Ámokfutásnak nevezzük az esztelen, őrült rohanást, amely gyakran pusztítással jár együtt: sokszor olvasunk a hírekben országúti ámokfutókról vagy őrült diákokról, akik (főként az Egyesült Államokban) az iskolában végeznek ámokfutást. A kifejezés minden esetben egy durva, vad és irracionális cselekménysorra vonatkozik, de vajon honnét és hogyan került a magyar (és az európai) nyelv(ek)be ez a szó?

Egyesek azt gondolják, az ámokfutás kifejezés az álnok szóból ered, annak torzított formája, ez azonban teljességgel hibás elképzelés. A kifejezés nem magyar eredetű, hanem a német Amokläufer (ámokfutó) szó átvételével került nyelvünkbe. A németekhez valószínűleg az angoloktól vándorolt át a szó, akik a running amok fordulattal élnek – de vajon az angolok kitől vették?

A szófordulat eredete a messzi keletre, Malajziába és Indonéziába vezet: a maláj nyelvben található meng-âmuk jelentése „düh, dühöngő”. Az említett országok népei a szót egy sajátságos idegrohamra használják, amikor a beteg vakon fut előre, mindent és mindenkit elpusztítva, aki az útjába kerül. A helyi hiedelemvilág szerint az efféle önkívület idején az embert egy gonosz tigrisszellem szállja meg és veszi rá az esztelen tombolásra, ezért az ámokfutást végzőkkel szemben társaik elnézőek voltak, tetteiket nem vagy csak enyhe szigorral torolták meg.

Az első európai forrás, amely megemlíti a maláj ámokfutást, egy 1516-ból származó angol útleírás, később pedig James Cook kapitány számolt be részletesen a jelenségről 1770-es Föld körüli utazása során írt naplójában. A legendás felfedező beszámolója minden bizonnyal igencsak beindította az öreg kontinens olvasóinak fantáziáját, az ámokfutás kifejezés pedig ettől kezdve rohamosan elterjedt a világ nyelveiben: az internet tanúsága szerint legalább 70 nyelvben megtalálható az ámokfutás valamilyen formája, a horváttól a héberen és a japánon keresztül az afrikaansig.

Ha érdekel egy-egy szó, kifejezés vagy szólás eredete, olvasd el sorozatunk előző részeit is!