Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Párizs királynője – Regény Coco Chanel életéről címmel, a 21. Század Kiadó gondozásában jelent meg Pamela Binnings Ewennek a divattervező életét feldolgozó történelmi thrillere. A Chanel kollaboráns múltjáról szóló dokumentumokra alapozó fikció talán az eddigi legárnyaltabb képet festi a 20. század egyik meghatározó és messze nem csak a divatiparban jelentős alakjáról.
Kifejezetten szórakoztatnak azok a könyvek, amikben épp a főhőst a legnehezebb kedvelni. A kategória csúcsa kétségkívül Margaret Mitchell Elfújta a szele (tegye fel a kezét, aki olvasta és nem lett dühös Scarlett egy-egy döntése miatt), de Pamela Binnings Ewen nemrég megjelent regénye, a Párizs királynője – Regény Coco Chanel életéről című könyv is ezt az élményt nyújtja. Izgalmas és árnyalt képet fest ugyanis egy olyan kultikonról, akit kritika nélkül magasztalni, vagy érdemeitől megfosztva a földbe döngölni jóval könnyebb, ám sokkal unalmasabb is lenne.
Az isteni Coco Chanel
A divattervező Coco Chanelt időtálló dizájnjairól, mesterien kombinált divatkiegészítőiről, tökéletesen szabott kosztümjeiről, az azóta ikonikussá vált kis fekete ruháról, a női öltözködés és frizuradivat forradalmasításáról és a ma is kelendő, örök klasszikus N°5 parfümről ismerjük. Mindannyian. A huszadik század meghatározó alakjaként gondolunk rá (nem véletlen, hogy a divatvilág nagyjai közül egyedül ő tudott bekerülni – ráadásul a 17. helyen – a Time magazinnak a 20. század legnagyobb kalibereit gyűjtő válogatásába), és olyan szellemes, önironikus és elegáns aranyköpéseket származtatunk tőle, mint „Minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned” vagy „Húszévesen olyan az arcod, amilyennek a természet teremtette. Harmincévesen olyan, amilyenre az élet formálta. De ötvenévesen olyan, amilyet megérdemelsz”.
Chanel ráadásul hihetetlenül erős, független nőként él a köztudatban: herceg és más vagyonos udvarlók lánykérését utasította vissza, hiszen „Hercegnéből sok van, de Coco Chanelből csak egy”.
Könnyed, független, stílusos, elegáns tervek, gondolatok és illat – igen, ez mind Chanel. De kutatásokból és Pamela Binnings Ewan azokra alapozott regényéből kiderül, hogy Coco ennek az ellenkezője is tudott lenni egy nehéz és függő helyzetben, egy olyan történelmi korban, amikor nemcsak a stílus és az elegancia, de az emberség is háttérbe szorult.
De akkor ki volt Coco Chanel?
Chanel Gabrielle Bonheru Chanel néven született Franciaországban. Közismert, hogy a későbbi divatikon fiatal évei gyötrelmesek voltak: anyja 12 éves korában meghalt, apja testvéreivel együtt egy ciszterci árvaházba küldte. Ott tanult meg varrni, de mielőtt valóban a divattal kezdett foglalkozni, énekesnőként is tett egy kis kitérőt, innen ered a beceneve is, ami egyik sanzonja kapcsán ragadt rá, amit gyakran énekelt. Első boltját 1910-ben nyitotta (egy angol bankár fia rajongta körbe ez idő tájt, ő tette lehetővé, hogy megnyíljon a bolt), a kis kalapüzlet pedig lassan hálózattá nőtte ki magát, ahol egy idő után nemcsak kalapokat, de más ruházati cikkeket, kiegészítőket is kezdett árulni. Chanel – nem utolsósorban köszönhetően annak, hogy több vagyonos, befolyásos férfival folytatott szerelmi viszonyt – hamar népszerű és ismert figura lett a párizsi művészvilágban, Jean Coucteau-t, Picassót és Sztravinszkijt is jó ismerősei között tudhatta. Bár soha nem ment férjhez, olyan ismert és/vagy vagyonos partnerei voltak, mint Etienne Balsan gyáros, Arthur „Boy” Capel lovaspólós, vagy épp a westminsteri herceg.
Chanel hatása a divatvilágra és a női öltözködésre felmérhetetlen: nemcsak tweedkosztümje, a kis fekete ruha, az ikonikus steppelt, láncos táska vagy a fekete orrú cipő vált védjegyévé, és nemcsak a Chanel ötös parfüm miatt emlékszünk rá a mai napig. Óriási szerepe volt – a divaton és egyedi karakterén keresztül – a nők felszabadításában is. A korábban megszokott, a női testet sokszor megnyomorító, egy sor tevékenységet ellehetetlenítő ruhadarabok helyett ő kényelmes és praktikus, ugyanakkor hihetetlenül sikkes darabokkal, a férfiak ruhatárából kölcsönzött kényelmi elemekkel (nadrág, kardigán), fiús hajjal és vodkásflaskára emlékeztető parfümösüveggel hódította meg a divat- és szépségipart.
És még?
Eddig a tündérmese. Binnings Ewan nemrégiben megjelent könyve viszont nem a tökéletes szabásvonal megalkotásánál, vagy a frappáns mondatok megfogalmazásánál kezdődik, hanem akkor, amikor a második világháború fenyegetései közepette Chanel épp zsidó üzlettársát próbálja kiszorítani a céges tulajdonrészből. Pierre Wertheimer ugyanis az egyre erősödő antiszemitizmus elől New Yorkba menekülve magával viszi a Chanel N°5 receptúráját is, azzal a céllal, hogy a tengerentúlon kezdjenek gyártásba. Cseppet sem elegáns húzás, kétségtelen. Az viszont, hogy erre válaszul Chanel a zsidóellenes törvényekre apellálva akarja kigolyózni a cégből, hogy részben emiatt, részben más magánéleti okból egy német tiszt szeretője, majd Westminster fedőnéven náci kém is lesz – nos, ezek megint csak nem azok a könnyed és elegáns gesztusok, amiket eddig megismert karaktere alapján várnánk tőle.
Az, hogy Chanel a második világháború idején egy német tiszt szeretője lett, jó ideje tudott, az viszont, hogy három évig a katonai elhárítás ügynöke is volt, sőt olyasvalaki, akit jó kapcsolatai miatt állítólag Spanyolországba küldtek tárgyalni a Mussolinivel és Hitlerrel való lehetséges szövetkezésről, már újabb keletű információ. De egyáltalán hogyan lehetséges ez? Hogy lehet ebből a filigrán, karakteres és karakán, a szó minden értelmében igazi párizsi nőből náci kém? Nos úgy, hogy Coco Chanel az ellentétek karaktere is volt. A könyvből kiderül, hogy a divat nagyasszonya tudott elragadó, nyílt szívű és nagyvonalú lenni éppúgy, ahogy sötét, manipulatív és kifejezetten kegyetlen is, sokszor épp a nála gyengébbekkel.
Binnings könyve épp ezt az ellentmondást világítja meg, és ha feloldani nem is tudja, segít, hogy Chanelről valós képet alakíthassunk ki. Miközben kendőzetlenül mutatja be a divattervező erkölcsileg megkérdőjelezhető akcióit, felidéz olyan múltbéli eseményeket is, amelyek így vagy úgy, de biztosan formálták a karakterét, és ha egyetérteni nem is, megérteni segítenek. Az idősíkok között ugrálva látjuk az árvaházban hagyott, az élettől nem sok jót remélő Chanelt, vagy épp azt, hogy élte meg a 12 éves Gabrielle, amikor halott édesanyja nyakláncát kellett eladniuk, ráadásul a zsidó kereskedő filléreket kínált érte csak. Látjuk a sok kérőt kikosarazó Cocót csalódni, amikor szerelme mást vesz el, és azt is, amikor morfiumot használ, hogy a hétköznapok nehézségei és saját lelkiismerete elől elmeneküljön.
Binnigs Ewan alapos, a fikciót történelmi tényekre alapozó munkája nemcsak a divat világa, vagy az erős női karakterek iránt érdeklődőknek lehet érdekes, de azoknak is, akik szívesen olvasnak a II. világháború történetéről egy újfajta megközelítésben. Olyasvalaki kényszerű (vagy pusztán önös érdekből történt?) kollaborációjáról, akinél a másik serpenyőben nem a halál vagy az éhezés van, hanem egy hányattatott gyerekkor után önerőből felépített üzleti birodalom elvesztése. Binnigns könyve erről, valamint a második világháború és az azt megelőző évek Párizsának kettősségéről szól.
