köszönhetően jelentősen csökkentek a lábbetegségek, deformitások, illetve ha velünk születtek, hatékonyan tudják ma már orvosolni, ugyanakkor, városi létünknek köszönhetően, állandósult a helytelen cipőviselet. Állandóan az aszfalton járunk, míg őseink a hepehupás mezőn, homokos talajon jártak vagy éppen sziklán másztak, egyensúlyoztak, nem egy ponton terhelve a lábukat. Kevesen sportolnak, és ha igen, akkor is aszfalton futnak, sima talajon tornáznak, jógáznak, de leginkább csak ülnek az autóban meg a laptop előtt, és hát a kényelemre, ergonómiára mit sem adó konfekció is érezteti káros hatását.
Lábfejünk csontozata és boltozata fokozatosan sérül és megy tönkre, gyakran alakul ki harántsüllyedés vagy más néven lúdtalp, aminek egyenes következménye a kellemetlenkedő bütyök, majd később a kalapács-, illetve a lovaglóujj. Balesetekből adódóan és egyéb műtéti beavatkozások okán is szükségessé válhat a méretre csináltatott cipő. Sőt a mind gyakrabban végzett csípőprotézis-műtéteknek olykor az a következménye, hogy az egyik láb kicsit rövidebb lesz. Ráadásul már nem lehet félszámos méreteket kapni a lábbelikből, és az is ritka, hogy egy bizonyos cipőfazont többféle bőségben dobjanak piacra. Pedig nem egyforma széles az emberek lábfeje.
Ma is lenne rá igény
És hogy hol lehet megtanulni ma ezt a szakmát? Nem egyszerű.
Több mint 20 éve nem létezik szervezett oktatás – mondja Nagy Gábor. – A fiatal kollégák gyakorlati betanítása, kinevelése pedig drága mulatság, hiszen semmi nem garantálja, hogy a szakmai ismeretek, tapasztalatok megszerzése után a tudásukat nálunk kamatoztatják majd. Aki tanítja a fiatalokat, az nem tud foglalkozni a vevőkkel, a betegekkel – ez tehát munkaerő- és bérgond is.
Bár kihaló szakmáról beszéltünk, elég sok műhely, üzlet hirdeti úgy magát, hogy gyógycipőt árusít.
Nincs pontos információnk arról, hogy az országban vagy Budapesten hány hasonló vállalkozás működik. Azt bizton kijelenthetjük, hogy a magyarországi cipészszakma rangja, tekintélye a mai napig érezhető. Kiemelem Vass László fél évszázados munkásságát, aki a világ szinte minden pontján magas szintű szakmai elismeréseket szerzett. Nagyvárosaink majd' mindegyikében találunk egy-egy remek cipőmanufaktúrát, ahol foglalkoznak egyedi, méretre készülő lábbelikkel.
A gyógycipő nem gyógyít, viszont megakadályozza, hogy romoljon a láb állapota – mondta nekem egyszer egy ortopéd orvos. Milyen az együttműködésük ma az egészségüggyel?
Az évek folyamán remek együttműködés alakult ki a szakorvosokkal. Nemcsak mi keressük meg őket szakmai problémákkal, de sok esetben előfordul, hogy az orvos a számára különösen érdekesnek ítélt eset miatt nálunk jelentkezik. Vagy éppen valamelyik beteg miatt hív – kollégái pozitív tapasztalata, visszajelzése okán – és igényli az együttműködést.
Hajdanán emberek százezrei viseltek méretre készült cipőt.
Igen, hiszen nem volt ennyire elterjedt a cipőkonfekció, azaz a készen vett lábbelik aránya. A vevők számára készített kaptafát megőrizték a jobb műhelyekben, jóllehet a láb mérete, formája az évek folyamán jelentősen változhat például leterheltség, súlygyarapodás, szülés vagy betegség miatt. Az egyedi méretű lábbeli alternatívája lehetne a félszámonként, illetve többféle szélességben, bőségben kapható cipő, valamint a lábdiagnosztika után készített, saját lúdtalpbetét.
Külföldön is készítenek gyógycipőket?
Igen. A nyugat-európai hasonló termék nem elsősorban a technológiában tér el a miénktől, hanem a ráfordított anyagiakban, például alapanyagban vagy a csináltatásra szánt időben, azaz ily módon minőségben, árban. A bőr minősége is világszerte jelentősen változott az utóbbi évtizedekben, mert rövidebb idő alatt nőnek fel a nagyüzemekben az állatok, mint régen, és változtak a kikészítési technológiák, szükséges kellékek is. Egyébként nálunk is volna az ilyen termékekre kereslet.
Nők vagy a férfiak keresik fel inkább önöket?
Mindkét nem tagjait hozzávetőleg azonos arányban fogadjuk, előre megbeszélt időpontban. Más a két nem egészségügyi problémáinak jellege és eltérő az igény is: míg a férfiaknál cipő tekintetében a tradíció dominál, a nők mindinkább elvárják, hogy a gyógycipő ne csak kényelmes legyen, de divatos is. Egyébként sokkal több férfi számára volna szükség gyógyító lábbelire, mint ahányan ma elmennek az ortopédushoz.
Tipegj 3D-ben
A nők körében a magas sarkú cipők állandó viselése egy-egy betegség esetén, illetve idősebb korban gondot okozhat: aki világéletében 10 centis sarkú szandálban járt, szinte alig tud lépni majd egy lapos papucsban, mert egyes izmai megrövidültek.
És hogy mi a jövő? A 3D-ben kinyomtatott cipők állítólag tökéletesen simulnak majd a lábunkra, amint azt a Kunsthaus Wien SHOEting Stars. Cipők a művészetben és a dizájnban című kiállításán láthatták pár éve a látogatók. Már vagy nyolc éve elkezdtek foglalkozni a „puha csontvázként” a láb köré tekeredő, 3D-ben nyomtatott lábbelikkel, de nem terjedtek el mégsem, pedig éppen a gyógycipők – és a különböző sportágakhoz szükséges speciális lábbelik – esetében volna az ilyen technológiának létjogosultsága.
Kérdés, hogy mindez sci-fi szinten marad-e, vagy beépül valaha a hétköznapjainkba? Ma egyelőre úgy tűnik, feledésbe merült az ötlet, addig pedig csak az ortopédusban és a gyógycipészben bízhatunk.
