A fák igazi közösségi lények: kommunikálnak, segítik egymást, és persze versengenek is

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A fajtársak készségesen segítik egymást, az idegen fajokkal azonban többnyire harcban állnak. Ismerős? Bizony, a fák is így működnek. A természet csodái mai részében Peter Wohlleben erdész könyveiből hoztunk néhány érdekességet.

Vajon miért ennyire társas lények a fák, miért osztják meg táplálékukat fajtársaikkal, nagy gonddal felnevelve így saját konkurenciájukat? – teszi fel a kérdést A fák titkos élete című könyvében Peter Wohlleben erdész, aki szerint az okok ugyanazok, mint az emberi társadalmakban: közösen jobban megy.

Egy fa nem erdő, nem képes kiegyensúlyozott, helyi klímát kialakítani, védtelenül ki van szolgáltatva szélnek-viharnak. Együttesen azonban sok fa ökoszisztémát alkot, amely csillapítja a szélsőségesen magas vagy alacsony hőmérséklet hatásait, nagy mennyiségben tárolja a vizet, és igencsak párás levegőt hoz létre. Ilyen környezetben a fák védetten élhetnek, és nagyon magas kort érhetnek meg.

Egy mindenkiért, mindenki egyért

A közösség számára minden fa fontos, és megérdemli, hogy amíg csak lehetséges, megmaradjon. Ezért aztán a gyenge, beteg egyedeket is támogatják, kiterjedt gyökérhálózatukon keresztül ellátják őket tápanyaggal mindaddig, amíg helyre nem rázódnak. Könnyen megeshet, hogy legközelebb fordítva lesz: a támogató fa szorul rá a támogatásra.

Fotó: keiichihiki /

Egy átlagos fa addig terjeszkedik ágaival, míg el nem éri hasonló magasságú szomszédja ágvégződéseit. Tovább nem megy, mert a lég-, pontosabban a „fénytér” már foglalt. Ennek ellenére a kinyúló karok határozottan megerősödnek, úgyhogy az az érzésünk, odafenn szabályos harc folyik. Egy igazi baráti páros azonban ugyanakkor eleve ügyel arra, hogy ne fejlesszen túlságosan vastag ágakat a másik fa irányába. Egyik fa sem akar a másiktól elhappolni semmit, a lombkorona erőteljesebb részeit ezért kifelé, azaz a „nem barátok” irányába fejleszti. Az ilyen párok a gyökerek révén olyan bensőségesen összekapcsolódnak, hogy olykor még együtt is halnak meg. Ilyen, egészen a tönkök ellátásáig terjedő barátságok azonban rendszerint csak természetes erdőkben tapasztalhatók – írja Wohlleben –, telepített erdők egyedei, mivel az ültetés révén gyökereik tartós sérülést szenvednek, már aligha képesek hálózattá összeszerveződni.

Szövetségek az erőnövelés érdekében

Ám ez csak az érem egyik oldala, az ugyanis, hogy a fák társas lények és kölcsönösen segítik egymást, az erdőnek nevezett ökoszisztémában nem elég a sikeres fennmaradáshoz. Minden fafajta igyekszik a nagyobb térnyerésre, teljesítményének optimalizálására, és ezzel más fajok kiszorítására, az eltérő fajokhoz tartozó példányok ezért többnyire harcban állnak egymással a helyi erőforrásokért, azaz a vízért és a napfényért.

A fa gyökerei nagyon jók a nedves talaj felkutatásában, felületük megnagyobbítására, valamint hogy a lehető legtöbb vizet szívják fel, a gyökerek finom kis szőrpihéket növesztenek. Megszokott körülmények között ez elegendő is, de a több mindig jobb, így hát a fák már évmilliókkal ezelőtt szövetkeztek a gombákkal.

Egy-egy fa megfelelő gombafajának fonalzata révén – ilyen például a tölgy számára a vörösbarna tejelőgomba – a fa megsokszorozhatja hatékony gyökérfelszínét, ezáltal jóval több vizet és tápanyagot képes magába szívni. Azokban a növényekben, amelyek gombapartnerekkel működnek együtt, kétszer annyi létfontosságú nitrogén és foszfor található, mint azokban a példányokban, amelyek csak saját gyökereikkel szívják fel a tápanyagot a talajból. Mindemellett a fák egymás közötti kommunikációját is segítik: mivel a fák saját nyúlványai nem érnek el mindenhová, a távolabbi társak számára a gombák továbbítják az üzeneteket – akár egy rovartámadásra, akár a közelgő aszály veszélyére akarják figyelmeztetni a többieket. Szolgáltatásaikért cserébe a gombák fizetségként cukorra és más szénhidrátokra tartanak igényt, méghozzá igen nagy mennyiségre: a partnerfa teljes termelésének akár egyharmadát is kénytelen átadnia segítőjének. Elvégre az üzlet az üzlet.

Fotó: Antonios Chamaletsos /

És hogy honnan jön az a temérdek szénhidrát? Nem másból, mint a másik létfontosságú erőforrásból, a napfényből. A fotoszintézis révén cukor termelődik, ami a növényi élet, és ezen keresztül, közvetett módon az állat és az ember „üzemanyaga”. Nem csoda, hogy a természetben minden cseppnyi napsugárért, a legkisebb egységnyi energiáért ádáz küzdelem folyik, írja Wohlleben A természet rejtett hálózata című könyvében. Szerinte a legjobb bizonyíték erre a fák létezése: azért nőttek ilyen magasra, hogy versenytársaik, a cserjék és a lágyszárúak fölé emelkedjenek.

A többi növénnyel való versengés során a fák hatalmas lombkoronái a fénynek akár a 97 százalékát is lefogják, ennek a kisajátításnak az oka pedig egyszerűen az, hogy a hatalmas törzsek és lombkoronák felépítése rengeteg energiát emészt fel: egy kifejlett bükkfában 13 tonna faanyag rejlik, ami energiaértékben 42 millió kilokalória elégetésének felel meg. Ez az energiamennyiség egy felnőtt ember számára negyven éven át biztosítana táplálékot – ha a belei képesek lennének megemészteni a fát

És azt tudtad-e, hogy a fák nemcsak a gyökereken, hanem a levegőn keresztül is képesek kommunikálni egymással

Ha tetszett a cikk, olvasd el sorozatunk előző részét is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.