Innen ered az első éjszaka jogának legendája

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.

Az egyik legvérlázítóbb középkori „gyakorlatnak” ismerjük a ius primae noctist, vagyis „az első éjszaka jogát”, mely szerint a földesurat megillette, hogy eltöltsön egy éjszakát bármely jobbágya vagy vazallusa menyasszonyával és elvegye a lány szüzességét. A „probléma” csupán az, hogy efféle jog valójában sohasem létezett.

Az első éjszaka joga annyira elterjedt középkori sztereotípia, hogy számos regényben és filmben megtalálható, Mel Gibson skót történelmi eposza, A rettenthetetlen hősét, William Wallace-t például szerelmének kivégzése motiválja az angolok elleni bosszúhadjáratra, miután a lány nem volt hajlandó alávetni magát a földesúr akaratának. A történészek szerint azonban ilyen jog sohasem létezett: amellett, hogy semmilyen korabeli jogi irat vagy törvénykönyv sem említi (pontosabban egyedül egy kis svájci községben találtak írást hasonló jogról a kutatók, de valószínű, hogy itt sem éltek soha a lehetőséggel), a középkori társadalomra alapvető befolyással bíró egyház sem tűrte volna egy efféle szokás működését, pláne annak jogba foglalását nem.

Nem illette meg a földesurakat az első éjszaka joga
Fotó: Phas / Getty Images Hungary

Az első éjszaka jogának legendája

A katolikus értékrendben és a lovageszmében kiemelt fontosságú erénynek számított a szüzesség, az egyházi tanokkal merőben ellentétesnek és hallatlannak számított, ha egy menyasszonynak nem a leendő férje vette el az ártatlanságát. Emellett a nemesek és a jobbágyok közötti mérhetetlen társadalmi szakadék is lehetetlenné tette volna az efféle kapcsolatot, nem is beszélve az első éjszaka következményeként megfogant törvénytelen gyerekek körüli esetleges hajcihőről.

Honnan ered, és miért terjed el mégis ez a téves elképzelés? A legtöbb szakértő a 15–16. században élt skót történetíró, Hectos Boece egyik művéből eredezteti a ius primae noctis legendáját: Boece szerint III. Evenus király foglalta törvénybe, hogy „a birtok területén élő minden leány szüzessége a földesurat illeti”,

Idézőjel ikon

ilyen nevű skót uralkodó azonban sohasem létezett.

A legendát a 18. században kezdték propagandisztikus céllal terjeszteni a felvilágosodás hívei, akik a „sötét középkor” egyik szégyenletes hagyományaként hivatkoztak rá, Voltaire még színdarabot is írt a botrányos egykori szokásról A földesúr joga címmel.

A tévhit alapja talán az a – valóban létezett – szokás, miszerint a férj fizetett felesége földesurának, ha az másik uradalomhoz tartozott, ennek azonban semmi köze nem volt a szexhez: a pénzzel a kiesett munkaerőt voltak hivatott kárpótolni.

Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána. Legutóbb a náci karlendítés ókori római eredetét vizsgáltuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.